Évek óta szenvednek a gyártók, hogy egy kompetens konkurenst állítsanak az Apple Watch okosórával szemben. Eddig talán a Samsung jutott legközelebb a célhoz, saját útjait járva, idén májusban pedig bejelentették, hogy összebútoroznak a Google-lal. Előbbi biztosítja az évek fejlesztésének köszönhetően kiforrott hardvert és részben a szoftvert, utóbbi pedig az androidos Wear OS operációs rendszert alapként, amire építeni lehet. Egy hétig teszteltem a Galaxy Watch 4 Classic óra kisebb változatát (42 mm), az élmény pedig felemás.
Félreértés ne essék, egy szóval sem állítom, hogy az új Galaxy Watch 4 rossz okosóra lenne. Vannak viszont olyan, használatát érintő kompromisszumok, amelyek miatt nem lehet rá azt mondani, hogy ez a tökéletes kiegészítő, ha valakinek Android-rendszerű telefonja van. Ha az előző mondatban kicserélnénk az „Android-rendszerű telefont” arra, hogy „Samsung telefon”, egyből más lenne a helyzet.
A dél-koreai Samsung, hasonlóan más gyártókhoz – például legnagyobb konkurenséhez, az Apple-höz –, évek óta építi és fejleszti ökoszisztémáját. Az ökoszisztéma egy biológiában használt fogalom, mely alatt élőlények és élettelen környezetük teljes kapcsolatrendszerét értjük. A techvilágba átültetve az ökoszisztéma egy adott cégtől származó hardverek, szoftverek és szolgáltatások összessége. A techcégek ezt úgy alakították ki, hogy saját ökoszisztémájuk tagjai
- vagy kizárólag házon belül működnek együtt,
- ha működik is egy hardver vagy szoftver az ökoszisztémán kívül, csak korlátozott funkcionalitással,
- a szolgáltatások használatához az ökoszisztémán belüli célhardver vagy szoftver szükséges.
Ezzel hosszú távon sarokba szorítják, lényegében a megszokás börtönébe zárják a felhasználót. Hiszen azzal, ha eltávolítják az ökoszisztémából annak egyik tagját (például Samsung telefonról Xiaomira vált a felhasználó), az addig megszokott rendszer összeomlik. Ez jó esetben kellő idő és figyelem ráfordításával visszaállítható, rosszabb esetben nem.
Hogy miért csinálják ezt a gyártók? Mert látták, hogy almáséknak bejött, és mert tudják, hogy alapvetően mi, emberek lusták vagyunk, és többségünk szeret a megszokás szerint élni. Azzal pedig, hogy egy adott hardver, szoftver és szolgáltatáscsomag szorosan kötődik egymáshoz, és egy tag eltávolítása már a teljes rendszert összeomlással fenyegeti, a mezei vásárló lojális marad a márkához, hisz megszokta, megszerette, nincs kedve és energiája ahhoz, hogy mindent elölről elkezdjen beállítgatni, amit az elmúlt években már megcsinált és megszokott. Így pedig a csökkenő hardvereladás mellett is fenntartható a cég bevétele, az Apple-nél például a szinte kizárólag a cég termékein futó szolgáltatásokból származó bevétel minden mást megelőzött, az iPhone-eladásokat kivéve.
A Galaxy Watch 4 a tökéletes inkarnációja ennek az ökoszisztéma-őrületnek. Ez a Samsung első olyan órája az elmúlt évekből, ami iPhone-nal már egyáltalán nem működik, a nem a Samsung által gyártott androidos telefonokkal pedig funkciókat veszt (EKG, véroxigénszint-mérés).
A gyártó azt ígérte, a következő generációs Galaxy óráik visszatérnek a hagyományokhoz, és a nem Samsung mobilokkal is használhatók lesznek. Egyelőre azonban ha valaki az új Wear OS-rendszerrel szerelt okosóra vásárlásán gondolkodik, de más márkájú okostelefont használ, annak érdemes várnia a vásárlással. 2022-ben ugyanis érkeznek más cégek Wear OS-es rendszerű órái, például a Fossiltól.
A Samsung a Galaxy Watch 4 Classic mellé egy telefont is küldött szerkesztőségünkbe a teszthez, így a továbbiakban olvasható tapasztalatokat a Samsung-ökoszisztémára alapoztuk. A kiegészítő használatához szükség van a Galaxy Wearable, a Samsung Health, a Samsung Health Monitor applikációkra és egy Samsung-fiók-regisztrációra.
Hajtós kartárs
Az okosórák legnagyobb előnye amellett, hogy elég megemelnünk csuklónkat egy-egy értesítés megtekintésére telefonunk előkeresése helyett, az, hogy karunkon lóg egy teljes szenzorgyűjtemény és egy személyi edző is.
