csütörtök, március 27, 2025
Home Apple hírek Hat év után először ismét az iPhone lett a legnépszerűbb telefon Kínában

Hat év után először ismét az iPhone lett a legnépszerűbb telefon Kínában

Az Apple iPhone okostelefonja a tavalyi negyedik negyedévben megelőzte az értékesítések volumene alapján a helyi piacvezető, a vivo modelljeit, az iPhone a negyedik negyedévben az eddigi legmagasabb, 23 százalékos piaci részesedését érte el az okostelefon-értékesítésekben Kínában. Az Apple 2015 negyedik negyedévében állt legutóbb a kínai eladások élén az iPhone 6 modellel.

Az okostelefonok kínai piaca a tavalyi negyedik negyedévben 2 százalékkal csökkent az előző negyedévihez képest és 9 százalékkal az egy évvel korábbihoz képest. A teljes 2021-es értékesítés 2 százalékkal maradt el a 2020-astól.

Az Apple a tavalyi negyedik negyedévben 32 százalékkal több iPhone készüléket értékesített Kínában, mint egy évvel korábban és 79 százalékkal többet, mint a tavalyi harmadik negyedévben. Piaci részesedése 2020 negyedik negyedévében 16 százalék volt. Az Apple iPhone eladásai a 13-as modell bemutatását követően, a 39. héten indultak lendületes növekedésnek.

A kínai piacon 2020 negyedik negyedévében 18 százalékos részesedéssel rangelső vivo a 2021-es negyedik negyedévben 19 százalékos részesedéssel a második lett az Apple mögött. Negyedik negyedévi eladásai az egy évvel korábbihoz képest 6 százalékkal csökkentek, a harmadik negyedévihez képest pedig 21 százalékkal estek vissza.

A harmadik helyen 17 százalékkal az OPPO állt a negyedik negyedévben. Ugyanekkora, 17 százalékos volt a részesedése 2020 negyedik negyedévében is, de akkor az még a második helyet biztosította számára az Apple előtt. Az OPPO a negyedik negyedévben az egy évvel korábbinál 6 százalékkal kevesebb, a harmadik negyedévinél pedig 18 százalékkal kevesebb készüléket értékesített.

A lista élén 2020-ban még a Huawei állt 31 százalékos piaci részesedéssel, ami 2021-ben 10 százalékra csökkent, a cég 2021-ben 68 százalékkal kevesebb készüléket értékesített mint 2020-ban. Az Apple 47 százalékkal, az OPPO 26 százalékkal, a vivo pedig 21 százalékkal növelte éves eladásait Kínában tavaly.

Címlapkép: Getty Images

Most Popular

Casibom 859 ️ Casibom859 ️ Casibom Güncel Giriş 859 Casibom 859 » Türkiye’nin Casibom’u En Çok Kazandıran Casino Sitesi Casibom859 Com 6 Mart 2025

En İyi Türkiye Online Casinolar 2025-top Çevrimiçi Casino RehberiContentVevobahis Güncel Adrese Hızlı UlaşımOnline Casino Türkiye’de Yasal Mı? Lordbahis 574 Giriş – Lordbahis574 Com Yeni...

Aviator Giriş: Küresel Havacılık Politikaları Perspektifinden Bir Bakış

Aviator Giriş: Küresel Havacılık Politikaları Perspektifinden Bir BakışHer geçen gün daha da küreselleşen dünyamızda, havacılık sektörünün rolü giderek önem kazanmaktadır. Bu alanda ön plana...

Mostbet Com’da Oynamak Mı Istiyorsunuz? Buradan Giriş Yapın

Türkiye'nin En İyi Bahis Şirketi Ve Online CasinoContentKişisel Hesabınıza Para Yatırma YöntemleriMostbet Promosyon Kodu BilgileriMostbet Promosyon KoduPara Yatırma SeçenekleriMostbet Bahisçisinin Karlı Promosyonlarını Kaçırmayın: Mostbet...

Book Associated With Ra Kostenlos Darüber Hinaus Im Novoline Gambling Establishment Online Spielen

Book Associated With Ra Classic Demo ️ Spielen Sie Kostenlos Ohne AnmeldungContentÜber Das Publication Of Ra SpielKann Ich Book Of Ra Kostenlos Und Weniger...

Recent Comments