Csak épp ezt a pereskedés miatt nem hajlandó hivatalosan elismerni.
Péntek délután az Apple hivatalos álláspontjára hivatkozva megírtuk, hogy a szerdán bemutatott új MacBook Pro laptopok klaviatúráján sajnos ugyanúgy beragadhatnak a gombok, mint az előző két évben piacra dobott modellek esetében. A házilagosan ritkán javítható probléma miatt több csoportos pert is kapott a nyakába az Apple, éppen ezért is volt furcsa, hogy továbbra sem kezdett semmit a gonddal.
Apple MacBook Pro (2017)Forrás: Apple
Most kiderült, hogy az Apple álláspontja valószínűleg hazugság. Az iFixit máris megkezdte az új MacBook Pro darabokra szedését, és érdekes felfedezést tett: bekerült egy extra membrán a gomb és a gombsapka közé, emiatt vált halkabbá a harmadik generációs Butterfly klaviatúra.
Ettől függetlenül az iFixit szerint a működési zaj csökkenése csak a membrán beépítésének a mellékterméke: az újítás tényleges célja a billentyűk beragadásának a megakadályozása, a membrán meggátolja a piszok gombsapka alá való bekerülését.
Gyakorlatilag egy tömítésről van szó.
[embedded content]
A magától értetődő kérdés persze az, hogy az Apple miért ne lenne hajlandó elismerni a klaviatúra megjavítását? Van rá egy kiváló magyarázat: ha ezt megtenné, azzal egyértelműen beismerné a korábbi klaviatúráinak konstrukciós hibáját,
ez pedig eldönthetné a beragadó gombok miatt a nyakába kapott csoportos perek kimenetelét.
Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!
Tavaly június óta nem nyúlt a gyártó a professzionális felhasználásra szánt vékony notebookjaihoz, most azonban egy elég combosnak mondható vérfrissítést kaptak, ami leginkább a belső hardvereket érinti.
MacBook Pro 2018 [+]
A Touch Barral rendelkező, 13 és 15 hüvelykes variáns is 8. generációs Intel processzorokra épül. A kisebbik modellnél a belépőszint immár a négymagos Core i5, aminek alapórajele 2,3 GHz, míg a Turbo Boost 3,8 GHz-re is képes felkúszni. A legerősebb verzióban szintén négymagos, de már Core i7 düböröghet legfeljebb 4,5 GHz-es turbó mellett. Tárhely szempontjából 256 GB és 2 TB között variálhatunk, míg memóriából legfeljebb 16 GB-ot kérhetünk az alap 8 helyett, az alaplapra szerelt LPDDR3 modulok 2133 MHz-en ketyegnek. Az integrált grafikus vezérlő szerepét az Intel Iris Plus Graphics 655 látja el (128 MB-os eDRAM mellett), ez hajtja meg a 2560×1600 pixel felbontású 13,3 hüvelykes Retina kijelzőt. Utóbbi a 15 hüvelykes modellel együtt megkapta a True Tone technológiát, vagyis a környezeti viszonyoktól függően képes állítani a színhőmérsékletet, így sokkal természetesebbnek hat a használata. Az USB-C portok száma maradt négy, ezek továbbra is kompatibilisek a Thunderbolt 3-mal.
Hirdetés
A nagyobbik testvérnél még tovább mentek a teljesítmény tekintetében, itt már 2,2 és 2,6 GHz órajelű, hatmagos Core i7 processzorokból válogathatunk, de ha ez sem lenne elég, kérhetjük a szintén hatmagos, akár 4,8 GHz-es turbóra képes Core i9 processzor beépítését is. Az igényelhető memória mennyisége itt már eléri a 32 GB-ot, és ez már DDR4 szabványú, a tárhely mérete pedig akár 4 TB is lehet. A 2880×1800 pixel felbontású, szintén True Tone technológiás kijelző meghajtásáért – az Intel UHD Graphics 630 mellett – a dedikált AMD Radeon Pro 555X felel, de igény esetén kérhető Radeon Pro 560X is. Mindkét esetben 4 GB GDDR5-ös fedélzeti tár áll rendelkezésre. Portok tekintetében a nagyobbik modell megegyezik a kisebb testvérrel, vagyis a 4 darab USB-C csatlakozón kívül semmit nem találunk.
MacBook Pro 2018 [+]
Mindkét méretű gépben közös az 5.0-s Bluetooth modul, a továbbfejlesztett titkosításért felelős Apple T2 chip, valamint a 3. generációs, pillangó mechanikájú billentyűzet. Ez az Apple szerint jóval halkabb lett az elődjénél – úgy tűnik figyeltek a felhasználói visszajelzésekre.
Az árcédulára rápillantva egyértelművé válik, hogy ez a generáció az eddigi legdrágább MacBook Pro. A 13 és 15 hüvelykes alapmodellek 679 990 és 899 990 forintért vihetők haza, míg a legerősebb 15-ös verzió elérheti a 2 465 190 forintot is. A frissített notebookok a mai naptól elérhetők a szokásos ezüst és asztroszürke színekben, a gyártó 4-6 munkanapos szállítási időt ígér.
Az új gépek megjelenésével párhuzamosan a 2015-ös MacBook Pro modellek eltűntek az Apple weboldaláról.
2018 második negyedévében az Apple új 13 hüvelykes MacBook Air modellel jelentkezhet, amely a megszokottnál megfizethetőbb árazást kaphat, ezzel 10-15 százalékkal meg is dobhatja a cég idei MacBook-eladásait – írja a 9To5Mac.
