vasárnap, július 13, 2025
Home Apple hírek Az Apple maga mögé szorította a Samsungot

Az Apple maga mögé szorította a Samsungot

A világ összes okostelefon-gyártójánál több készüléket adott el az Apple a tavalyi utolsó negyedévben. Az amerikai óriás ezzel 2016 óta először előzte meg a Samsungot a világranglistán.

Évek óta nem látott erős negyedévet produkált az okostelefon-eladásokban az Apple. Az iPhone gyártója minden riválisánál több készüléket adott el 2020 negyedik negyedévévében, amivel – 2016 óta először – megelőzte a Samsungot – írja a CNBC.

A Gartner hétfőn publikált kutatása szerint az amerikai óriás közel 80 millió okostelefont értékesített a tavalyi utolsó negyedévben, köszönhetően elsősorban az erős ünnepi szezonnak, illetve az iPhone 12 eszközöknek, melyek az új dizájn mellett 5G-kompatibilis készülékek. Az új eszközök egyébként a negyedik negyedévben kerültek piacra, vagyis nem voltak kaphatók a három hónapos periódus egészében.

A friss adatok emellett arra is utalnak, hogy az Apple a versenytársainál erősebben vészelte át a koronavírus-járványból adódó gazdasági nehézségeket.

Az iPhone 12 sokat segített az Apple teljesítményénForrás: Apple

Mindeközben a múlt hónapban egy másik cég, az IDC kutatása úgy számolt, hogy az Apple 90,1 millió okostelefont adott el a tavalyi negyedik negyedévben, amivel minden versenytársnál erősebb időszakot produkált.

A számításokban azért is lehetnek eltérések, mert az Apple maga nem publikálja a pontos eladási számokat. Azt viszont a vállalat közzétette, hogy az iPhone-okból befolyó bevételek, éves alapon, 17 százalékkal bővültek a tavalyi utolsó negyedévben, elérve a 65,6 milliárd dollárt. Az Apple teljesítménye egyébként erősen szezonális, és a december (elsősorban az ünnepi eladások miatt) rendre a vállalat legerősebb hónapja az értékesítések terén.

Ezzel együtt a globális okostelefon-eladások 5,4 százalékkal csökkentek 2020-ban – derül ki a Gartner számításaiból. Az Apple készülékeinek eladásai 3,3 százalékkal emelkedtek a tavalyi évben, de az év egészében még így is a Samsung adta el világszerte a legtöbb okostelefont – még úgy is, hogy a Samsung összesített eladásai 14,6 százalékkal zsugorodtak az évben.

A legnagyobb zuhanást a Huawei szenvedte el, jelentős részben az amerikai szankciók miatt. A kínai gyártó eladásai 24,1 százalékkal csökkentek 2020-ban.

Most Popular

Sterydy anaboliczne online – co warto wiedzieć?

W ostatnich latach obserwujemy rosnącą popularność sterydów anabolicznych, które są często stosowane w celu zwiększenia masy mięśniowej, poprawy wydolności oraz skrócenia czasu regeneracji. Jednak...

Mostbet ᐉ Bônus Sobre Boas-vindas R$5555 ᐉ Oficial Mostbet Gambling Establishment Br

Mostbet Brasil: Site Oficial, Inscrição, Bônus Fifteen 000r$ EntrarContentThe Safety And Reliability Associated With Mostbet In BangladeshComo Fazer Apostas Not Any Mostbet? Métodos Seguros...

„Logon Mostbet Guia

Mostbet Apostas Esportivas & CassinoContentFutebolAvaliações E Opiniões Sobre UsuáriosOpções Bancárias Na Mostbet"guia De Login MostbetConstrutor Sobre ApostasIosApostas Online Em Esportes Populares No BrasilAceite Operating...

فهم سياسات الخصوصية المتعلقة بتطبيق 1xbet apk

فهم سياسات الخصوصية المتعلقة بتطبيق 1xbet apkتعتمد سياسات الخصوصية في تطبيق 1xbet apk على كيفية جمع واستخدام وحماية بيانات المستخدمين. هذا الموضوع حيوي لأي...

Recent Comments