csütörtök, július 10, 2025
Home Iphone Hivatalos: fizetési terminálként is használható lesz az iPhone

Hivatalos: fizetési terminálként is használható lesz az iPhone

Jön a Tap to Pay, amellyel a vállalkozások közvetlenül a telefonnal is fogadhatják majd a fizetéseket.

Októberben lesz nyolc éve, hogy az Apple bevezette a mobiltelefonos fizetési rendszerét, az Apple Payt, ami 2019 óta már Magyarországon is elérhető. A megoldás bejáratása után a cupertinóiak most megteszik a következő lépést, és nem csak fizetni tudunk majd az almás mobilokkal, de fizetéseket fogadni is.

Ez pedig nem pletyka, a bejelentést ugyanis maga az Apple tette meg a hivatalos sajtószobáján keresztül.  A fizetések fogadása még valamikor ebben az évben elindul, és ahogy az várható volt, első körben csak az amerikai felhasználóknak fog szólni.

Az ígéretek szerint a Tap to Pay nevű funkció nem igényel majd semmiféle külső eszközt, az alkalmazásfejlesztők közvetlenül az appjaikba integrálhatják a megoldást. Az Apple már együtt dolgozik a Stripe fizetési platformmal, akik szerint „hamarosan” elérhető lesz a gyors, érintésmentes és biztonságos megoldás.

„A fizetési platformokkal, alkalmazásfejlesztőkkel és fizetési hálózatokkal együttműködve minden eddiginél könnyebbé tesszük a különböző méretű vállalkozások számára – az egyéni vállalkozóktól a nagykereskedőkig – az érintésmentes fizetések zökkenőmentes elfogadását és az üzletük további növekedését.”

– írta a Tap to Payről Jennifer Bailey, a vállalat fizetési megoldásaiért (Apple Pay, Apple Wallet) felelős alelnöke. A közlemény szerint a fizetések fogadásához szükséges szoftverfejlesztői készleteket (SDK-kat) közvetlenül a fizetési platformok és fejlesztőpartnereik számára teszik hozzáférhetővé. Arra sajnos nem tér ki a bejegyzés, hogy mikorra tervezik a funkció nemzetközi expanzióját, de az Apple Payhez hasonlóan itt is többéves folyamatra érdemes számítani.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Most Popular

Site Oficial Da Mostbet País E Do Mundo Apostas Esportivas Electronic Cassino No Brasil

Mostbet Portugal Pt Gambling Establishment Revisão E Jogos De AzarContentBônus E Promoções Mostbet BrasilMostbet Login À Conta Pessoal: Conselhos Para Solucionar Inconveniencias De LoginPor...

Mostbet ᐉ Bônus Sobre Boas-vindas R$5555 ᐉ Oficial Mostbet Gambling Establishment Br

Faça Um Login E Jogue OnlineContentApp No AndroidProcesso De Verificação Da ContaAs Melhores Apostas Online"Apostar No CybersportPrós E Contras -- Aplicativo E SiteDicas Afin...

Site Estatal Da Mostbet Brasil Apostas Esportivas E Cassino No Brasil

Mostbet Brasil: Site Oficial, Inscrição, Bônus Fifteen 000r$ EntrarContentResultados E Estatísticas Da PartidaCassino Ao VivoMostbet IosComo Depositar" "Simply No Mostbet? CassinoSimplesOs Melhores Jogos Do...

Official Site

Site Oficial De Cassino Online E Apostas Zero BrasilContentApostas Ao VivoO Agente De Apostas Está Disponível Para Dispositivos Móveis? Bônus Mostbet E Ofertas PromocionaisCódigo...

Recent Comments