A jóslat az Apple-ügyekben hagyományosan jól értesült és pontos előrejelzéseket adó Ming-cse Kuo, a KGI Securities elemzőjének új jelentéséből származik. Bár részleteket egyelőre ő sem közölt az állítólagos új modellről, a jóslat egybevág egy másik, januári jelentés állításaival. Rá is férne a vérfrissítés a MacBook Airre, mert az utóbbi években az Apple inkább a 12 hüvelykes MacBook és MacBook Pro modellekre koncentrált.
Kuo más Apple-termékekről is közli a becsléseit. Arra számít, hogy az AirPod fülhallgató új kiadása az év második felében érkezik, és az eladása erős növekedést fog elérni. A HomePod hangszórók iránti keresletet viszont eddig középszerűnek látja. Az iPhone-ok terén a belépő szintű 6,1 hüvelykes modellre összpontosít, ennek köszönhetően szerinte erős éve lesz az Apple beszállítóinak.
Az iPhone X az Apple jubileumi csúcsmobilja, a készülék tízéves évfordulójára készült okostelefon. Nem kérdés, hogy rendkívüli a tudása, a kinézete pedig a teljes előlapot fedő kijelzővel elképesztő. Ugyanakkor hiányoznak belőle a valódi újdonságok, és akkor a magyarországi árakról még említést sem tettünk.
Tíz év telt el és kullog az Apple az androidos gyártók után – ezzel a címmel indítottam a kedd esti almás bemutató után, amikor kiderült, milyen újdonságokkal rukkoltak elő az új iPhone bemutatóján.
Első körben hadd szögezzem le, hogy az iPhone tíz éve tényleg hatalmas lépést tett előre a mobilpiacon. Egy olyan mérföldkő volt az érintőkijelzős telefon, ami ha nem lett volna, meglehet, még mindig gombokkal írnánk be, hogy “44-33-555-555-666”, azaz hello.
Ahogy Tim Cook is kiemelte visszaemlékezése során: elképesztő, hogy mekkora hatással van a mindennapjainkra az iPhone. És ezt soha nem vitatnám el tőlük.
Ám míg tíz éve az iPhone abszolút trendszetter volt, mára trendkövető lett: 2007/2008-ban az Apple diktálta, hogy mik lesznek a legnagyobb fejlesztések, a többiek pedig rohamtempóban próbálták lemásolni, és/vagy 1-2 aprósággal kiegészítve igyekeztek újat mutatni.
Az iPhone-ok mindig nagyon jól vannak optimalizálva, az androidos készülékekről ez nagyjából az elmúlt 4-5 évben mondható csak el.
Sokan felvetették, hogy ugyan az első félévben, vagy az elmúlt évek során láttunk már olyan androidos fejlesztéseket, amelyek most az Apple csúcsmobiljába kerültek, de mindig az iPhone-okban szeretjük csak meg azokat. Én ezzel vitatkoznék.
A vékony kávás, szinte teljes előlapot fedő kijelzőt a Sharp, majd a Xiaomi alkalmazta elsőként, én igazán a Samsung S8-nál szerettem meg.
A vízállóság is nagyon hiányzott eddig az iPhone-okból, a Sony Xperia és a Samsung S szériás telefonjai régen megkapták ezt a feature-t, amit olyannyira megszerettek az emberek, hogy amikor a dél-koreai gyártó kivette a csúcsmobiljáról, következő évben a nagy felháborodás miatt kénytelen volt visszahozni.
Ezzel együtt az Apple-telefon előlapjáról eltűnt a Home gomb, bevezették a gesztusokkal való vezérlést. A bemutatón a suhintás nem jött össze elsőre, kissé akadt a szoftver, reméljük mire boltokba kerül az iPhone X, ezen javítanak még a fejlesztők, és nem lesz belőle újabb #iPhonegate.
Az OLED-kijelzőt már sokan nagyon várták az Apple telefonjaiba, hiszen eddig megmaradtak az LCD-paneleknél. Ugyanakkor érthető, hogy nem akartak konkurenciától (LG) “kölcsönkérni” technológiát. (Itt tenném hozzá, hogy az androidosok se váltottak régóta OLED-es kijelzőre.)
A Huawei volt az, amelyik az idén ősszel az IFA kütyüvásáron mesterséges intelligenciával felszerelt processzorchippel jelentkezett (Kirin 970 NPU). Köszöntünk a piacon A11 Bionic neural engine chip!
Face ID: az arcfelismerés mint biometrikus azonosító a Microsoft egyik utolsó jó mobilos húzása volt a Lumia 950 és 950 XL telefonokban. A Windows Hello pedig tovább él a laptopokban. Ahogy a tavalyi botrányba fulladt Samsung Note 7 is már arcfelismeréssel operált.
A dualkamerát 2011-ben mutatta be először telefonon az LG (Optimus 3D) és a HTC (Evo 3D), akkor már megindult a 3D-s filmek hatására egy őrület, de túl korai volt a próbálkozás. A tömegekkel az iPhone 7 Plus tudta tavaly megkedveltetni a kétkamerás rendszert, s végre hasznossá is vált a virtuális és kiterjesztett valóság éledezésével.
S ha már VR és AR, a Google Tango projekt keretében a Lenovo Phab 2 Pro, majd az Asus Zenfone AR kezdte el megpiszkálni ezt a területet, majd a Sony 3D-s arcszkennelést tett idén az új XZ1 szériájába, amellyel olyannyira egyedi emojikat készíhetünk, hogy az akár a saját szkennelt arcunk is lehet. Így nem csak maszkok és matricák, de az Apple Animoji mintájára mozgó figurák készíthetőek cseteléshez.
