péntek, július 11, 2025
Home Apple hírek Meglepő oldalról húzták le az Apple-t | 24.hu

Meglepő oldalról húzták le az Apple-t | 24.hu

Az Apple beperelte a kanadai, elektronikai eszközök újrahasznosításával foglalkozó Geepet, miután rajtakapta a céget, hogy illegálisan kereskednek olyan Apple termékekkel, amelyeket fel kellett volna dolgozniuk. A Geep elmondása szerint a felelősség azt a három dolgozóját terheli, akik önkényesen cselekedtek, de a sztori érdekessége, hogy mindhárom személy vezető pozíciót tölt be. A furcsa üzleti vénával megáldott elkövetők több mint 100 ezer kütyüt adtak el saját zsebre, többek közt iPhone-okat, iPadeket és Apple Watch okosórákat.

Az Apple pert kezdeményezett, az ellopott eszközökből származó profit mellett további 23,3 millió dollár kártérítést kér. A Geep szeretné, hogy a három vezető vállalja a felelősséget és fizesse meg az összeget az almás cégnek, amennyiben a bíróság úgy határoz, hogy jogos a követelés.

A lopás gyanúja egy vizsgálat után merült fel, melynek folyamán az Apple leellenőrizte a Geepnek küldött eszközök szériaszámát is, és kiderült, hogy 18 százalékuk aktív volt valamilyen szolgáltató hálózatán.

(Kiemelt kép: GettyImages)

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Alle Aktuell Boni Darüber Hinaus Promo Codes

Vulkan Las Vegas Bonus » Seven Codes & Gutschein Ohne EinzahlungContentWie Funktioniert Der Promo Code Bei Vulkan Vegas? Promo Requirements Sind Hilfreich – Schlagen...

Mostbet ᐉ Bônus De Boas-vindas R$5555 ᐉ Oficial Mostbet On Line Casino Br

Faça To Login E Jogue OnlineContentDetalhes Para Contato Do Suporte Da MostbetCadastro Through Redes SociaisBenefícios Exclusivos Para BrasileirosE-sports E Apostas Virtuais Na Casa Para...

Faça O Login E Jogue Online

Mostbet ᐉ Bônus Para Boas-vindas R$5555 ᐉ Oficial Mostbet Gambling Establishment BrContentComo Superar Dinheiro? Como Posso Fazer Um Depósito? Como Se Cadastrar E Produzir...

Site Oficial Da Mostbet País E Do Mundo Apostas Esportivas Electronic Cassino No Brasil

Mostbet Portugal Pt Gambling Establishment Revisão E Jogos De AzarContentBônus E Promoções Mostbet BrasilMostbet Login À Conta Pessoal: Conselhos Para Solucionar Inconveniencias De LoginPor...

Recent Comments