csütörtök, július 10, 2025
Home Apple hírek Szélerőműveket épít Dániában az Apple

Szélerőműveket épít Dániában az Apple

Közel húszezer otthon áramigényét tudnák biztosítani.

Az Apple jelenlegi tervei szerint 2030-ra szeretne teljes mértékben, azaz közvetlen és közvetett működését tekintve is karbonsemlegessé válni. Az ehhez vezető út hosszú, a most induló következő felvonásának részeként Európában is biztosítani kívánja az adatközpontjai száz százalékban zöld energiával való ellátását, szükség esetén saját zsebből fizetett infrastruktúra létrehozásával.

Az Apple viborgi (Dánia) adatközpontjaForrás: Apple

Most az utóbbi fog történni Dániában, a Viborgban lévő adatközpontjának áramellátását kettő 200 méter magas szélerőmű segítségével kívánja segíteni, ezek állítólag a világ legnagyobb szélturbinái közé tartoznak majd.

A várakozások szerint együtt évi 62 gigawattóra áramot termelnek majd, ennyi energia állítólag közel 20 ezer háztartás áramigényének kielégítésére elég lenne. Az Esbjerg város tengerpartjára épülő turbinák teljesítménye persze fluktuál, túltermelés esetén a pluszáram bekerül a dán áramhálózatba.

A nemrég befejezett viborgi adatközpontot már jelenleg is száz százalékban zöld energia hajtja, az Apple hathatós támogatásával megvalósult, Thisted városában lévő napelempark látja árammal. Ez Skandinávia egyik legnagyobb napenergiás áramtermelő létesítménye, és az első olyan Dániában, ami állami támogatás nélkül valósult meg.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Site Oficial Da Mostbet País E Do Mundo Apostas Esportivas Electronic Cassino No Brasil

Mostbet Portugal Pt Gambling Establishment Revisão E Jogos De AzarContentBônus E Promoções Mostbet BrasilMostbet Login À Conta Pessoal: Conselhos Para Solucionar Inconveniencias De LoginPor...

Mostbet ᐉ Bônus Sobre Boas-vindas R$5555 ᐉ Oficial Mostbet Gambling Establishment Br

Faça Um Login E Jogue OnlineContentApp No AndroidProcesso De Verificação Da ContaAs Melhores Apostas Online"Apostar No CybersportPrós E Contras -- Aplicativo E SiteDicas Afin...

Site Estatal Da Mostbet Brasil Apostas Esportivas E Cassino No Brasil

Mostbet Brasil: Site Oficial, Inscrição, Bônus Fifteen 000r$ EntrarContentResultados E Estatísticas Da PartidaCassino Ao VivoMostbet IosComo Depositar" "Simply No Mostbet? CassinoSimplesOs Melhores Jogos Do...

Official Site

Site Oficial De Cassino Online E Apostas Zero BrasilContentApostas Ao VivoO Agente De Apostas Está Disponível Para Dispositivos Móveis? Bônus Mostbet E Ofertas PromocionaisCódigo...

Recent Comments