Az előlapi portrét és a bokeh effektet a Huawei P10 és a kínai cég Leica kamerás megoldása hozta be.
A 4K videózás és a duálkamerás optikai stabilizátor (Dual OIS) szuperség, jól látszik, hogy ebben csak a Samsung ütötte meg a szintet, és csak az egy hónapja bemutatott Note 8 okostelefonnal.
A slow-motion rögzítéssel a Sony rukkolt elő tavasszal, míg az iPhone X nagyobb felbontásban (1080p) tud másodpercenként 240 képkockát rögzíteni, addig a Sony XZ és XZ Premium 720p-ben másodperceként 960 (!!!) képkockát rögzít, ezzel lemosta az Apple, de a Samsung telefonjait is.
S ami minden egyes okostelefon legnagyobb rákfenéje, az iPhone esetében pedig lássuk be igazi #batterygate alakult ki a téli hidegben 40 százalékon automatikusan kikapcsolódó készülékek miatt, az üzemidőről a bemutatón talán csak egyetlen szó esett – s ezen bukhat el a mobilnetes okosórájuk is. Mindössze annyit tudni, hogy megüti az iPhone 7 szintjét az üzemidő, s hogy az iPhone X aksija két órával tovább bírja a tavalyi modelleknél.
Gyorstöltés: 2013-ban a Qualcomm bemutatta a Quick Charge 1.0-t, amely a hagyományos töltéshez képest 40 százalékkal gyorsabb töltést ígért. Azóta eltelt négy év, a különböző gyártók is saját fejlesztésekkel rukkoltak elő. Az iPhone-nál nagy előrelépés, hogy az Apple ígérete szerint 30 perc alatt feltölthetjük nulláról 50 százalékra a telefont, az androidos piacon ez már alapszintű elvárás.
Vezeték nélküli telefontöltést is évek óta tud több androidos márka, talán 5-6 éve az LG volt az egyik úttörő e téren. Emlékszem egy IKEA lámpa- és éjjeliszekrény-tesztre, amelynél csak az iPhone-hoz kellett külön tokot feltennem, hogy ki tudjam próbálni, milyen így tölteni alvás közben a telefont. (Itt jegyezném meg, hogy ez még mindig nem olyan kiforrott, a dokkolót továbbra is kábellel dugjuk áramforrásra, ahogy kontakthiba is sokszor előfordulhat, van még hova fejlődni.)
A mobilhálózat tekintetében meglepő volt látni, hogy az iPhone 7 még csak a 450 megabites sebességet bírta el, ugyan a szolgáltatók idén kezdtek el előrukkolni a gigabites hálózattal, érdemes lesz megnézni, mit is takar az LTE Advanced. Nagy előrelépést úgyis csak az 5G becslések szeriniti 2020-as beveztése hozhat majd.
Alapvetően az Apple termékeiről elmondható, hogy attól, hogy új nevet adnak valaminek, még nem lesz vadiúj fejlesztés. Ezzel persze semmi gond nincs: amíg tudják tartani a trendeket, addig nincs nagy baj. A teljes kijelzős előlap elképesztően szép, gyönyörű az egész telefon, remélhetőleg az optimalizáltságból sem adtak le.
A cupertinóiak odáig nem jutottak el még, mint mondjuk a Sony. A cég csak a japánok türelmének köszönhetően nem zárta be mobilos részlegét, hideg fejjel mennek előre, kitartóan próbálkoznak, nem adják fel, hogy az egykori Nr#2 gyártó akár 3-5 év múlva újra visszaküzdje magát a toplistára.
AZ ÁRAK FELPAPRIKÁZZÁK AZ EMBEREKET
Ugyanakkor lássuk be, az amerikai emberbarátabb árazással ellentétben kicsiny hazánkban arcpirítóan drága lesz mindegyik ősszel megjelenő iPhone, a legalsó kategóriát a 64 gigabájtos tárhellyel rendelkező iPhone 8 üti meg a maga 265 ezer forintos árcímkéjével, a legfelső szint pedig a 256 gigás iPhone X, amiért 437 ezer forintot kell fizetni.
Na ezért vált ki hatalmas indulatokat minden egyes Apple-bemutató. Míg régen a szokásos Android kontra iOS csata ment, utóbbi javára a remek optimalizáltsággal, a jó és megbízható működéssel, gördülékenységgel, addig mára inkább egy ár/érték összecsapás zajlik.
Az ázsiai, s főleg kínai gyártók uralják a mobilpiaci toplistát, az Apple részesedése csökkenésnek indult, a Samsung átvette a trónt, kérdés, egy Huawei képes lesz-e még mélyebbre lökni őket, s akkor sorban áll az Xiaomi, OPPO, vivo, TLC (Alcatel, Blackberry) is a versenyben.
Tim Cook Apple-vezér az iPhone X bemutatóján a Steve Jobs Theaterben Fotó: Christoph Dernbach/DPA
Számomra az idei keynote reakciók közül (a hatalmas vitán felül) az jelentette a visszaigazolást, amikor iPhone-osok sorolták fel, hogy ezek az “újdonságok” melyik androidos gyártónál jelentek meg. Elhangzott az a mondat is:
Örülök ennek az Apple-bemutatónak, mert megnyugodtam, hogy idén nincs semmi, ami miatt minden racionális érv ellenére új iPhone-t akarnék venni.
S valóban, ha a magyarországi ártól eltekintünk, vagy a mobilszolgáltatónál csomagban-hűségidővel neveznénk egy új iPhone-ra, akkor sincs meg az a “wow, mennyire szeretnék egy ilyet” érzés.
