péntek, március 29, 2024
Home Apple hírek Tovább tombol a Fortnite-háború az Apple és az Epic közt

Tovább tombol a Fortnite-háború az Apple és az Epic közt

Ahogy arról többször is beszámoltunk az elmúlt hetekben, éppen történelmi jelentőségű pereskedés zajlik az Egyesült Államokban az Epic és az Apple között. Azonban jelenleg egyre inkább úgy tűnik, hogy hiába állítja be magát hősként az Epic, és harcol látszólag jó okok miatt, a bíróság inkább az Apple-nek adhat igazat.

A világ egyik legnépszerűbb videojátékát, a Fortnite-ot készítő Epic még augusztus 13-án vezetett be olyan különálló, saját fizetési rendszert, melynek segítségével az alkalmazáson belüli vásárlások megkerülték az Apple App Store-t, és a bevétel közvetlenül az Epichez vándorolt – így az Apple nem tudta levenni az App Store-on keresztül érkező bevétel 30%-át.

Az Apple azzal reagált, hogy eltávolította a Fortnite-ot az App Store-ból, mire az Epic pert indított az óriásvállalat ellen. Hamarosan azonban az Apple bekeményített, és augusztus 17-én már azzal fenyegetőzött, hogy nem csak a Fortnite-nak inthet búcsút az Epic, hanem a teljes fejlesztői fiókjának, így semmilyen más játék nem kerülhet fel tőlük az alkalmazásboltba.

Végül az utóbbiban ideiglenesen az Epic nyert, egy héttel később ugyanis a bíró, Yvonne Gonzalez Rogers úgy ítélkezett, hogy az Apple nem tilthatja le a stúdió fejlesztői fiókját, viszont nem is köteles visszahelyezni a Fortnite-ot az alkalmazásboltba.

Ezt követően már kicsivel több mint egy hétnek kellett eltelnie, hogy szeptember 8-án az Apple viszontperelje az Epicet, mondván, az megsértette az App Store-hoz kapcsolódó szerződési feltételeket – amit pedig mindenki elfogadott, aki az Apple alkalmazásboltjában szeretne árulni.

Forrás: Macworld

A pereskedés során az Epic végig próbálja magát a jófiú szerepében feltüntetni, és egyfajta Dávid a Góliát elleni harcaként lefesteni a két cég között zajló jogi csörtét. Az Epic véleménye szerint sem a piacnak, sem a felhasználóknak nem tesz jót, hogy az Apple több milliárd eszközén kizárólag a saját alkalmazásboltját lehet használni, és így mindenkinek kötelező a bevételei után 30%-ot „leadózni” az iPhone-ok gyártójának. Az Apple pedig a mindenki által elfogadott szerződést lobogtatja.

Az Epic jelenlegi legfontosabb célja a bíróságon, hogy megpróbálja elérni, hogy a Fortnite visszakerülhessen az App Store-ba, azonban a legújabb meghallgatáson Rogers bírónő nem igazán hajlott arra, hogy további engedményeket tegyen a stúdiónak, és úgy véli, hogy az ügyet esküdtszék elé kellene vinni, amire 2021 júliusában kerülhet sor.

A bírónő érvelése szerint trösztellenes szempontból egy fontos ügyről van szó, amiben fontos lehet az emberek álláspontja.

Azt azonban felvetette, hogy ha az Epic hajlandó eltávolítani a saját fizetési rendszerét a Fortnite-ból, és ezt követően az Apple visszaengedné azt az App Store-ba, akkor a tárgyalások végéig egy letéti számlára folyjon be a 30%-os jutalék. Az Apple ebbe belement volna, az Epic azonban nem akart élni a lehetőséggel.

Rogers bírónő egyébként kerek-perec közölte, hogy nem győzték meg az Epic ügyvédeinek érvei még annak ellenére sem, hogy a publikum szemében jelenleg egyfajta hősnek tűnik az Epic. Egyértelműen úgy véli, hogy az Epic nem beszél őszintén a helyzetről, holott teljesen tudatosan szegték meg a korábban elfogadott szerződést, mely alapján pontosan tudták, hogy milyen feltételekkel lehet szoftvereket értékesíteni az Apple alkalmazásboltjában.

A Fortnite az egyik legnépszerűbb Battle Royale-játék.Forrás: Epic Games

A bírónő szerint az sem állja meg a helyét, hogy az Apple ártott volna a Fortnite hozzáférhetőségének, ami így ugyan tényleg nem elérhető az iOS-t futtató rendszereken, azonban a felhasználók (ha akarnak) számos más forrásból és platformon beszerezhetik a játékot. Ráadásul arra sem hajlott, hogy elítélje az Apple és az App Store üzleti gyakorlatát.

Hasonló elkerített fizetési megoldások már évtizedek óta léteznek. A Nintendo, a Sony és a Microsoft is rendelkezik ilyennel. Amit az Apple csinál, az ezektől nem különbözik érdemben. Hiába kérik tőlem, nem hagyhatom figyelmen kívül az iparág gazdasági alapvetéseit – mondta.

És ez egy fontos dolog: ahhoz, hogy az Epic játékai elérhetően legyenek Xboxon, PlayStationön vagy Nintendo Switch-en, ugyanúgy le kell tenniük a bevételek 30%-át a Microsoftnak, a Sonynak vagy a Nintendónak, ezek gyakorlata ellen azonban egy szót sem szólt a stúdió.

Ráadásul a bírónő arra is rámutatott, hogy az Epic csak nem olyan régen, 2018-ban lépett be az App Store-ba, és fogadta el annak feltételeit, így tehát még arra sem hivatkohat, hogy egy nagyon régóta működő kapcsolatot rontott volna el az Apple azzal, hogy menet közben egyre inkább elkezdett monopolisztikusan viselkedni.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Ezekkel az újdonságokkal tarolhat az iPhone 16 Pro

Egy neves elemző szerint a nagyobb kijelző és a periszkópkamera lesz a két nagy újdonság. Míg az iPhone 15 modellekhez új...

Apple Watch-a mentette meg egy nő életét

Az okosórákon elérhető esésészlelés funkciónak köszönheti egy nő az életét. A kezén lévő Apple Watch ugyanis még időben riasztotta a segélyhívót.   Számos módon...

ITB Today 05/19: Itt az adat, hol az adat?

Itt az adat, hol az adat? Mind több vállalat hallja és tudja, hogy kezdenie kellene valamit a nála felgyűlt vagy a külső forrásokból egyre könnyebben...

ChatGPT alkalmazást indít iOS-re az OpenAI

Az OpenAI egy olyan iOS-alkalmazást jelentett be, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy útközben is hozzáférjenek a vállalat népszerű AI chatbotjához. Ígéretük szerint...

Recent Comments