szerda, március 26, 2025
Home Apple hírek Az Apple nem, de az Nvidia tényleg megveheti az ARM-et

Az Apple nem, de az Nvidia tényleg megveheti az ARM-et

A Bloomberg értesülései szerint az Nvidia érdeklődik a japán SoftBank tulajdonában lévő ARM Holdings iránt, amelyet a korábbi találgatások még az Apple-lel próbáltak összehozni.

Már hónapokkal ezelőtt felröppentek a találgatások azzal kapcsolatban, hogy a SoftBank csoport a 2016-ban 32 milliárd dollárért felvásárolt ARM Holdings eladásának lehetőségeit is vizsgálja egy olyan elképzelés mellett, amelynek értelmében a processzortervező céget önálló társaságként bevezetné a tőzsdére. Az első forgatókönyvhöz lehetséges vevőként az Apple-t emlegették, ahol nem csak a szükséges források állnak rendelkezésre egy hasonló volumenű üzlethez, de már azt is bejelentették, hogy a későbbiekben az iPhone-ok után a Mac számítógépeket is saját fejlesztésű, ARM alapú csipekkel szállítja majd.

A Bloomberg értesülései alapján megbeszélésekre is sor került ezzel kapcsolatban, de az Apple a lap forrásai szerint nem tervezi, hogy vételi ajánlatot tesz. Ennek elsősorban az a magyarázata, hogy az ARM licencdíjakra épülő modellje nem igazán passzolna az Apple saját hardver- és szoftvertermékekre épülő üzletéhez – pláne, hogy egy ilyen felvásárlás a versenyjogi szabályozókon is nagy eséllyel fennakadna, mivel az Apple olyan kulcsfontosságú szabadalmak tulajdonosává válna, amelyek létfontosságúak a vállalat közvetlen versenytársai számára.

Ennek viszont lenne értelme

Ezzel párhuzamosan a Bloomberg csütörtöki arról is beszámolt, hogy egy másik meghatározó piaci szereplő, az Nvidia viszont érdeklődést mutat az ARM megvásárlására. Az értesüléseket eddig nem erősítették meg sem a SoftBank, sem az Nvidia, sem az ARM képviselői, de a lap itt is bennfentes forrásaira hivatkozva tudósított róla, hogy az elmúlt hetekben az amerikai csipgyártó felvette a kapcsolatot a SoftBankkal, sőt az sem kizárt, hogy a közeljövőben más érdeklődő is felbukkan a cambridge-i székhelyű ARM körül.

A riport szerint nem világos, hogy a SoftBank (illetve annak Vision Fund befektetési alapja) a teljes részesedésétől, vagy csak annak egy szeletétől próbálna megválni, mint ahogy az sem biztos, hogy sor kerül majd bármilyen megállapodásra. Ez mindenesetre nem csak az Nvidia, hanem a teljes iparág eddigi legnagyobb értékű cégfelvásárlása lenne, figyelembe véve például, hogy az ARM négy évvelezelőtti, 32 milliárdos akvizíciójától a mai napig 185 százalékkal növekedett az iparági barométernek számító Philadelphia Stock Exchange Semiconductor Index (SOX) értéke.

Ez a látványos erősödés az olyan új területek felfutásának köszönhető, mint amilyen a mesterséges intelligencia vagy az okos járművek, amelyekre tekintettel a befektetők is egyre szívesebben invesztálnak a megfelelő csipgyártó vállalatokba. Ugyanebben az időszakban az Nvidia cégértéke a nyolcszorosára növekedett, és jelenleg már a 260 milliárd dollárt közelíti, ami nagyjából megfelel az Intel piaci kapitalizációjának. Az Nvidia különösen erős az említett szegmensekben, az ARM technológiáit pedig az Intel, a Qualcomm, az AMD és más iparági szereplők is mind licencelik.

Most Popular

Error Code: 502

Error Code: 502ContentError Code: 502 Error Code: 502 Error Code: 502Error Code: 502 Error Code: 502 Error Code: 502Error Code: 502 Error Code: 502...

Resmi Web-site Para Için Oyna Çok Oyunculu X5000

Sugar Rush: Sezon A Single"ContentOyunun VideosuAndroidSugar Rush Oyun Kuralları Sugar Hurry – Bonus Oyunu Sugar Dash – Ne Tür Bir Oyun Bu? Sugar Rush...

Bankobet Güncel Adres Bilgisi

Bankobet Güncel Giriş Adresi"ContentBankobet Şikayet Ve Sorunlara Hızlı Çözüm! Bankobet Yatırım Bonusları Ne Kadar? Banko Bedava Bahis Kazancı Nasıl Çekilir? Bankobet Canlı BahislerBankobet Canlı...

„jouez À Plinko Serve De L’argent 2023

Plinko: Descubre El Juego Online Con Gana Dinero Actual FácilContentApplication Mobile PlinkoCaracterísticas Del Plinko OnlineCasino En Hachure PlinkoFaq Sur Le Jeu PlinkoPlinko Gambling: Estrategia,...

Recent Comments