péntek, május 9, 2025
Home Apple hírek Ismét az Apple adta el a legtöbb telefont

Ismét az Apple adta el a legtöbb telefont

Az almás cég az év legforgalmasabb időszakában fordította meg a mérkőzést.

A tavalyi év egyik nagy kérdése volt, hogy a dinamikus növekedést produkáló Xiaomi vajon beelőzi-e a Samsungot a világ legtöbb okostelefont eladó gyártójaként. A zajos rivalizálás közben az Apple szinte egész évben meghúzta magát a harmadik helyen, szeptemberben viszont begyújtotta a rakétákat az iPhone 13-szériával, ami a egyenesen az élre repítette a cupertinóiakat.

A Canalys elemzőcég 2021 negyedik negyedévéről, vagyis az októbertől december végéig tartó időszakról szóló adatai ugyanis azt mutatják, hogy 22%-os részesedéssel az Apple lett a legtöbb készüléket eladó gyártó, a Samsung pedig a második helyre szorult a maga 20%-os eredményével. Az ifjú titán Xiaominak 12%-kal kellett beérnie, míg az OPPO 9%-os, a Vivo pedig 8%-os szeletet szerzett a tortából.

Ezek alapján az Apple ugyan ünnepelhetne, ám valamivel árnyaltabb a kép, ha rápillantunk a 2020 negyedik negyedévéről szóló oszlopra. Ott ugyanis azt láthatjuk, hogy a megelőző év azonos időszakában még 23%-on álltak a cupertinóiak, míg a Samsung 6%-kal lemaradva követte őket. Magyarán hiába fogytak jól az új iPhone-ok az ünnepi időszakban, az eredményük így is elmarad a 2020-astól, miközben a Samsungnak 3%-kal sikerült feljebb tornáznia a részesedését.

Forrás: Canalys

A Canalys szerint az Apple elsőségében az iPhone 13-modellcsalád népszerűsége mellett komoly szerepet játszott, hogy a vállalatnak sikerült ráncba szednie a beszállítói láncát, ám az alkatrészhiány miatt így sem tudta maradéktalanul kiszolgálni a keresletet. Az elemzőcég arra számít, hogy leghamarabb 2022 második felétől enyhülhetnek az egész iparágat sújtó ellátási gondok, melyek a kevésbé rugalmas kisebb gyártóknál okozzák a legnagyobb gondokat.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Most Popular

Aviator Game ️ Perform Online Around The Official Website In India

"Perform Aviator Game Around The Official WebsiteContentAviator Game Features OfferedWhy Has Spribe, The Organization Behind The Aviator, Been So Effective? How To Experience The...

Bahis Şirketi Online Spor Bahisleri Bahis Şirketi 1xbet Com

1xbet Türkiye 1xbet Sah Sitesi Ve 1xbet Tr Ile Spor Bahisleri"ContentBet’te Bonus Almak Için Minimal Yatırım Tutarı Nedir? Bet Canlı Bahis SeçenekleriBet Mobil Uygulaması Nasıl...

Mostbet Casino Cz Oficiální Stránky Přihlášení Some Sort Of Sázky Online

A Melhor Plataforma De Apostas E Casino OnlineContentAceite Os Bônus Mostbet AgoraIosO Agente De Apostas Está Disponível Em Virtude De Dispositivos Móveis? Mobile CasinoTotalizadorInformações...

Apostas Desportivas Site De Apostas Vave Online Bónus

"Login Mostbet GuiaContentMostbet Para DispositivosAs Melhores Apostas OnlineComo Fazer O Tiro No Mostbet Through Pix? Mostbet Iphone App: Como Fazer Down Load No Android...

Recent Comments