szerda, március 26, 2025
Home Apple hírek Sofőr nélkül grasszálhat majd az utakon az Apple elektromos autója | 2

Sofőr nélkül grasszálhat majd az utakon az Apple elektromos autója | 2

Egy ideje már hallani róla, hogy az Apple sem engedi el maga mellett az önjáró járművek trendjét, a Project Titan néven emlegett, önvezető autók fejlesztésével foglalkozó részleg egy ideje már aktív. Tavaly decemberben a Reuters osztotta meg, hogy a cég 2024-ben szeretné elkezdeni saját fejlesztésű elektromos járművének gyártási folyamatait.

A CNBC közel álló forrásai szerint az eddig csak „Apple Car”-ként emlegetett modellt egy sofőr nélküli, elektromos járműnek tervezik, amit eleinte ételszállításhoz és robottaxikhoz lehet majd használni. Önjáró robottaxikat tesztelnek már például Kínában és az Egyesült Államok egyes területein is. Pár hete írtak arról is a lapok, hogy az Apple lehetséges partnere a gyártásban a Hyundai-Kia, hivatalos információk azonban még nincsenek megerősítve semmilyen véglegesített egyezségről.

Az Apple Car különlegessége a saját akkumulátortechnológia lesz, ami a Reutersnek nyilatkozó források szerint annyira jelentős mérföldkőt jelenthet a járműiparban, mint amikor az iPhone megjelent a mobilpiacon. Eddig annyit sejteni, hogy a járműre nem csak  külső beszállítók LIDAR érzékelői kerülhetnek rá, de akár az az iPhone 12 Pro és az iPad Próhoz használt szenzorok is.

Persze a 2024-es dátumot nem kell készpénznek venni, hiszen a koronavírus-járvány erősen hátráltathatja, illetve módosíthatja a terveket – annyi biztos, hogy az Apple már gőzerővel dolgozik a járművén, és ha minden jól halad, akkor a tervezett évben elindulhat a tisztán elektromos hajtású Apple-autók gyártása.

Most Popular

Error Code: 502

Error Code: 502ContentError Code: 502 Error Code: 502 Error Code: 502Error Code: 502 Error Code: 502 Error Code: 502Error Code: 502 Error Code: 502...

Resmi Web-site Para Için Oyna Çok Oyunculu X5000

Sugar Rush: Sezon A Single"ContentOyunun VideosuAndroidSugar Rush Oyun Kuralları Sugar Hurry – Bonus Oyunu Sugar Dash – Ne Tür Bir Oyun Bu? Sugar Rush...

Bankobet Güncel Adres Bilgisi

Bankobet Güncel Giriş Adresi"ContentBankobet Şikayet Ve Sorunlara Hızlı Çözüm! Bankobet Yatırım Bonusları Ne Kadar? Banko Bedava Bahis Kazancı Nasıl Çekilir? Bankobet Canlı BahislerBankobet Canlı...

„jouez À Plinko Serve De L’argent 2023

Plinko: Descubre El Juego Online Con Gana Dinero Actual FácilContentApplication Mobile PlinkoCaracterísticas Del Plinko OnlineCasino En Hachure PlinkoFaq Sur Le Jeu PlinkoPlinko Gambling: Estrategia,...

Recent Comments