vasárnap, július 13, 2025
Home Iphone Március elején érkezhet az új olcsó iPhone - Napi.hu

Március elején érkezhet az új olcsó iPhone – Napi.hu

Az Apple március 8 magasságában mutathatja be új olcsó iPhone-ját és egy frissített iPad-et – írja a Bloomberg, amely szerint rekord magas bevétellel számolhat a cég.

A techcég olyan remek negyedévet tudhat maga mögött, ami még a Wall Street előrejelzéseit is túlszárnyalta. Ezek szerint az ellátási láncban fennálló problémák nem ártottak az eladásoknak.

Kapcsolódó

A márciusi nagy dobás a harmadik generációs SE lesz. Ezzel a névvel az Apple eddig a régebbi készülekházakba szerelt, de erős processzorral érkező telefonokat illette.

Az első SE az iPhone 6s belsejét kapta az 5s házában. A második egy 13. generációs processzorral szerelt iPhone 8 volt, a most érkező eszköz pedig a pletykák szerint szintén ezt a formát kapja. Nagy dobás lesz az 5G-támogatás. (Korábban szó volt arról, hogy esetleg úgy néz majd ki mint a 2018-ban bemutatott XR).

Az uj iPad várhatően az Air frissítése lesz gyorsabb processzorral és 5G-vel. Az cég egy új Macet is tervez saját chipekkel – írja a portál a cég ügyeit ismerő forrásokra hivatkozva.

Az új készülékek bejelentése mellett a vállalat március első felében tervezi az iOS 15.4 kiadását is. Ezzel már maszkban is fel lehet majd oldani az újabb – iPhone 12 és utáni – készülékeket.

Az év további részében – ahogy az lenni szokott – nyáron jelentik majd be az iOS 16 részleteit, ősszel pedig érkezik az iPhone 14. Frissítést kaphat a Watch is.

Most Popular

Sterydy anaboliczne online – co warto wiedzieć?

W ostatnich latach obserwujemy rosnącą popularność sterydów anabolicznych, które są często stosowane w celu zwiększenia masy mięśniowej, poprawy wydolności oraz skrócenia czasu regeneracji. Jednak...

Mostbet ᐉ Bônus Sobre Boas-vindas R$5555 ᐉ Oficial Mostbet Gambling Establishment Br

Mostbet Brasil: Site Oficial, Inscrição, Bônus Fifteen 000r$ EntrarContentThe Safety And Reliability Associated With Mostbet In BangladeshComo Fazer Apostas Not Any Mostbet? Métodos Seguros...

„Logon Mostbet Guia

Mostbet Apostas Esportivas & CassinoContentFutebolAvaliações E Opiniões Sobre UsuáriosOpções Bancárias Na Mostbet"guia De Login MostbetConstrutor Sobre ApostasIosApostas Online Em Esportes Populares No BrasilAceite Operating...

فهم سياسات الخصوصية المتعلقة بتطبيق 1xbet apk

فهم سياسات الخصوصية المتعلقة بتطبيق 1xbet apkتعتمد سياسات الخصوصية في تطبيق 1xbet apk على كيفية جمع واستخدام وحماية بيانات المستخدمين. هذا الموضوع حيوي لأي...

Recent Comments