A Xiaomi telefonjai még mindig a tömegpiac felé tolódnak, mivel készülékeinek átlagos eladási ára 75 százalékkal alacsonyabb, mint az Apple-é.
A kínai Xiaomi okostelefon-gyártó a második helyre kapaszkodott fel a világpiacon a második negyedévben, megelőzve az Apple-t – derült ki a Canalys elemzőcég új jelentéséből. A Xiaominak 17 százalékos részesedése van a globális okostelefon-szállításokból, ezzel megelőzte az Apple-t (14 százalék), de nem érte be a Samsungot (19 százalék).
„A Xiaomi gyorsan növeli tengerentúli üzletágát” – közölte Ben Stanton, a Canalys kutatási vezetője sajtóközleményében, megjegyezve, hogy Latin-Amerikában 300 százalékkal, Nyugat-Európában pedig 50 százalékkal nőttek a szállítások az előző évhez képest. A kínai cég éves szinten 83 százalékos növekedést ért el az okostelefon-szállításokban, szemben a Samsung 15 százalékos és az Apple 1 százalékos növekedésével.
Stanton ugyanakkor megjegyezte, hogy a Xiaomi telefonjai még mindig a tömegpiac felé tolódnak, mivel készülékeinek átlagos eladási ára 75 százalékkal alacsonyabb, mint az Apple-é.
A pekingi központú vállalat azonban most a csúcskategóriás piacra is igyekszik betörni. Az év elején piacra dobta a Mi 11 Ultra-t, egy prémium okostelefont, amely 5 999 jüan (928 dollár) áron indul. Emellett piacra bevezette a 9999 jüanos Mi Mix Foldot, az első összehajtható telefonját. Ebben az árkategóriában a Xiaomi az Apple és a Samsung ellenfele a prémium szegmensben. De hazai riválisai, az Oppo és a Vivo is megpróbálnak betörni a csúcskategóriás piacra.
„Kemény csata lesz, hiszen az Oppo és a Vivo ugyanazt a célt tűzte ki maga elé, és mindkettő hajlandó nagy összegeket költeni a széles kört elérő marketingre, hogy olyan módon építsék a márkájukat, ahogyan a Xiaomi nem” – jelentette ki Stanton a CNBC szerint.
A szakember úgy véli, hogy minden gyártó keményen küzd az alkatrészellátás szavatolásáért a globális hiány közepette, de a Xiaomi már a következő célt tűzte ki: kiszorítani a Samsungot, hogy a világ legnagyobb gyártójává váljon.
A Xiaomi profitált a Huawei világpiaci küzdelmeiből. A Huawei egykor a világ legnagyobb okostelefon-gyártója volt, de az amerikai szankciók elvágták a kínai vállalatot a kritikus beszállítóktól, köztük a szoftverektől és a chipektől, ami miatt az eladásai zuhanni kezdtek.
Bár a Xiaomi bevételeinek nagy részét még mindig az okostelefonok teszik ki, a vállalat új üzleti területekre igyekszik betörni. Márciusban a technológiai cég bejelentette, hogy elektromos jármű üzletágat indít és 10 milliárd dollárt fektet be a következő 10 évben.
Hardverek, szoftverek, tesztek, érdekességek és színes hírek az IT világából ide kattintva!