vasárnap, július 13, 2025
Home Apple hírek Egy apró módosítás lehet az iPhone 15 Pro Max legnagyobb vonzereje

Egy apró módosítás lehet az iPhone 15 Pro Max legnagyobb vonzereje

Ahogyan a korábbi készülékek esetében, úgy az idén megjelenő modelleknél sem csak a teljesítményre helyeződik majd a hangsúly.

Az Apple nagyon jó abban, hogy az új iPhone készülékek bemutatásakor a már megszokott remek teljesítmény mellett némi újítást is becsempésszen a modellekbe. Így volt ez legutóbb is, amikor a dinamikus sziget láttán kapták fel a felhasználók a fejüket, és így lesz ez idén is, amikor is egy apró módosítás indíthat meg tömegeket a boltokba.

Soron kívül Az MLSZ egyértelmű üzenete: nincs ellentmondás a történelmi jelkép ügyében

A legfrissebb hírek szerint ugyanis az Apple minden eddiginél vékonyabb kijelző körüli kerettel készül az iPhone 15 Pro Max esetében, aminek vastagsága mindössze 1.55 mm lesz.

Ezzel az értékkel nemcsak, hogy jelentőset javítani az iPhone 14 Pro Max 2.17 mm-hez képest, de rögtön az élre is ugrana, ugyanis a jelenlegi legvékonyabb kerettel rendelkező Xiaomi 13 is 1.81 mm-es kávával rendelkezik.

További újítás lehet még, hogy az iPhone 15-sorozat minden tagja megkapja a népszerű dinamikus sziget funkciót, a vékony keret és a 120 Hz-es képfrissítés viszont csak a Pro modellek sajátja lesz, hogy a felhasználók számára indokolható legyen az alap és a csúcsmodell közötti jelentős árkülönbség.

Source

Most Popular

Sterydy anaboliczne online – co warto wiedzieć?

W ostatnich latach obserwujemy rosnącą popularność sterydów anabolicznych, które są często stosowane w celu zwiększenia masy mięśniowej, poprawy wydolności oraz skrócenia czasu regeneracji. Jednak...

Mostbet ᐉ Bônus Sobre Boas-vindas R$5555 ᐉ Oficial Mostbet Gambling Establishment Br

Mostbet Brasil: Site Oficial, Inscrição, Bônus Fifteen 000r$ EntrarContentThe Safety And Reliability Associated With Mostbet In BangladeshComo Fazer Apostas Not Any Mostbet? Métodos Seguros...

„Logon Mostbet Guia

Mostbet Apostas Esportivas & CassinoContentFutebolAvaliações E Opiniões Sobre UsuáriosOpções Bancárias Na Mostbet"guia De Login MostbetConstrutor Sobre ApostasIosApostas Online Em Esportes Populares No BrasilAceite Operating...

فهم سياسات الخصوصية المتعلقة بتطبيق 1xbet apk

فهم سياسات الخصوصية المتعلقة بتطبيق 1xbet apkتعتمد سياسات الخصوصية في تطبيق 1xbet apk على كيفية جمع واستخدام وحماية بيانات المستخدمين. هذا الموضوع حيوي لأي...

Recent Comments