szerda, március 26, 2025
Home Apple hírek 40 éves a C64, ami lenyomta az Apple-t, és mindenkiből gamert csinált

40 éves a C64, ami lenyomta az Apple-t, és mindenkiből gamert csinált

1982-ben mutatták be a valaha volt legsikeresebb számítógépet.

Manapság, amikor 16 GB memóriára már nem kapjuk fel a fejünket és terabyte-okban gondolkodunk, amikor a tárkapacitás a téma, már-már elképzelhetetlennek tűnik, hogy néhány évtizeddel ezelőtt az előbbi mennyiségek töredékével operáltak a legjobb számítógépek is. Pedig igaz: az 1950-es évek végén és az 1960-as évek elején, mikor a személyi számítógépek éppen a szárnyukat bontogatták, még nagyon más volt az összkép.

Az informatika mint fogalom még nem volt ismert, az ezzel kapcsolatos témákra inkább kibernetikaként hivatkoztak. A gépekben túlnyomó többségben nem voltak adattároló egységek, egyáltalán nem volt bennük hangvezérlő és a specifikációk is nagyon lassan fejlődtek, mindezeket pedig a viszonylag nehezen megtanulható kezelőfelület koronázta meg. Ezeket aztán mind zárójelbe tette a Commodore cég, mikor 1982-ben leleplezte a Commodore 64-et, ami alapjaiban változtatta meg a szélesebb közönség hozzáállását.

A nép számítógépe

Már negyven évvel ezelőtt is Las Vegas adott otthont a CES-nek, ahol a világ minden pontjáról összegyűlnek az elektronikai cikkeket gyártó vállalatok, hogy bemutassák a legújabb és leglátványosabb fejlesztéseiket. 1982-ben azonban nem beszélhettünk érdemi versenyről, hiszen a Commodore új gépe minden riválisát lesöpörte az asztalról.

A Commodore 64 a cég korábbi, VIC-20 névre hallgató gépének utódja volt, azonban jóval többről beszélhettünk egyszerű ráncfelvarrásnál. Épp ezért kukázták a VIC-40 nevet és futott be helyette a nem utolsósorban menőbben is csengő Commodore 64. A számozás a gépben dolgozó memória méretére utalt: egészen pontosan 65 536 byte-tal rendelkezett a szerkezet – ízlelgessük a gondolatot.

A gépet először 1982. januárjában mutatták be, majd még azon a nyáron piacra is dobták. A Commodore 64 világszerte zajos sikert aratott, még az – ugyancsak legendás – Apple II-t is maga mögé utasította, amit két tényezőnek köszönhetett. Először is a Commodore vállalat házon belül gyártotta a gép legtöbb elemét, így nem függött a beszállítók áraitól, másfelől a Commodore 64 volt az egyik első olyan személyi számítógép, amit nemcsak PC hobbiboltokban és elektronikai szaküzletekben, hanem általánosabb jellegű kiskereskedelmi egységekben is árulni kezdtek.


A számítógép körül akkora volt a felhajtás, hogy még a Szovjetunió tagállamait is „megfertőzte”. A gép 1982-es indulásakor azonnal felkerült a COCOM-listára, amely a keleti blokk országainak exportját korlátozta. A Commodore 64 ettől függetlenül darabokra szedve beszivárgott a Szovjetunióba, ahol összeszerelték majd árusították is őket. 1985-től már legálisan is kapható volt, amivel újabb hatalmas piacra tört be a gép. Nálunk is roppant népszerű volt, a Vámhivatal jelentése szerint csak 1989 januárja és májusa között több mint 36 ezer gép érkezett Magyarországra. A számok ismeretében cseppet sem meglepő, hogy 1989 augusztusában elindult a Commodore Világ nevű havilap, amelyet végül 1997 májusáig rendszeresen megtaláltunk az újságárusoknál.

„Halló, Commodore-tábor! Ott vagytok? Mi meg itt jövünk… Annyi levelet írtatok már a Spectrum Világ „szerkesztőségének” (teljes 2 ember, de az egyik mindig maga alatt van, tehát jó esetben is max. 1.75), hogy úgy gondoltuk, nem ártana, ha nektek is lenne egy „Világ”-otok. Ez lenne az – vagyis annak az első száma.” – részlet az első Commodore Világból.

A gép sikereit a Ford T-modellhez is hasonlították, ugyanis ez volt az első gép, ami széles körben utat talált a háztartásokba.

Mit jelentett a Commodore 64 a játékosoknak?

