péntek, május 9, 2025
Home Apple hírek Tényleg komolyan gondolja az Apple, hogy beszáll az önvezető autózásba

Tényleg komolyan gondolja az Apple, hogy beszáll az önvezető autózásba

Az Apple fejlesztői csapata által fejlesztett, úgynevezett „Apple Car” gyártása 2024-ben indulhat – bár az ügyhöz közel álló források arról számoltak be, hogy a végleges időpontot ehhez képest eltolhatják.

A források kihangsúlyozták, hogy jelenleg még semmilyen megállapodás nincs a két cég között, és azt is kiemelték, hogy az Apple akár úgy is dönthet, hogy végül egy másik autógyártóval fog partnerségre lépni, vagy a Hyundai mellett egy másik gyártópartnerrel is leszerződik.

Kétlem, hogy a Hyundai az egyetlen autógyártó, amelyikkel üzletet tudnának kötni, lehet még valaki más is

– mondta az egyik forrás, aki jártas az Apple autófejlesztési stratégiájában.

Ha az üzletet sikerül nyélbe ütni, akkor is, miért választaná az Apple pont Hyundai-Kiát? Vagy miért választaná egy koreai autógyártó az Apple-t?

Egyrészt az Apple ezzel a lépéssel beléphetne a 10 trillió dolláros autó és mobilitási piacra. Az okostelefonok piaca egy 500 ezermilliárd dolláros piac, amelynek hozzávetőlegesen az egyharmada van az Apple-nél. Tehát a 10 trillió dolláros mobilitási piac

mindössze a 2 százalékára lenne szüksége az Apple-nek, hogy elérje az iPhone üzletág méretét.

Emellett az ügyhöz közel álló források azt is elmondták, hogy Apple Hyundai iránti érdeklődése arról árulkodik, hogy a techóriás Észak-Amerikában akarja megépíteni az Apple Cart egy olyan autógyártóval, aki hajlandó engedni az Apple-nek, hogy olyan szoftver és hardware kerüljön a járműbe, amilyet akar. Más szavakkal tehát az ténylegesen egy Apple Car lesz, nem pedig egy Kia modell Apple szoftverrel.

A Hyundai részéről pedig a kollaboráció elsődleges mozgatórugója a cég új elnöke, Euisun Chung lehet, aki múlt októberben vette át a cég irányítását. A Hyundai-Kia stratégiájában jártas forrás szerint Chung egyértelműen azt fogalmazta meg, hogy a mobilitás a cég jövője. Ez azért fontos, mert az Apple Car a tervek szerint teljesen önvezető lesz.

Az Apple-lel való közös munkáról a Hyundai vezetése azt gondolhatja, hogy a saját önvezető és elektromos autós terveik fejlesztését is felgyorsíthatják. Jelenleg egyébként a Hyundai az Aptivval van partnerségben, amelyben önvezető járműtechnológiát fejlesztenek, beleértve a robotaxikat. Nincs arra utaló jel, hogy ez a partnerség megváltozna, ha a Hyundai megállapodást köt az Apple-lel.

Mindemellett a georgiai Kia gyárnak vannak elérhető kapacitásai, tehát a gyártás felfuttatása, és a Hyundai-Kia beszállítói láncához való hozzáférés relatíve gyorsan megtörténhet.

Az Apple árfolyama a hírt követően 2 százalékot ugrott az amerikai piaczárás utáni kereskedésben szerdán.

Címlapkép: Drew Angerer/Getty Images

Most Popular

Aviator Game ️ Perform Online Around The Official Website In India

"Perform Aviator Game Around The Official WebsiteContentAviator Game Features OfferedWhy Has Spribe, The Organization Behind The Aviator, Been So Effective? How To Experience The...

Bahis Şirketi Online Spor Bahisleri Bahis Şirketi 1xbet Com

1xbet Türkiye 1xbet Sah Sitesi Ve 1xbet Tr Ile Spor Bahisleri"ContentBet’te Bonus Almak Için Minimal Yatırım Tutarı Nedir? Bet Canlı Bahis SeçenekleriBet Mobil Uygulaması Nasıl...

Online Gambling Establishment Pin Up Poultry Kayıt Olmadan Ücretsiz Oyna Slot Makinelerinde Demo

Pinup, Pin Up On Line Casino Resmi Sitesi 2025ContentPin Up Casino Müşteri Destek HizmetiPopüler OyunlarPin Upwards Casino'nun Sahibi Ellie? Pin Up Tüm Ülkelerde Mevcut...

Türkiye’de Lisanslı Bahis Şirketi 1xbet

1xbet Üyelik İşlemleri 2025"ContentHangi Müsabakalara Bahis Yapabilirim? Bet Giriş AdresiBet Canlı Casino Oyunları Hangileridir? Bet Giriş✅İlk Para Yatırma BonusuCanli Bahis Maç Esnasında Spor BahisleriBet’teki...

Recent Comments