vasárnap, július 13, 2025
Home Macbook Nagyot haraptak az Apple-be - ITBUSINESS

Nagyot haraptak az Apple-be – ITBUSINESS

2021 márciusa óta először csökkent 2 ezer milliárd dollár alá az Apple piaci értéke. A Nasdaq január harmadikai zárásakor a cég részvényei napon belüli 3,7 százalékos csökkenés után 125,07 dolláron álltak.

 

2022 igen kedvezőtlennek bizonyult az Apple részvényesei számára: az értékpapír 28 százalékos csökkenéssel zárta az előző évet. Az elemzői várakozások szerint ráadásul 2019 márciusa óta elsőként fog csökkenni a vállalat negyedéves bevétele: 2022 novembere és decembere között egy százalékos visszaesést tartanak valószínűnek az előző három hónaphoz képest.  

Ráadásul az idei évet is beárnyékolja az egyre nagyobb inflációs nyomás, illetve a globális gazdaság érezhető lassulása – az elemzői várakozások szerint mindkét kedvezőtlen körülmény rosszul fog hatni az eladási számokra. A Nikkei értesülései szerint a cég már jelezte is beszállítóinak: idén kevesebb alkatrészt fog vásárolni az AirPods, az Apple Watch és a MacBook termékvonalához, azaz maga is keresletcsökkenésre számít. 

Emlékezetes, hogy az Apple pont egy éve, 2022 január harmadikán lépte át a 3 ezer milliárd dolláros piaci értéket: igaz, ehhez 182,88 dolláros árfolyamot kellett elérnie a részvényeknek.  

Source

Most Popular

Sterydy anaboliczne online – co warto wiedzieć?

W ostatnich latach obserwujemy rosnącą popularność sterydów anabolicznych, które są często stosowane w celu zwiększenia masy mięśniowej, poprawy wydolności oraz skrócenia czasu regeneracji. Jednak...

Mostbet ᐉ Bônus Sobre Boas-vindas R$5555 ᐉ Oficial Mostbet Gambling Establishment Br

Mostbet Brasil: Site Oficial, Inscrição, Bônus Fifteen 000r$ EntrarContentThe Safety And Reliability Associated With Mostbet In BangladeshComo Fazer Apostas Not Any Mostbet? Métodos Seguros...

„Logon Mostbet Guia

Mostbet Apostas Esportivas & CassinoContentFutebolAvaliações E Opiniões Sobre UsuáriosOpções Bancárias Na Mostbet"guia De Login MostbetConstrutor Sobre ApostasIosApostas Online Em Esportes Populares No BrasilAceite Operating...

فهم سياسات الخصوصية المتعلقة بتطبيق 1xbet apk

فهم سياسات الخصوصية المتعلقة بتطبيق 1xbet apkتعتمد سياسات الخصوصية في تطبيق 1xbet apk على كيفية جمع واستخدام وحماية بيانات المستخدمين. هذا الموضوع حيوي لأي...

Recent Comments