Mai szemmel lehetetlenül gyenge volt a Commodore 64 specifikációja. A processzor egy MOS 6510-es volt, ami 1 MHz-en ketyegett, ezt egészítette ki a 64 KB memória és az első hanggenerálás specifikus eszköz, az SID. Ezeknek köszönhetően a Commodore 64 korábban sosem látott látványra és hanghatásokra volt képes.


A játékok ekkor még kazetták formájában voltak elérhetőek a gépre, amiket a fiatalabb generációk képviselői jellemzően már inkább csak a zenei felvételekkel kapcsolnak össze. Ezek használatához természetesen külön olvasóra volt szükség, ez azonban nem tántorította el az embereket, a Commodore 64 kora legnépszerűbb játékos platformja volt.

A gép élettartama alatt több mint tízezer szoftver jelent meg rá, amik között számos játék is szerepelt. A grafikus megjelenítésre is képes gép felbontása is páratlan volt a maga idejében, a MOS VIC-II-es video hardver 160×200-as felbontást kínált színes módban, monokrómban pedig 320×200-on működött a gép. A C64 rendelkezett továbbá egy DE9M névre hallgató porttal, amire joystickot lehetett csatlakoztatni, később pedig a specifikus egér is ezen a csatlakozón kommunikált a géppel.

Egyjátékos sztorikból számtalan készült Commodore 64-re, itt fogant meg azonban egy máig rendkívül népszerű kategória is, a Massively Multiplayer Online Role-Playing Game, azaz MMORPG. Elképesztő belegondolni, hogy ezen a hardveren ilyen játék is működhetett, pláne, hogy akkortájt másodpercenkénti 300 bites átvitel jelentette a felső határt.

A Habitat névre hallgató játék 1987 januárjában vált elérhetővé, a fejlesztést a LucasArts Games végezte. A később Club Caribe néven is ismerté vált alkotás a Q-Link (Quantum Link) hálózatán keresztül működött és óránként 6 dollárt kóstált. A játékosok különböző interakciókat végezhettek, beszélgethettek egymással és tárgyakat cserélgethettek.

Az online grafika erősen korlátozott volt 35-40 évvel ezelőtt a sávszélesség miatt, ezért a Habitat lokálisan, egy floppyn tárolta a grafikai elemeket, hogy ezzel enyhítse a hálózati terhelést. Ha téged is érdekelnek a retró hardverek és játékok, ezen a weboldalon megtalálod és ki is próbálhatod a szóban forgó játékot, amit egyébként a NeoHabitat projekt keretén belül ténylegesen fel is támasztottak.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!

A Commodore 64 utóélete

A Commodore 64-et hivatalosan 1982. augusztusa és 1994. áprilisa között árusították. Ez idő alatt valahol 17 és 25 millió közötti darabszámban fogyott az eszköz. Ezzel az eredménnyel a mai napig a legnagyobb példányszámban eladott számítógépes modellként tartják számon a Guiness világrekordok között.

A Commodore vállalat 1994-ben csődöt jelentett, miután több, a Commodore 64-et követő újdonsága is kudarcot vallott. A cég azóta kétszer is visszatért. 2007-ben Commodore Gaming néven tervezett forgalomba hozni csúcskategóriás gamer-PC-ket, 2010 áprilisában pedig megalapították a Commodore USA céget, ami egy évvel később piacra dobta a Commodore 64x-et, ami az akkori elvárásoknak megfelelő hardvert zsúfolt a klasszikus formába.

Ha a PC, hardver, mobil, okoseszköz, vagy bármilyen geek téma mozgat, itt a helyed!

Most Popular

Error Code: 502

Error Code: 502ContentError Code: 502 Error Code: 502 Error Code: 502Error Code: 502 Error Code: 502 Error Code: 502Error Code: 502 Error Code: 502...

Resmi Web-site Para Için Oyna Çok Oyunculu X5000

Sugar Rush: Sezon A Single"ContentOyunun VideosuAndroidSugar Rush Oyun Kuralları Sugar Hurry – Bonus Oyunu Sugar Dash – Ne Tür Bir Oyun Bu? Sugar Rush...

Bankobet Güncel Adres Bilgisi

Bankobet Güncel Giriş Adresi"ContentBankobet Şikayet Ve Sorunlara Hızlı Çözüm! Bankobet Yatırım Bonusları Ne Kadar? Banko Bedava Bahis Kazancı Nasıl Çekilir? Bankobet Canlı BahislerBankobet Canlı...

„jouez À Plinko Serve De L’argent 2023

Plinko: Descubre El Juego Online Con Gana Dinero Actual FácilContentApplication Mobile PlinkoCaracterísticas Del Plinko OnlineCasino En Hachure PlinkoFaq Sur Le Jeu PlinkoPlinko Gambling: Estrategia,...

Recent Comments