Pedig a tízéves évfordulót nagy várakozás előzte meg, de utána olyan érzése volt az embernek, mint amikor a HMD Global kihozta az új Nokia 3310-et: a nosztalgia és a megszokás a legerősebb érzés a telefonnal kapcsolatban.
Az Apple nagyjából egy hónapja jelentette be az új, 13,3 és 15,4 hüvelykes MacBook Pro notebookokat, amelyek tényleg komoly előrelépést képviseltek az elődökhöz képest, ugyanakkor ahogy adják el a gépeket, annál több panasz érkezik rájuk. Elsődlegesen képi hibákra panaszkodnak a felhasználók, főleg az Adobe Premiere Pro programon belül az Adobe Media Encodert használva. Érdekesség, hogy jellemzően azoknál a projekteknél történik programösszeomlás és a képi hiba, amelyeket régebbi gépen hoztak létre.
13,3 hüvelykes modell AMD GPU-val
A probléma azonban nem szűkíthető le az Adobe-ra, ugyanis véletlenszerűen keletkeznek képi hibák a kijelzőn. Jellemzőek a piros és fekete téglalapok, de esetenként durvább torzulás is előfordul. Újraindítás után ezek elmúlnak, de nem mindenki ilyen szerencsés, ugyanis bizonyos felhasználók már indításkor is képi hibákra panaszkodnak, ideértve a furcsa képtöréseket.
13,3 hüvelykes modell Intel IGP-vel
A problémákban az a legfurcsább, hogy látszatra független a hardverkonfigurációtól. Gyakorlatilag mindenféle összeállításban előfordulnak, hajtsa a kijelzőt az Intel IGP vagy az AMD GPU. Ennél furcsább, hogy sokaknál viszont semmi gond nincs. Ezek miatt nagyon nehéz behatárolni, hogy mégis hol a hiba. Eléggé logikátlan, hogy az összes kiválasztható grafikus vezérlővel probléma lenne, ahogy a kijelző való mutogatás sem korrekt, mivel ettől még nem fagynának le a programok, illetve pár beszámoló szerint a képi hiba jelentkezik külsőleg csatlakoztatott megjelenítőn is. A memóriára való visszavezetésben ugyanakkor lehet logika, hiszen mielőtt a kijelzőre kimegy a kép, mindenképpen bemásolásra kerül a rendszermemóriába, viszont nem kizárt, hogy ez még így is szoftveres a gond. Főleg amiatt, hogy sokszor ugyanolyan program használata mellett, ugyanolyan munkamenet megkezdésekor jön elől.
Az Apple egyelőre nem reagált az eseményekre, de bizonyos, hogy a panaszok miatt már vizsgálják a termékeket.
Az Apple nagyjából egy évvel korábban frissített egy újszerű MacBook dizájnnal a termékskálát, amely akkor alapvető újításokat vezetett be a megszokott dizájn mellé. Ilyen volt a 13,1 mm vékony váz, ami mellé a 12″-es, LED-es háttérvilágítású, IPS panelre épülő kijelző járt, méghozzá 2304×1600 pixeles felbontással, azaz 16:10 képaránnyal. De megemlíthető még az IEEE 802.11ac-s Wi-Fi és a Bluetooth 4.0-s modul, valamint az USB-C port is., amelyek keresztül tölthető volt a gép, illetve maga az interfész az USB 3.1-es szabványt támogatta, és a DisplayPort 1.2-es kimenetként is funkcionált a külön megvásárolható kábellel.
[+]
Az almás cég idén ezt az alapot újította fel, de alapvetően csak a belső tekintetében, vagyis az előző bekezdésben leírt adatok az új modellre is igazak. Belül azonban a 12 hüvelykes MacBook megkapta a Skylake architektúrára épülő platformot, így Intel Core m3-6Y30, m5-6Y54 vagy m7-6Y75 jelölésű processzor kerülhet bele. A kétmagos megoldások magórajele rendre 1,1 GHz, 1,2 GHz és 1,3 GHz lehet 2,2 GHz-es, 2,7 GHz-es és 3,1 GHz-es maximális turbó órajellel. A grafikai számításokat minden esetben egy Intel HD Graphics 515-ös IGP látja el 24 darab feldolgozóegységgel és 300 MHz-es alapórajellel, míg a turbó órajel a processzor modelljétől függően rendre 850, 900 és 950 MHz. Az 1866 MHz-es effektív órajelen üzemelő LPDDR3-as, nem bővíthető rendszermemória kapacitása 8 GB lesz, az adatokat pedig 256 vagy 512 GB-os PCI Express interfészen bekötött SSD tárolhatja.
[+]
Megnőtt az akkumulátor kapacitása is, így a 39,7 Wh opció helyett az új MacBook már 41,4 Wh-s megoldást kap. Ettől függetlenül terhelés nélkül elérhető üzemidő nagyjából 9 óra marad. Kisebbfajta extra még, hogy az eddigi szürke, ezüst és arany színek mellé megjelenik a rózsaarany is. Az újdonság ára a processzortól és a tárkapacitástól függően 1299 és 1749 dollár között lesz.
Az Apple a MacBook Air modellekhez is hozzányúlt, de csupán annyi változás történt, hogy a rendszermemória minimális kiépítése 8 GB lett. Minden más érintetlen maradt.
