kedd, május 20, 2025
Home Apple hírek Jason Momoa szerint új Apple TV+ sorozata az ő Szent Grálja

Jason Momoa szerint új Apple TV+ sorozata az ő Szent Grálja

A színész számára rendkívül személyes volt a projekt, így érthető, hogy miért használt ilyen nagy szavakat.

Miután Jason Momoa See című sorozata elsöprő sikert aratott az Apple TV+-on, a streamingszolgáltatóra érkező új szériája is valószínűleg hasonlóan nagyot fog szólni: csakhogy a közelgő Chief of War valami egészen mást jelent a színész számára.

Soron kívül Több mint egy hónapja eltűnt egy 14 éves székesfehérvári fiú

Ez egy jóval személyesebb projekt a Momoa számára, mely lehetővé tette, hogy elmélyedjen saját népe történelmében: a projektet a hawaii színész kihívásnak és nehéznek nevezte, ám elsősorban úgy írta le, mint az ő “Szent Grálja”.

Noha Momoát inkább a nagyobb kasszasiker filmekben láthattuk, és ezekről a szerepekről vált ismertté is, melyek közül pár folytatást idén is láthatunk majd, például a Halálos iramban 10., illetve az Aquaman és az Elveszett királyság című filmekben, a színész gyakran jelent meg tévés projektekben is.

Legújabb projektje pedig talán a legfontosabb, amiben valaha is szerepet kapott. A színész a Men’s Healthnek nyilatkozva úgy fogalmazott a Chief of War kapcsán:

“Ez az én Szent Grálom, a gyermekem és az álmom. Olyan, mintha ez lenne az én A rettenthetetlenem vagy a Farkasokkal táncolóm. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen nagy lesz. Ez a legnehezebb, legnagyobb kihívást jelentő, legigényesebb dolog, amit valaha csináltam. Ez az utolsó nagy álmom, ami még hátra van. Minden más csak egyfajta “bérszínészet”, de ez az én tisztelgésem a népem előtt. Annyi gyönyörű történetünk van Hawaiin, amiről senki sem tud. Engem csak az érdekel, hogy jót tegyek a népemnek. A műsor az őslakos gyerekeknek szól, akik felnőnek, megértik, hogy harcosok voltunk, és hogy honnan jöttünk, és megértik, hogy volt egy nyelv, amit elvettek tőlünk. Mint a legtöbb őslakos törzsnél, mindent elvettek tőlünk. Ez olyan, mint az újjáépítés és a hidak visszaépítése.”

Source

Most Popular

Обменники Крипты C Выводом а Карту Топ и Dtf”

Игры С Выводом Денег На Телефон Без ВложенийContentТоп Игр С Выводом денежек На Номер ТелефонаТоп-20: Краткий Обзор Игр С Выводом наличных Без ВложенийПодбор Оптимальной...

Mostbet Brasil: Site Estatal, Inscrição, Bônus Fifteen 000r$ Entrar

Pobierz Aplikację Mostbet Polska Mhh Androida I IosContentApostas MúltiplasUsabilidade Weil PlataformaApostas Esportivas VirtuaisMostbet App Afin De Android E IosComo U Mostbet Funciona? Mostbet LoginPrograma...

Télécharger Et Jouer Pour De L’argent Et Demo

Sweet Bonanza Machine A Sous Gratuite Par Pragmatic Play 2025ContentSécurité Et Tableau Responsable: Avantages Ainsi Que Inconvénients De Fairly Sweet Bonanza FenteJeu Responsable: Combien...

„1xbet Apk Download: Most Recent Official App Version, 1xbet Apk

Application 1xbet 1xbet Mobile ᐉ Téléchargez L'application 1xbet Apk Android Et Iphone ᐉ 1-x-bet ComContentComparaison Entre Are Generally Version Mobile I Site Et L’application...

Recent Comments