péntek, május 9, 2025
Home Apple hírek Nyitott az Apple a felhős játékszolgáltatások felé

Nyitott az Apple a felhős játékszolgáltatások felé

Még augusztus első felében írtunk arról, hogy az Apple hadilábon áll a felhős játékszolgáltatásokkal, de úgy néz ki, hogy most megtört a jég, és a cupertinóiak felülvizsgálták korábbi álláspontjukat.

Hirdetés

A vállalat kiadott egy új direktívát az alkalmazásboltjukhoz, amelyben számos, korábban problémásnak tartott tényezőre reflektálnak valamilyen módon. Többek között kevesebb limitációval építhető alkalmazáson belüli vásárlás az ingyenes e-mail applikációkba, de ennél fontosabb, hogy a cég reagált a felhős játékszolgáltatásokra, amivel kialakítottak ezeknek egy új szabályrendszert. Utóbbi ugyanakkor meglehetősen bonyolult és szigorú, mivel az egyes platformok tulajdonosai nem kínálhatnak csupán egy klienst az Apple eszközeire, muszáj lesz minden egyes játékot külön elérhetővé tenni az alkalmazásbolton belül. Ez tehát játékonkénti klienst eredményez majd, de az érintettek közzétehetnek egy úgynevezett katalógusalkalmazást, amelyben a felhasználók elérhetik az adott szolgáltatás tartalomkínálatát, de ha meg akarnak majd venni egy adott címet, akkor annak az App Store-on belüli tartalomra kell mutatnia, vagyis csak az Apple rendszerén keresztül történhet meg maga a vásárlás.

Ezzel a rendszerrel az Apple gyakorlatilag kinyitotta az ajtót a Google Stadia, illetve a Microsoft xCloud előtt, de olyan nagy öröm azért nincs, mivel a Microsoft szerint az alkalmazások közötti kényszerű ugrálás rossz felhasználói élményt fog biztosítani, holott a felhős játékszolgáltatások célja az, hogy egy kliensprogramot elindítva azonnal belevethesse magát a játékba a felhasználó.

Mindezek mellett nem valószínű, hogy az Apple a mostani változásnál több engedélyt fog biztosítani, vagyis a Google-nek és a Microsoftnak döntenie kell, hogy elfogadják-e így a helyzetet. Az NVIDIA esetében a dolog valamelyest problémásabb, ugyanis a GeForce Now szolgáltatásnak nincs saját alkalmazásboltja. Emiatt az almás cég új követelményrendszerét sem igazán tudják majd teljesíteni, vagyis a zöldek számára különösebb haszna nincs a változásoknak.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Aviator Game ️ Perform Online Around The Official Website In India

"Perform Aviator Game Around The Official WebsiteContentAviator Game Features OfferedWhy Has Spribe, The Organization Behind The Aviator, Been So Effective? How To Experience The...

Bahis Şirketi Online Spor Bahisleri Bahis Şirketi 1xbet Com

1xbet Türkiye 1xbet Sah Sitesi Ve 1xbet Tr Ile Spor Bahisleri"ContentBet’te Bonus Almak Için Minimal Yatırım Tutarı Nedir? Bet Canlı Bahis SeçenekleriBet Mobil Uygulaması Nasıl...

Mostbet Casino Cz Oficiální Stránky Přihlášení Some Sort Of Sázky Online

A Melhor Plataforma De Apostas E Casino OnlineContentAceite Os Bônus Mostbet AgoraIosO Agente De Apostas Está Disponível Em Virtude De Dispositivos Móveis? Mobile CasinoTotalizadorInformações...

Apostas Desportivas Site De Apostas Vave Online Bónus

"Login Mostbet GuiaContentMostbet Para DispositivosAs Melhores Apostas OnlineComo Fazer O Tiro No Mostbet Through Pix? Mostbet Iphone App: Como Fazer Down Load No Android...

Recent Comments