Hét év telt el azóta, hogy az Apple előrukkolt a MacBook Airrel, ami akkor és ott megmutatta, mennyivel jár a cupertinói vállalat a többiek előtt. Visszaemlékezve, nem tudtunk szóhoz jutni, amikor a pengevékony ezüst csoda előbukkant a dobozból – most pedig itt a legújabb, szimplán csak MacBook, és pontosan ugyanazt érezzük, mint anno. Nincsenek szavak, ez a notebook élőben egyszerűen hihetetlen. Ráadásul még a hozzánk került példány új, sötétebb, asztroszürke színárnyalatával is pont betaláltak! Mellette van még a klasszikus ezüst, és a sötétszürkéhez hasonlóan a telefonoktól átvett arany.
Tapintásra, fogásra klasszikus Apple termék a 2015-ös MacBook. Minden részletében a kiemelkedő minőséget sugározza, legyen szó a kiváló fémházról, a kvázi nem létező illesztési hézagokról vagy a zsanérról, ami annak ellenére felnyitható egy kézzel, hogy az egész gép mindössze 920 grammos. Alapterületre két centivel keskenyebb az 1080 grammos MacBook Air 11-nél, mélységük nagyjából egyforma, az újdonság viszont legvastagabb pontján csak 13,1 milliméteres, míg az egyáltalán nem duci Air ezen paramétere 17 milliméter. A számok így leírva távolról sem adják vissza azt az érzést, ami a laptop a valóságban kelt, aki teheti, ugorjon be egy Apple boltba és nézze meg élőben, megéri!
Sokat dob az új Apple modell kompaktságérzésén, hogy szinte semmi csatlakozó nincs rajta. Kapunk összesen egy hang ki-/bemenetet, illetve egy USB Type-C-t, ami adatátvitelre, töltésre, de még monitorkimenetként is szolgál, és ennyi, vége, nincs tovább. A notebook teljesen új, 12 hüvelykes kijelzőt kapott, ami IPS technológiájával és 2304×1440 pixeles felbontásával is messze túlmutat a 11-es és 13-as Airen, bár tény, hogy Windows-alapon egy ideje már nem kapjuk fel a fejünket 226 ppi-s pixelsűrűség hallatán.
Az új MacBook billentyűzete viszont egy nem csak Apple-szinten merőben új dolog. A sok-sok éve használt ollós rendszer helyett egy pillangósnak nevezett megoldást választottak, szinte nulla nyomásúttal. Alapvetően ez a kulcsa a MacBook szinte hihetetlen vékonyságának – és az akkumulátor, ami szintén egyedi, különlegesen rétegezett, hogy a gépház minden köbcentiméterét ki tudják használni. Így egy egész nagy, 40 wattórás akkut sikerült beépíteni, ami két wattórás előrelépés a majdnem egy harmaddal nagyobb belső térfogatú Air 11-hez képest.
Felül a MacBook 2015, alul a MacBook Air 11 alaplapja
Apple-vonalon újdonság a Core M processzor használata is, amit passzív hűtéssel párosítottak. Mivel tavasszal jelent meg a masina, még Broadwell lapka hajtja, de az igazi érdekesség nem is maga a hardver, hanem ahogyan beépítették. A teljes alaplap kisebb, mint egy névjegykártya, ezen van az egybetokozott CPU és alaplapi vezérlőchip, két chipben a 8 GB LPDDR3 memória, szintén két chipben a 256 vagy 512 GB-os SSD, a Wi-Fi modul és minden más. Hagyományos notebookban a két memóriamodul és egy M.2 SSD foglal ennyi helyet, ez a fajta integráltság eddig inkább a tabletekre volt jellemző.
Amiért szerettük: – Elképesztően könnyű és vékony – Gyönyörű Retina-kijelző – Méretéhez képest nagyszerű hangzás – Force Touch trükkök
Amiért nem szerettük: – Egyetlen USB-C port – Rövid üzemidő – Nehezen szokható billentyűzet – A leggyengébb Apple-laptop
Amit továbbra sem értünk:
– Hogy lehet ennyire vékony?!
Amikor először fogja kézben az ember az új MacBookot, szinte el sem hiszi, hogy ennyire vékony és tényleg ennyire könnyű. Egyszerűen jó ránézni, mind a gépre, mind a Retina kijelzőre.
A gép kétféle változata közül mi az olcsóbbat próbáltuk ki, ennek némileg gyengébb a processzora, és 512 gigabájt helyett csak 256 gigabájt tárhellyel rendelkezik, viszont ugyanúgy 8 gigabájt memória került bele.
Hihetetlen könnyű és vékonyFotó: Csanádi Márton – Origo
Átver a touchpad
Hiába használok a mindennapokban Apple számítógépet, amikor először kezdtem próbálgatni az új MacBookot, teljesen új volt az élmény. Az érintőfelület megújult, a nyomásérzékeny touchpad funkciói és visszajelzései is hasonlóak, mint az Apple Watch órán.
Ahogy használjuk, tényleges visszajelzést kapnak az ujjak: ha erősebben nyomjuk be az érintőpadot, azt érezzük – sőt még halljuk is –, hogy a felület benyomódik, pedig valójában az alatta lévő elektromágnes visszajelzése „veri át” a felhasználót.
A videóhoz füles ajánlott, azért annyira nem hangos a kattintás:
Aki használt már korábban Macet, első érintésre nem érez majd különbséget, pedig az okosórába is beültetett Force Touch funkció (itt is) több téren hasznosítható. A nyomásérzékenységet kihasználva gyorsabban vagy lassabban lehet tekercselni a videót, a fájlok előnézetét is behozhatjuk vele, a leghasznosabbnak azonban a böngészőben bizonyul.
