vasárnap, december 22, 2024
Home Apple hírek Nagyot buktak tavaly a mobilgyártók, de ketten még így is győzedelmeskedtek

Nagyot buktak tavaly a mobilgyártók, de ketten még így is győzedelmeskedtek

Ahogy a korábbi években, úgy ezúttal sem okozhat senki számára túl nagy meglepetést, hogy idén is a Samsung, az Apple és a Xiaomi tudta a legtöbb mobilt eladni, legalábbis a Canalys felmérése szerint. A cég azt vette figyelembe, hogy a gyárak világszerte hány telefont szállítottak le, így az eladások mennyisége nem teljesen pontos, hiszen benne van a pakliban, hogy a készülékek egy része még a boltok polcain vagy a raktárban pihen, összességében azonban egy jól körvonalazódó minta alakult ki az eladások között.

A korábban említett három cég mellett az Oppo és a Vivo egészíti ki a legjobb ötös listát, közülük azonban csak ketten voltak képesek valódi növekedést elkönyvelni. A Samsung 20 százalékról 22-re növelte piaci részesedését, míg az Apple 17 százalékról 19-re. Ezzel szemben a Xiaomi 14 százalékról 13-ra, az Oppo és a Vivo pedig egyaránt 9 százalékra esett vissza. Ennek okán könnyű lehetne azt feltételezni, hogy az élen álló két gyártó hatalmas profitot tehet zsebre, a valóság azonban az, hogy az ő örömük sem lehet felhőtlen, az okostelefonok kiszállításai ugyanis 2022-ben drasztikusan, 11 százalékkal 1,2 milliárd eladott példány alá csökkentek.

Az Apple letarolta a karácsonyi szezont

Tekintettel arra, hogy az Apple mekkora készlethiánnyal vágott neki az ünnepi időszaknak, bátran feltételezhettük volna, hogy hatalmas visszaesést produkálnak majd, ez azonban egyáltalán nem így történt. A 2020-as és 2021-es, egyaránt 23 százalékos negyedik negyedéves piaci részesedés után az Apple végül 25 százalékos részesedéssel zárhatta az évet, amellyel természetesen az első helyre került – mindenki meglepetésére.

A negyedik negyedévben a Samsung 19 százalékról 20 százalékra nőtt, folytatva ezzel a növekvő tendenciát, hasonlóan az Oppóhoz, amely a negyedik helyre került, és 9 százalékról 10-re javított. A harmadik helyet a negyedik negyedévben továbbra is a Xiaomi tartotta, a kínai cég az eladások 11 százalékát birtokolhatta, míg a sereghajtó a Vivo lett az eladások 8 százalékával.

Nem a mobilvásárlás az elsődleges szempont

Az ember persze hajlamos lenne azonnal a gyártók kreativitásának hiányát hibáztatni a visszaesésért, de az elemző üzletág a maga részéről – nem meglepő módon – a bonyolult és nehéz gazdasági helyzetet okolja.

Rendkívül nehéz helyzetben voltak 2022-ben az okostelefon-gyártók. A negyedik negyedév tíz éve a leggyengébb éves és negyedéves eredményt jelenti

– idézi a Canalys elemzőjét a Gizchina nevezetű techportál. A Canalys szerint tavaly megközelítőleg 1,2 milliárd okostelefont értékesítettek a gyártók, ami körülbelül 150 millióval kevesebb annál, mint amit előző évben sikerül elérni.

A gyártók óvatosan közelítenek 2023-hoz, a nyereség és a piaci részesedés védelmét helyezik előtérbe, ennek köszönhető az is, hogy költségcsökkentéssel próbálnak alkalmazkodni az új piaci valósághoz

– folytatta az elemző. A Gizchina a Canalys százalékos adatai alapján az alábbi következtetéseket vonta le azzal kapcsolatban, hogy a gyártók hány darab mobilt értékesíthettek 2022-ben.

  • Samsung: körülbelül 264 millió (22 százalék)
  • Apple: körülbelül 228 millió (19 százalék)
  • Xiaomi: körülbelül 156 millió (13 százalék)
  • Oppo: körülbelül 108 millió (9 százalék)
  • Vivo: körülbelül 108 millió (9 százalék)

Alább pedig a 2021-es év eladásait láthatja, ugyancsak a Canalys adatai alapján:

  • Samsung: körülbelül 274,5 millió (20 százalék)
  • Apple: körülbelül 230,1 millió (17 százalék)
  • Xiaomi: körülbelül 191,2 millió (14 százalék)
  • Oppo: körülbelül 145,1 millió (11 százalék)
  • Vivo: körülbelül 129,9 millió (10 százalék)

Egyértelmű tehát, hogy míg az öt legnépszerűbb gyártó mindegyikét érinti az eladások csökkenése, az korántsem egyenlően oszlik meg közöttük – az Apple például csak 0,91 százalékot, míg a Samsung csak 3,83 százalékot veszített. Ezzel szemben a Xiaominál már sokkal nagyobb a baj, 2021-hez viszonyítva tavaly 18,41 százalékkal esett vissza eladásuk. Mellettük a Vivo 16,86 százalékos visszaesést, míg az Oppo 25,57 százalékos kiesést könyvelhet el.

A számok egyébként nagyban alátámasztják a legtöbb kínai gyártó stratégiáját is, miszerint bemutatott készülékei egy részét be sem hozza a globális piacra, hiszen bevezetése több pénzbe kerülne, mint a bevétel, amit az eladások után szereznének. 

(Borítókép: Jakub Porzycki / NurPhoto / Getty Images)

Index.hu logo

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!

Source

Most Popular

Ezekkel az újdonságokkal tarolhat az iPhone 16 Pro

Egy neves elemző szerint a nagyobb kijelző és a periszkópkamera lesz a két nagy újdonság. Míg az iPhone 15 modellekhez új...

Apple Watch-a mentette meg egy nő életét

Az okosórákon elérhető esésészlelés funkciónak köszönheti egy nő az életét. A kezén lévő Apple Watch ugyanis még időben riasztotta a segélyhívót.   Számos módon...

ITB Today 05/19: Itt az adat, hol az adat?

Itt az adat, hol az adat? Mind több vállalat hallja és tudja, hogy kezdenie kellene valamit a nála felgyűlt vagy a külső forrásokból egyre könnyebben...

ChatGPT alkalmazást indít iOS-re az OpenAI

Az OpenAI egy olyan iOS-alkalmazást jelentett be, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy útközben is hozzáférjenek a vállalat népszerű AI chatbotjához. Ígéretük szerint...

Recent Comments