vasárnap, március 23, 2025
Home Iphone Komoly szoftverhibát észleltek az iPhone 13 kijelzőjén - Liner.hu

Komoly szoftverhibát észleltek az iPhone 13 kijelzőjén – Liner.hu

Egyre több felhasználó számolt be arról a furcsa jelenségről, mely során készülékeik képernyője egyszerűen rózsaszínűvé változott.

Az Apple Discussions Forums és Reddit platformokon az iPhone 13 sorozat tavaly októberi megjelenése óta számos alkalommal jelentették a problémát, ami gyakorlatilag bármelyik újgenerációs Apple okostelefonon felbukkanhat.

Fontos jellemzője a hibának, hogy csakis iPhone 13 modelleken detektálható, így a régebbi típusú készülékek júzereinek szerencsére nem kell aggódniuk egy esetleges befagyás miatt.

Az egyik fórumozó arról számolt be, hogy akkor jelentkezett nála a bug, amikor a GPS éppen pontatlan helyadatokat tett közzé, ezt követően a telefon kijelzője rózsaszínű lett, és nem tudta kikapcsolni, míg egy másik felhasználó azt mondta, hogy az akkumulátor furcsán viselkedett, miközben a mobil folyton restartolta magát, végül pedig már nem volt képes újraindulni.

Néhányan hivatalos szervizekben kicseréltették telefonjaikat, másoknak az Apple azzal a válasszal utasította el a meghibásodott készülékek visszavételét, hogy nem észleltek hardveres gondokat, ezért azt javasolták, várjanak a szoftveres javításig.

Fotó: Apple Discussions Forums

Egyelőre úgy tűnik, Kínában a leggyakoribb a probléma, ezért a cupertinói techóriás azt tanácsolta ügyfeleinek, készítsenek biztonsági mentést, majd frissítsenek az iOS operációs rendszer legújabb verziójára.

Most Popular

Pinco Casino Giriş Resmi Çevrimiçi On Line Casino Pinco Bonuslar

Pinco Bet Güncel Giriş Spor Bahis Ve Casino Pinco Giriş Online Türkiye'deContentPara ÇekmeOyuncu TurnuvalarıSpor BahisleriPinco Casino SssPinco Casino Türkiye – Canlı Casino Oyunları Ve...

„plinko Casino Game Spela I Sverige

Plinko Bgaming Spela Plinko På Casino Med 99% Rtp"ContentPlinko – Ett Spännande TurspelSå Spelas Plinko På Casinon OnlineDärför Älskar Vi PlinkoVad Är Plinko? Avantaje...

En İyi Casino Güncel Giriş Bağlantıları ve Yöntemleri

En İyi Casino Güncel Giriş Bağlantıları ve YöntemleriGünümüzde çevrimiçi casinoların popülaritesi hızla artmaktadır. Bu gelişme, kullanıcıların kazanç ve eğlence arzusunu tatmin etmenin yanı sıra,...

1win Burkina Faso: Pari En Direct Et Casino En Ligne Connexion”

"1win Casino & Terme Conseillé Official Site Plus LoginContentTypes De Sports Et E-sportsIn Options De Paiement Pour Des Joueurs Bf"Inside: The Favorite On The...

Recent Comments