Fontos megjegyezni, hogy az ilyen, órákba szerelt egészségügyi szenzorok és szoftverek nem helyettesíthetik a speciális orvosi eszközöket és felügyeletet!
Ettől függetlenül a Watch 4 a teszt során számomra segített egészségtudatosabban táplálkozni, többet mozogni, és szórakoztató volt visszanézni az alvásomra vonatkozó adatokat is. Az évek óta beépített pulzusmérés mellett ugyanis van az órában minden, ami csak kellhet: véroxigénszintet mér, EKG-t készít (a rendes, orvosi méréshez közeli értékekkel), vérnyomást mér, stressz-szintet és bioelektromos impedanciát (BIA) számol. Utóbbi a legnagyobb újítás, ami elektromos jelekkel még pontosabb adatokat is mér, mint amit a BMI alapján lehet számolni. De még nincs vége: az órába került egy horkolásfigyelő. Jó, technikailag nem az órába került, a telefon mikrofonjait használja. Ezt bekapcsolva az órát éjszaka viselve előbbi monitorozza a véroxigénszintet, miközben az okostelefon mikrofonjai rögzítik a hangot, amely visszahallgatható.
A szenzorok folyamatosan figyelnek, ha pedig úgy érzékelik, hogy elkezdtünk edzeni, automatikusan bekapcsol az edzésrögzítés. Ezt a Health appban naplózza a telefonon az eszköz, viszont szerintem kissé túlbuzgó. Egy rövid, villamos eléréséhez szükséges pár másodperces futás már triggerelte az órát, amely azt hitte, futóedzésbe kezdtem. Persze ez hasznos is időnként, egy kutyasétáltatás során például érzékelte, hogy kültéren sétálok, így automatikusan elindította a „Gyaloglás” edzést. Kilencvennél is több mozgásforma megfigyelésére képes a Watch 4, ezek mérése során pedig rengeteg adatot rögzít az eszköz, lásd a csatolt képernyőképeken. Hogy hova kerülnek az adatok? Érdemes átböngészni a Samsung által fejlesztett egészségapplikációt, mert alapértelmezetten a gyártó mindent – értsd, tényleg mindent, pulzustól vérnyomásig, egyedül az EKG adatait kezeli lokálisan – begyűjt és felhasználhat. Ezt van lehetőségünk letiltani, beállítani, hogy mennyi ideig tárolhatja adatainkat a Samsung, vagy a korábban begyűjtött állományt is törölhetjük egy gombnyomással.
Amennyiben egy ideig ülünk, a Watch 4 figyelmeztet, hogy „Hahó, ideje lenne mozogni!”. Ehhez különböző gyakorlatokat is mutat, például többféle nyújtási módszert ajánl fel, majd pedig megdicsér minket, hogy ügyesen megmozdultunk. Egy hét teszt alatt engem szórakoztatott, hosszú távon viszont lehet, hogy idegesítene egy ilyen túlbuzgó kartárs. Szerencse, hogy kikapcsolható.
A rengeteg szenzor működtetése és a belőlük generált adathalmaz óra-telefon közti küldözgetése az akkumulátoros üzemidő oltárán történik. A Galaxy Watch 4 sajnos egy átlagos nap végén (kb. 7-től 22-ig) már igényli mágneses töltőjét. Szerencsére bármilyen QI-szabványú vezeték nélküli töltőtől tud energiát felvenni, így nem kötelező a gyári csomagban mellékelt fejet használni. Hol van már a Gear S3 több napig tartó üzemideje?
A hardver kifogástalan, a szoftver samsungosodott
A Galaxy Watch 4 családban összesen négy óra van, ezekről a bemutatón írtunk. Hivatalosan minden modell uniszex, de a „Classic” utótaggal ellátott verziók robusztusabb tokozásuk miatt vastagabb férficsuklón mutatnak jól. Nekem vékony csuklóm van, szerintem még a 42 milliméteres Classic is bumszli a karomon, ha mindenképpen választanom kellene, tuti, hogy a 40 milliméteres simát vinném.
A normál változat alumínium, a Classic rozsdamentes acél. Szenzorokat, kijelzőt és szíjakat tekintve megegyeznek, viszont a Classic kijelzőjét egy tekerhető lünetta veszi körül, amely segít navigálni a rendszerben. Ez kifejezetten hasznos és megkönnyíti a dolgot, a szoftvert pedig remekül optimalizálta ehhez a Samsung. Ha balról jobbra csavarjuk, akkor gyorsmenüket hozhatunk elő, például vérnyomásmérés indítása, edzés indítása. Ha pedig jobbról balra csavarjuk, az értesítések között tudunk lapozgatni. Az értesítések kapcsán viszont meg kell jegyezni valami fontosat, amiben fejlődhetne a rendszer:
2021-ben, ha egy képet kapunk egy üzenetben, a Wear OS az értesítésben még mindig kiírja, hogy „XY képet küldött”, de nem mutatja meg az adott fotót!