Böngészésnél a leghasznosabb a Force TouchFotó: Csanádi Márton – Origo
Kijelölhetünk vele adott szavakat, melyekre erősen rányomva kidobja a jelentésüket, illetve a Wikipédia-szócikk tömör változatát – viszont érthetetlen módon ez nem klikkelhető. Ha nem egy kifejezésre, hanem egy hivatkozásra nyomunk, kis felugró ablakban nyílik meg az adott honlap vagy cikk előnézete. Így ha csak egyetlen információ érdekel minket, vagy meg akarjuk tudni, hogy tényleg érdekes-e számunkra az adott weblap, belepillanthatunk, mielőtt betöltenénk.
Mindig félregépelünk
A külföldi kritikák nem hazudtak, az új lapos, de hatalmas billentyűzet tényleg fura, folyamatosan félregépel rajta az, aki megszokta a vakon gépelést – sőt állandóan a kezemet nézem, miközben pötyögök rajta. Bosszantó, hogy míg én át sem gondoltam, hogy le akarom-e ütni az adott karaktert, a billentyű már úgy érezte, hogy igen. Cserébe hangosan kattan, ha leütjük, ami tekintve, hogy minden más téren milyen halkan dolgozik a gép, elég zavaró.
Mindig félregépeltünkFotó: Csanádi Márton – Origo
Bárkinek adtuk a kezébe a laptopot, biztosan melléütött gépeléskor, majd gyorsan ki is zökkent a munkából – egy hírportál munkatársai pedig nem engedhetik meg maguknak, hogy időt veszítsenek. Ugyan néhány óra alatt hozzá lehet szokni a hatalmas billentyűkhöz, mégis fellélegzik az ember, ha visszatérhet a hagyományos (akár korábbi Mac) billentyűhöz.
Hihetetlen szép a kijelző
A MacBooknak nemcsak a kialakítása, de a kijelzője is elképesztően szép. A 12 colos Retina kijelző felbontása 2304 x 1440 pixeles, a 2011-es MacBook Próm a maga 1280 x 800 pixeles felbontásával elbújhat mögötte. Gond nélkül futottak rajta a YouTube-on elérhető 4K-s videók, ugyanakkor nem hozta ki belőlük a maximumot, hiszen a MacBook felbontása éppen valahol a full HD és az ultra-HD között van – ennek ellenére azért gyönyörű képvilágot biztosít.
Gyönyörű a kijelzőFotó: Csanádi Márton – Origo
Kissé zavaró, hogy a 12 colos átmérő miatt 16:10-es képarányt használ, így filmnézésre kevésbé ideális, mint a mai tévékben és laptopokban megszokott 16:9-es arány. Viszont a hangszórók a kis méret ellenére is nagyon jól szólnak, messze kenterbe verték a 15 colosnál kisebb MacBookokat.
Jöjjön a feketeleves
De akkor jöjjenek a kompromisszumok, avagy mi a hátránya ennek a lapos, vékony kialakításnak, a kis méretnek és súlynak? Utólagos bővítésre gyakorlatilag nincs lehetőség, ezért ami belekerült a házba, azzal lehet gazdálkodni.
Nehéz megakasztani
Kezdetnek ott az Intel Core M processzor, melynek hála nincs a gépben mozgó alkatrész (ezért ilyen csendes), sem hűtő: mivel keveset fogyaszt a lapka, alig termel hőt, nem kell ventilátor, emiatt (is) lehet ilyen vékony.
A 4K videó mellé belőttünk egy HD-felvételt, a műholdas térképnézetet és pár böngészőablakotFotó: Csanádi Márton – Origo
A processzor – azt írják – feladattól függően 1,3 gigahertzes és 2,9 gigahertzes sebesség közt tud váltani. Amikor egy kétéves, céges IBM laptoppal versenyeztettük, csúfosan kudarcot vallott: szemmel látható volt, ahogy lemaradt az ősrégi géphez képest is a Geekbench-teszten. Ezek után azon már meg sem lepődtünk, hogy a korábbi MacBookok messze beelőzték.
A mindennapos használat nem okoz számára gondot
A mindennapi strapát viszont jól bírja: ahhoz, hogy egy 4K-s YouTube-videót megakasszunk, el kell indítani egy HD-felvételt, megnyitni böngészőben négy-öt lapot, majd a térkép applikációnál belőni a műholdas nézetet. Video- és képszerkesztésre viszont nem alkalmas: amint egy nagyobb felbontású képgalériát kezdtünk böngészni, éreztük a gép korlátait, a töltést jelző szivárványszínű ikon elég sokszor ugrott fel a képernyőre.
A SimCity megizzasztotta
Játékok terén is elvérzik a MacBook, bár az integrált Intel HD 5500-as videochip mellett senki nem várna maximális élményt. Az Apple laptopja azonban még minimális beállítások mellett is csak élvezhetetlenül volt képes olyan mai játékok futtatására, mint az új SimCity. A játék szó szerint megizzasztotta a MacBookot, ekkor tapasztaltuk először, hogy forróra melegszik a ház.
A cég ugyanis azt ígérte, az Intel Core M lapka és az optimalizált OS X Yosemite rendszer párosa annyira keveset fogyaszt (5 wattot), hogy szinte nem is termel hőt. Ez így igaz, ez volt az egyetlen olyan alkalom, amikor a MacBook komolyan felmelegedett, általános használat mellett sokkal kevesebb hőt termel, mint bármilyen más laptop.
Ebből nem lesz 9 óra üzemidő
Tim Cook azt ígérte, a kis méret nem megy teljesen az üzemidő kárára, a lépcsőzetesen kialakított akkumulátorokkal akár 9-10 órát is laptopozhatunk, mielőtt töltőre kéne dugni a MacBookot. Arról nem beszélt, hogy ebben a 9-10 órában alig nyúlhatunk a laptophoz, mert ha dolgozni kezdünk rajta, radikálisan csökken a hátralévő idő.
