szombat, október 26, 2024
Home Apple hírek Jó hír az omikronról, háború az Apple és a Meta között

Jó hír az omikronról, háború az Apple és a Meta között

Több napos emelkedést és új történelmi csúcsdöntéseket követően tegnap leült a hangulat, az amerikai vezető index, az S&P 500 végül csekély süllyedéssel zárt, a technológiai papírok Nasdaq 100-as mutatója pedig fél százalékkal esett.

Ma Európában is hasonló a kép, a német vezető mutató 0,4 százalékkal lefelé megy, párizsi kollégája nem változik. Londonban majdnem egy százalékkal emelkedik ugyan az FTSE 100-as, de ez főleg annak köszönhető, hogy ott hosszú szünet volt, amit most szintén be kell hozni.

Az euró/forint hosszú távon (Tradingview.com)Az euró/forint hosszú távon (Tradingview.com)

Itthon a BUX index 0,4 százalékos emelkedését az OTP 0,7 és a Mol 0,6 százalékos drágulása okozza, míg a Richter 0,1 százalékkal esik. Az euró 369,20, valamivel kevesebbe kerül, mint tegnap kora délután, de nem igazán képes erősödni már hetek óta.

A nemesfémek és az ipari fémek kissé esnek, az olaj pedig stagnál a fontos amerikai készletadatok (API) közzététele előtt. Az előzetes becslés az EIA szervezettől az olajkészletek esését vetítette előre tegnap. Jövő héten az OPEC ismét összeül, hogy áttekintse a piaci folyamatokat és a kitermelési kvótákat.

Jó hír az omikronról

Valóban enyhébb lehet az omikron által okozott betegség lefolyása – írja az Equilor Befektetési Zrt. Az Oxfordi Egyetem immunológusa, John Bell a BBC rádiónak adott interjúban azt mondta, hogy az új variánssal kórházba kerülő betegek jóval kevesebb időt töltenek ott, mint a korábbi variánsoknál.

Ez már nem ugyanaz a vírus, mint egy évvel ezelőtt volt jelentette ki határozottan a szakember.

Közben az új esetszámok minden eddigi rekordot megdöntöttek globálisan. Az Egyesült Királyságban például közel 130 ezer fertőzöttet azonosítottak, de a kórházi kezelések és az elhunytak száma szerencsére nem emelkedik érdemben.

Magukhoz térhetnek a piacok?

A piacok szempontjából az infláció, az újabb variánsok, illetve a Fed is kockázatot jelentenek, de ezek mind viszonylag gyorsan legyőzhető akadályok, amiket gyorsan beárazhat a piac – írja az Erste Befektetési Zrt.

Az infláció 2022-ben elkezdhet normalizálódni, az ellátásilánc-problémák szintén elkezdtek javulni. Ami igazán hosszú távú kockázatot jelent, az a kormányba vetett bizalom erodálódása

– írják Bill Gates-t és egy amerikai közvélemény-kutatást idézve.

Musk adta, Musk visszavette

Elon Musk eladta egyik utolsó részletét annak a tíz százaléknyi Tesla-részvénycsomagnak, amelynek értékesítését korábban bejelentette. A Tesla és a SpaceX vezérigazgatója további 934 090 részvényt értékesített körülbelül egymilliárd dollár értékben. Becslések szerint még 1,4 millió darab lehet hátra.

Tesla-belső (Unsplash.com)Tesla-belső (Unsplash.com)

Opciókat is lehívott, közel 1,6 millió Tesla-részvényt vásárolhatott a régi menedzserszerződései, egy 2012-es kompenzációs csomag értelmében – részvényenként mindössze 6,24 dolláros kötési áron.

Hatalmas adóösszeget fizet majd eladásai után, várhatóan legalább 11 milliárd dollárt – írja a CNBC.

Óriási bónuszokat kapnak az Apple mérnökei

Szokatlanul magas bónuszt fizet az Apple a mérnökeinek, hogy a vállalatnál tartsa őket – írta a KBC Equitas hírlevele.

A bónuszok meglepetést okoztak az alkalmazottak körében is, 50 ezer dollártól egészen 180 ezer dollárig terjedtek. Az Apple háborút vív a tehetségekért más cégekkel, a Meta Platforms pedig különösen nagy fenyegetésként jelenik meg teszik hozzá.

A Facebook anyavállalata, a Meta az elmúlt néhány hónapban körülbelül 100 mérnököt vett át az Apple-től, de az is előfordult, hogy az Apple csábított el kulcsfontosságú alkalmazottakat a Metától. A két vállalat egymás riválisává válik a kiterjesztett és virtuális valóság fejhallgatói és okosórái területén.

 Virtuális valóság-szemüveg (Pixabay.com) Virtuális valóság-szemüveg (Pixabay.com)

Esik a bitcoin és az ether

A kriptodevizák továbbra is pár százalékos mínuszban vannak, amire az egyik magyarázat, hogy pénteken mintegy hatmilliárd dollárnyi bitcoin határidős kontraktus jár le. A bitcoin 47 700, az ether 3800 dollár alá csúszott.

Már a Ferrari is kriptózik

A Ferrari egy svájci blokklánc-fejlesztővel együttműködve belép az NFT-univerzumba. (NFT: Egyedi, nem sorozatban kibocsátott, sokszor művészeti tárgyú, de mindenképpen digitális eszközöket képviselő kriptoérme.) A Vellas technológiai céggel hoz létre BFT-ket a Scuderia-rajongók számára.

A Ferrari-nak ez az első kalandja a digitális eszköziparral, de néhány Forma-1-es konkurens már megtette a kezdeti lépéseket. Így októberben a a Ferrari nagy riválisa, a McLaren Racing jelentett be hasonlót. Ezen kívül a CryptoCom a sportautó-bajnokság hivatalos kriptovaluta-.szponzora és NFT-partnere – írja a CryptoPotato.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma („Honlaptartalom”) a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Most Popular

Ezekkel az újdonságokkal tarolhat az iPhone 16 Pro

Egy neves elemző szerint a nagyobb kijelző és a periszkópkamera lesz a két nagy újdonság. Míg az iPhone 15 modellekhez új...

Apple Watch-a mentette meg egy nő életét

Az okosórákon elérhető esésészlelés funkciónak köszönheti egy nő az életét. A kezén lévő Apple Watch ugyanis még időben riasztotta a segélyhívót.   Számos módon...

ITB Today 05/19: Itt az adat, hol az adat?

Itt az adat, hol az adat? Mind több vállalat hallja és tudja, hogy kezdenie kellene valamit a nála felgyűlt vagy a külső forrásokból egyre könnyebben...

ChatGPT alkalmazást indít iOS-re az OpenAI

Az OpenAI egy olyan iOS-alkalmazást jelentett be, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy útközben is hozzáférjenek a vállalat népszerű AI chatbotjához. Ígéretük szerint...

Recent Comments