Egy 1,19 hüvelykes (a nagyobb modellekben 1,39 hüvelykes), színes Super AMOLED-kijelző van az órában, könyörgöm, legalább egy előnézeti képet megjeleníthetne az értesítés, hogy tudjam, érdemes-e elővenni a telefonomat azért, hogy megnézzem és reagáljak. Főleg úgy, hogy a névjegyekhez kapcsolódó fotókat mutatja.
A kijelző kapcsán érdemes megemlíteni a számlapokat. A korábbi, Tizen-rendszerből ismerős elrendezésben találunk egy csomót, de telepíthetünk sajátot is, a határ a csillagos ég. Van minimalista, információkkal teliszórt, klasszikus és olyan is, melyen a kis virtuális avatárunk bohóckodik minden alkalommal a számlapon, amikor megemeljük a csuklónkat.
A Galaxy Watch 4 által futtatott Wear OS-rendszeren nagyon érződik a Samsung hatása és az ökoszisztéma nyomása. Arról már a bejelentés során szóltak, hogy a felhasználói felület a dél-koreaiak által fejlesztett mobilos One UI-t idézi majd meg, de a Google Play és Maps kivételével az alapértelmezett programok mindegyike a gyártó fejlesztése, melyek mellé ugyan telepíthető a Play alkalmazásboltból más, de alapértelmezett alkalmazást cserélni nem lehet. Ilyen például az okos asszisztens, Bixby, aki inkább csak asszisztens a Google megoldásával szemben. Viszont az üdvözlendő, hogy sok Samsung-program kompatibilis a Google-keretrendszerrel (például lehet a Google Térképet használva az óra iránytűjével navigálni), és a Galaxy Watch 4 olyan külsős fejlesztők programjait is képes futtatni, melyeket a korábbi, Tizen-rendszerű órák nem tudtak. Ezek – például a Strava vagy a Spotify – tökéletesen futnak, az 1,5 GB rendszermemória és az új rendszerchip tökéletesen végzi a dolgát.
És hála a Google-alaprendszernek, a Galaxy Watch 4 hazánkban is alkalmas lehet NFC-fizetésre is. Majd, egyszer. A Samsung elmondta, mivel régiónkban nem elérhető saját fizetési megoldásuk, helyette dolgoznak a Google Pay integráción, egyelőre viszont Magyarországról még nem elérhető a régiókkal történő variálás nélkül. És ha elérhető is lesz, jelenleg Revolut vagy olyan bank kártyája kell majd hozzá, amelyik pénzintézet már támogatja a Google Pay fizetési rendszert.
Ígéretekre alapozva viszont nem ajánlott százezer forintot vagy bármennyit kiadni egy kütyüre. A Galaxy Watch 4 egy közel tökéletes okosóra abban az esetben, ha azt egy Samsung okostelefonnal használja az ember, és nem tervez belátható időn belül (vagy legalább addig, amíg órát sem cserél) más márkájú mobilra váltani. Ilyen esetben a Galaxy Watch 4 ugyanis olyan, mint egy okos őr, aki az egészségünk mellett arra is vigyáz, hogy ne hagyjuk el a Samsung által felépített ökoszisztéma kényelmes börtönét.
Viszont amennyiben nagyon szeretnénk egy új Wear OS 3-at futtató órát, de nem Samsung okostelefonnal szeretnénk használni, két választási lehetőségünk van. Elfogadjuk a kompromisszumokat, amelyeket a Watch 4 követel (Samsung-szoftverek telepítése, letiltott szenzorok), vagy várunk, amíg más gyártók is felzárkóznak, és piacra dobják a saját Wear OS 3-as óráikat. Hogy az mikor lesz, nem tudni. Az ellenben biztos, hogy addig a Galaxy Watch 4 lesz a legjobb okosóra az androidos világban.
Samsung Galaxy Watch 4 Classic (42 mm) verdikt – 134.990 forint (Bluetooth) vagy 154.990 forint (Bluetooth, LTE)
+
Igényes, egyedi megjelenés
Forgatható lünetta
Számtalan egészségügyi szenzor és funkció
Gyors és reszponzív rendszer
Gyönyörű kijelző
–
Gyenge akkumulátoros üzemidő
A képeket tartalmazó értesítéseket továbbra sem kezeli rendesen
Csak Samsung telefonnal használható ki tudása teljes mértékben
40 ezer forinttal drágább, mint a forgatható lünetta nélküli, sima Watch 4
(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)