A kis méret mégis az üzemidő kárára megy?Fotó: Csanádi Márton – Origo
Ahogy tölteni kezdjük a gépet, jön az első csalódás: a sokak által kedvelt MagSafe-töltő immár a múlté. Ezt már a bejelentés óta tudni, de aki évek óta MacBookot használ, annak szokatlan a mágneses töltő hiánya, amely egyszerre volt kényelmes, és akadályozta meg, hogy például lerántsuk a gépet az asztalról.
A MacBook körülbelül három óra alatt töltődik fel minimális szintről maximumra, de a kérdés inkább az, mennyi idő alatt merül le? Százszázalékos töltöttség mellett rögtön kiírja, hogy 5 óra 30 perc a hátralévő idő, majd ahogy folyamatosan használom, úgy csökken. A vége? Mindössze 4,5 óra, és lekapcsol – pedig túlzottan nem erőltettem meg.
Hát így:
17:03 100%, a hátralévő idő: 5:29
17:26 92%, a hátralévő idő: 4:13
21:30 7%, a hátralévő idő: 00:18
Böngésztem rajta, online sorozatokat néztem, zenét hallgattam, mint egy átlagos felhasználó, még felesleges alkalmazásokat sem hagytam nyitva a háttérben – mégis 4,5 óra elteltével figyelmeztetett, hogy csatlakoztassam áramforráshoz. Persze ha kikapcsoltam volna a wifit, minden bizonnyal legalább másfélszer ennyit kihúzott volna, de egy olyan eszköznél, amelyhez nem lehet netkábelt csatlakoztatni, nem lehet kikerülni a vezeték nélküli hálózatot.
Tényleg csak tölteni tudom?!
És akkor el is érkeztünk az egy szem USB-C csatlakozó problémaköréhez. Mivel átalakító nem állt rendelkezésünkre, gyakorlatilag a saját töltőjén kívül képtelenség volt bármit rákötni. Hogy gyorsabban tudjam tölteni a MacBookot, reflexszerűen nyúltam a netkábelért, hogy ki lehessen kapcsolni a wifit, de rögtön észbe kaptam, ez nem az a MacBook, ahol ilyet lehet. Még a vadiúj Apple csúcsmobilt, az iPhone 6-ot se tudtam vezeték nélkül csatlakoztatni, hiszen ehhez előbb kábelen (adapterrel) kellett volna párosítani őket.
Még az adapterekkel is lehúznak
A sima USB-s átalakító pedig 6,8 ezer forint, míg ha nemcsak telefont, de például monitort is akarunk dugni a MacBookra, már 28 ezer forintos AV/VGA többportos adaptert kell venni. Vagyis nem elég, hogy majd’ félmilliót kifizettünk egy laptopért, de pár ezer, ha nem tízezer forintokkal le is húznak minket, ha a jelenlegi eszközeinket akarjuk vele használni.
Különbségek: méret, teljesítmény, csatlakozók!!!Fotó: Csanádi Márton – Origo
Tény, hogy egyre inkább a vezeték nélküli világ felé tartunk, de – bár az Apple ezt állítja – még nem tartunk ott. Az USB-C önmagában egy rendkívüli fejlesztés, idővel ki fogja váltani a most használt, hagyományos csatlakozókat, és akkor a MacBookot is kényelmes lesz használni bármivel, addig azonban csak macera és újabb pénzkidobás.
A hűha élménye adott
Összességében nem maradt el a „hűha”-élmény, mindenki beleszeretett a kis vékony laptopba, abba, hogy gesztusokkal, különböző erősségű nyomással vezérelhette a gépet, de akinek számít a teljesítmény, a kompatibilitás és főleg az üzemidő, annak (ha márkahű) bármelyik korábbi MacBook ésszerűbb választás.
Az új MacBook immár az Apple magyar webboltjában is megrendelhető: arany, ezüst és asztroszürke színben. Az alapmodell ára 470 ezer forint, a jobb felszereltségű (kétszer nagyobb tárhely, gyorsabb processzor) 580 ezer forintért lehet a magyar vásárlóké.
Az amerikai szabadalmi hivatal jóváhagyta a számítógépgyártó kérelmét, amelyben az Apple Store-ok minimalista belső kialakítását.
Az amerikai szabadalmi hivatal a múlt héten ítélte oda a cégnek az Apple egységes kialakítású márkaboltjainak szabadalmi oltalmát. Az amerikai cég korábban csak saját termékeinek formatervét és funkcióit védte agresszívan az iPadet, iPodot és az iPhone-t lekoppintani kívánó riválisok elől.
Az Apple Store-ok szabadalmi védelme kiterjed az üzletek üvegből készült homlokzatára, illetve a boltokban elhelyezett asztalokra, amelyeken a cég termékeit kipróbálhatják a betévedő érdeklődők az asztalok mellett lévő ülőkékre telepedve – adta hírül a Reuters hírügynökség. Bár az Apple a korábbi években több riválisát, többek közt a Samsungot is beperelte termékeinek lemásolásáért, boltjait eddig csak Kínában koppintották le élelmes vállalkozók. Az egyik kamu Apple Store-t annyira pontosan kivitelezték, hogy még az ott dolgozó eladók sem tudták, hogy nem a valódi Apple-nek, csak egy forgalmazónak dolgoznak. Az Apple panaszai nyomán a kínai hatóságok összesen több mint húsz kamuboltot zárattak be Kínában.
