csütörtök, március 27, 2025
Home Iphone Szoftverrel változhatnak POS-terminállá az iPhone-ok

Szoftverrel változhatnak POS-terminállá az iPhone-ok

Extra hardverre már nem is lenne szükség, fizetést lehetővé tévő POS-terminált csinálna az iPhone mobilokból a szoftverfrissítés. 

A Reuters forrásai szerint az Apple jelenleg is azon dolgozik, hogy egy új szolgáltatást mutasson be. Ez konkrétan lehetővé tenné az üzletek számára, hogy az iPhone mobilokat POS-terminálokként alkalmazzák, bármilyen extra hardverelem megvásárlása, bevetése nélkül.

A funkciót állítólag egy szoftverfrissítés keretében tennék elérhetővé, a következő hónapok valamelyikében. A lépéssel az ügyfelek NFC révén tudnak majd fizetni, a bankkártyájukat, iPhone készüléküket vagy Apple Watch okosórájukat elég lesz a terminálnak kijelölt iPhone mobilhoz érinteni, és máris megtörténik a fizetés.

Azt nem lehet tudni, hogy az új funkció közvetlenül az Apple Pay része lesz vagy pedig valamilyen külső szolgáltatóval szerződik rá az Apple. POS-terminál egyébként jelenleg is lehet iPhone vagy iPad készülékből, de ennek feltétele valamilyen hardveres kiegészítő, például a Block Inc Square olvasója, amit fizikailag kell csatlakoztatni az alsó portba.

Érdekesség, hogy ez a szoftveralapú POS-funkció Androidon (külsős appokkal) egy ideje már elérhető, bár ez az Apple-t ismerőket valószínűleg nem lepi meg… Ott nem csak az Apple Pay és a Samsung Pay támogatott, hanem a legtöbb közismert fizetési megoldás. Az még nem tiszta, hogy mi lesz a helyzet az Apple újításával kapcsolatban.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Fotó: Apple MacRumors

Most Popular

Casibom 859 ️ Casibom859 ️ Casibom Güncel Giriş 859 Casibom 859 » Türkiye’nin Casibom’u En Çok Kazandıran Casino Sitesi Casibom859 Com 6 Mart 2025

En İyi Türkiye Online Casinolar 2025-top Çevrimiçi Casino RehberiContentVevobahis Güncel Adrese Hızlı UlaşımOnline Casino Türkiye’de Yasal Mı? Lordbahis 574 Giriş – Lordbahis574 Com Yeni...

Aviator Giriş: Küresel Havacılık Politikaları Perspektifinden Bir Bakış

Aviator Giriş: Küresel Havacılık Politikaları Perspektifinden Bir BakışHer geçen gün daha da küreselleşen dünyamızda, havacılık sektörünün rolü giderek önem kazanmaktadır. Bu alanda ön plana...

Mostbet Com’da Oynamak Mı Istiyorsunuz? Buradan Giriş Yapın

Türkiye'nin En İyi Bahis Şirketi Ve Online CasinoContentKişisel Hesabınıza Para Yatırma YöntemleriMostbet Promosyon Kodu BilgileriMostbet Promosyon KoduPara Yatırma SeçenekleriMostbet Bahisçisinin Karlı Promosyonlarını Kaçırmayın: Mostbet...

Book Associated With Ra Kostenlos Darüber Hinaus Im Novoline Gambling Establishment Online Spielen

Book Associated With Ra Classic Demo ️ Spielen Sie Kostenlos Ohne AnmeldungContentÜber Das Publication Of Ra SpielKann Ich Book Of Ra Kostenlos Und Weniger...

Recent Comments