péntek, július 18, 2025
Home Macbook Erősebb ARM-os (ko)processzort kaphat a következő MacBook

Erősebb ARM-os (ko)processzort kaphat a következő MacBook

Koprocesszori szintre emelkedhet az Apple következő macbookos segédchipje. A vállalat komolyabb feladatokkal ruházhatja fel a MacBook Pro notebookok következő frissítésével érkező ARM-os processzort, ami így már átveheti a Power Nap funkcióhoz szükséges műveletek elvégzését is. A hír ismét felveti az a régóta vitatott lehetőséget, amely szerint az Apple idővel PC-ibe is saját tervezésű processzort tehet.

Az új MacBook Pro gépekkel bemutatkozott ARM utasításarchitektúrára épülő T1 chip az érintősáv, illetve az abba integrált ujjlenyomat-olvasó vezérléséért felel. Utóbbi működéséhez egy, az Apple terminológiája szerint Secure Enclave-nek nevezett zárt terület szükséges, ahol a rendszer ujjlenyomat matematikai leképezését raktározza el egy olyan kulcs segítségével, amely csak a Secure Enclave számára érhető el, az adatokhoz más hardver vagy szoftver nem férhet hozzá. Ennek megfelelően az adatokat kizárólag a chip szóban forgó része használja annak ellenőrzéséhez, hogy a beolvasott ujjlenyomat egyezik-e a korábban regisztrálttal.

Érdekelnek a modern CI/CD alapjai?

Június 15-én induló, 8 alkalmas online képzésünk a modern CI/CD pipeline építésébe ad bevezetést. Bemutatásra kerülő technológiák: GitLab, Helm, Kustomize, Flux, ArgoCD, ServiceMesh, Flagger.

Érdekelnek a modern CI/CD alapjai? Június 15-én induló, 8 alkalmas online képzésünk a modern CI/CD pipeline építésébe ad bevezetést. Bemutatásra kerülő technológiák: GitLab, Helm, Kustomize, Flux, ArgoCD, ServiceMesh, Flagger.

Az év végére prognosztizált következő MacBook Pro frissítésben már a T310 jelölésű fejlesztés láthatja el az azonosítás szerepét, ami mellett további funkciókat is átruházhat házon belül tervezett segédprocesszorára Apple. A pletykák szerint ez a 2012-ben bemutatott Power Nap funkció jelentheti, amivel a notebook képes rendszeresen, néhány percre felébredni, letölteni a leveleket és/vagy a rendszerfrissítéseket, majd mintha mi sem történt volna, visszaaludni. A lépés hátterében a lapka kedvezőbb fogyasztása állhat, ami így hosszabb üzemidőt biztosítani az ebből a szempontból erősen kritizált új MacBook Pro sorozatnak.

Arról egyelőre csak találgatni lehet, hogy hogy a Power Nap mellett más területeken is kiaknázza-e saját tervezésű megoldását az Apple. Nem túl elrugaszkodott azt gondolni, hogy a tervezőcsapat egyéb, alacsony számítási teljesítményt igénylő műveleteket is rábízhat a T310-re, aminek hála növelhető lenne az üresjárati üzemidő. A kivitelezést bonyolíthatja, hogy MacBookokat hajtó Intel processzor, illetve ennek megfelelően a macOS is x86-os, miközben az Apple processzorai kivétel nélkül ARM-ra épülnek. Két utasításarchitektúra operációs rendszer oldali egyidejű támogatása meglehetősen komplikált lenne, ugyanakkor a Microsoft mintájára akár emulációhoz is nyúlhatna az Apple.

Utóbbi egy újabb lépés lenne a régóta pedzegetett váltás felé, amely szerint az Apple idővel teljesen saját kezébe venné termékeinek processzorellátást. Az ehhez szükséges erős CPU magok lassan rendelkezésre állnak, a cég gőzerővel fejleszti az iPhone-okba és iPadekbe kerülő „A” sorozatú processzorokat, generációról-generációra óriási, 30-50 százalékos ugrást produkálva.

Most Popular

Mastebol 100 mg Omega Meds : Dosage et Précautions

Le Mastebol 100 mg Omega Meds est un produit populaire parmi les athlètes cherchant à améliorer leur performance. Ce stéroïde est souvent utilisé pour...

Efectos del Drostanolone Enanthate 200 mg Cygnus en el Rendimiento Deportivo

El Drostanolone Enanthate 200 mg Cygnus es un esteroide anabólico muy popular entre los culturistas y atletas. Este producto es conocido por sus efectos...

Dosificación de DHB-MED 100: Claves para un Uso Efectivo

La dosificación de DHB-MED 100 es un aspecto crucial para obtener los resultados deseados. Este medicamento se utiliza comúnmente en el mundo del culturismo...

Propionato de Drostanolona: Comentarios y Consideraciones

El Propionato de drostanolona es un esteroide anabólico muy popular entre los culturistas y atletas. Este producto es conocido por su capacidad para aumentar...

Recent Comments