Az Apple Store-ok megfelelő, letisztult dizájnú kialakítása még Steve Jobs, a cég két éve elhunyt társalapítójának egyik szenvedélye volt, aki személyesen is mélyrehatóan közreműködött ezek kidolgozásában – derül ki az önéletrajzából. Nem véletlen, hogy a szabadalmi kérvényben is az ő személye szerepel a boltok feltalálójaként. Az Apple egyébként már jóval korábban, 2003-ban szabadalmaztatta a számos üzletében alkalmazott üveglépcsőket, a teljes boltokra kiterjedő oltalomért azonban csak 2010-ben, Jobs halála előtt egy évvel folyamodott az Apple. A Reuters szerint a mostani szabadalmi oltalom csak a cég mintegy kétszázötven amerikai boltjára vonatkozik, a külföldi üzletekre nem.
Az Apple márkastratégiájának szerves része, hogy óriási felhajtást generál termékei körül, legyen szó telefonról, tabletről vagy éppen notebookról. Mind az éves termékbejelentés, mind a bolti start kultikus esemény, piros betűs ünnep a márka kedvelőinek körében. Ma azt vizsgáljuk meg, hogy a legújabb MacBook Pro Retina kijelzős változatánál milyen viszonyban van egymással a termék füstje és lángja. Nyilván sokan hallottak arról, hogy az idén júniusban bemutatott MacBook Pro csúcsmodellje brutális, 2880×1800 pixeles, ráadásul IPS paneles kijelzőt kapott, ami ráadásul nem 21 vagy 17, hanem csupán 15,4 hüvelykes (16:10 oldalaránnyal).
Eme áll-leejtő paraméter mellett szinte eltörpülnek bizonyos részletek, melyek pedig legalább olyan hihetetlenek, mint a kijelző. A retinás MacBook Pro mindössze 18 milliméter vastag és alig több mint két kilogrammot nyom, pedig belsejében négymagos Core i7, felső középkategóriás GeForce GT 650M és dupla ventilátoros hűtés van, ráadásként befért még egy 95 wattórás akku is. Hogy mindenek legyen elég hely, az optikai meghajtót elhagyták, ami elég merész húzás, de szerintünk logikus lépés még egy 15,4 hüvelykes laptopnál is. Az optikai lemezek elvesztésénél szerintünk fájóbb pont a kis kapacitású háttértár: a 256 GB-os SSD ugyan gyors, de hamar szűkössé válhat, és akkor kereshetünk külső tárolót, vagy vehetünk nagyobb SSD-t aranyáron. Perifériákat két USB 3.0 mellett két Thunderbolt aljzatra köthetünk, ezen felül még egy HDMI és hangkimenet van, az Ethernet, FireWire és többi monitorkimenet csak átalakítóval érhető el, és – az Apple kellemetlen szokásához híven – ezeket csak külön, borsos áron vásárolhatjuk meg.
Mint a legtöbb Apple termék, a Retina kijelzős MacBook Pro is felettébb esztétikus, lényegében a korábbi MacBook Pro lekerekített, minimalista formavilágát ötvözték a MacBook Air vékonyságával; az eredmény egyszerűen fogalmazva pompás lett. Az alumínium unibody ház ebben a méretben is hihetetlenül merev, és ugyanez igaz a fedélre és a billentyűzet alapjára is. A széles, hagyományosan egybeszabott zsanér pompásan jár, a kijelzőnek csak annyi holtjátéka van, amennyire egy céltáblába vágott dobókés remeg. Egyetlen dolog, amibe bele lehet kötni, az a fényes kijelző, bár az Apple szerencsére valamiféle tükröződéscsökkentő réteget használ, így a MacBook Pro Retina csodája valamivel jobb a fényes konkurenseknél, ráadásul a tükör elrejti a fekete keretet. Szintén sötét a hagyományosan szigetes és világító billentyűzet, ami alatt a szokásos, óriási csuklótámaszban óriási touchpad terpeszkedik.
Megfelelően pici fejű csavarhúzó (T5 Torx) híján nem tudtuk szétszedni a gépet, de megtették ezt helyettünk az iFixit szakemberei. A MacBook Pro belseje legalább olyan letisztult, mint a külseje. A dupla hűtés közötte a memória két sorával, a gép elejében a hat akkumulátorcella, oldalt pedig a két hangszóró szép szimmetriát alkot, ezt csak a bal hűtés melletti Wi-Fi modul és az SSD töri meg. A két hűtőmodul össze van kapcsolva, mindkettő hűti a CPU-t és a GPU-t is, ventilátoraik pedig aszimmetrikus lapátokat kaptak, hogy zajuk szélesebb frekvenciatartományon oszoljon szét, így kevésbé tűnik hangosnak. A friss levegő a zsanér tövében, középen érkezik be, és kétoldalt távozik a hűtőkön.
Itt meg kell említeni néhány ordas hibát – vagy éppen jól megfontolt stratégiai húzást – amit egy átlagfelhasználóknak szánt MacBookon vagy MacBook Airen meg lehet bocsátani, de a Prónál szerintünk nem. A CPU és a memória fix, bővíteni csak megrendeléskor lehet, természetesen a reálishoz képest gigászi felárért. Az iFixit szerint maga a Retina panel, és az akku is annyira erősen bele van gyógyítva a házba (ragasztva), hogy meghibásodásuk esetén elég nehéz lesz cserélni őket. Pedig pár év mobil használat után borítékolható az akku fáradása, a kijelző pedig a notebookok legsérülékenyebb alkatrésze.