csütörtök, május 22, 2025
Home Apple hírek Itt vannak az Apple újdonságai, megérkezett a nyomkövető

Itt vannak az Apple újdonságai, megérkezett a nyomkövető

A tavaszi eseményén a kisebb súlyú termékeket mutatja be az Apple, az idei tavasz legnagyobb újdonsága 24 hüvelykes iMac, amely a korábbi, 21,5-es modellek helyét veszi át. Az asztali számítógép formatervét teljesen újrarajzolták, és a tavaly ősszel leleplezett saját M1 processzor került bele – írja a hwsw.hu.

A számítógép háza minden korábbinál kisebb lett, ennek ellenére az új processzorral sokkal gyorsabb, mint elődei. A kijelzőpanel nemcsak képátló, hanem felbontás szempontjából is újdonságot jelent, utóbbi értéke ugyanis 4480×2520. A gépbe hat hangszóró került, ami a korábbinál lényegesen jobb hangzást eredményez. Az Apple legújabb asztali PC-i a vállalat elmúlt években mutatott színkavalkádjának megfelelően összesen hét különböző árnyalatban lesz rendelhető április 30-tól.

Szerényebb változásokat hozott az iPad Pro 2021-es kiadása. Megújult az immár mini-LED típusú kijelző, amely alatt az iPad Próban is az M1-es processzor dolgozik. Emellett a friss iPad Pro már 5G modemmel is rendelhető.

A bemutató másik érdekességét az AirTag nyomkövető adta. Egyszerű, ám hasznos termékről van szó, mely a milliárdos eszközszámú Find My network tagjaként felteszi a térképre a ráaggatott különféle tárgyakat, például egy kulcscsomót. Az AirTagnek nincs közvetlen hálózati csatlakozása, az apró, cserélhető gombelemmel működő termék a környezetében lévő Apple eszközöket, illetve azok Bluetooth LE kapcsolatát használja átjáróként pozíciójának meghatározására, illetve annak továbbításához. Az érme formájú, 32 milliméter átmérőjű eszköz a hozzá vezető pontos irányt, illetve távolságot is képes megmutatni. Az Apple szerint a termék nagyjából egy évet bír egyetlen elemmel, amit szükség esetén a felhasználó maga cserélhet ki.

Nyitókép: Twitter

Most Popular

Как безопасен ли кент казино для новичков?

Как безопасен ли кент казино для новичков?Кент казино привлекает множество новичков, однако вопрос безопасности находится на первом месте. В этой статье мы рассмотрим, насколько...

Play Now About Official Website”

Glory Casino On The Web ️official Casino And Even Betting In BangladeshContentPlay On The Internet On MobileGlory Online Casino SlotsFeatures With The WebsiteDiscover A...

A Mais Interessante Plataforma De Apostas E Casino Online

Mostbet Apostas Desportivas E Casino On The Internet Site Oficial No BrasilContentMostbet CasinoPolítica De SegurançaResultados E Estatísticas Da PartidaAs Principais RegrasOs Jogos De Cassino...

„Logon Mostbet Guia

Mostbet Apostas Esportivas & CassinoContentMostbet Em Virtude De DispositivosO Correspondante De Apostas Está Disponível Para Aparelhos Móveis? Mobile CasinoMostbet App Baixar ( Apk)Quais Os...

Recent Comments