csütörtök, július 10, 2025
Home Apple hírek Ettől félt az Apple: az EU-ban kötelező lesz az USB-C a mobilokon...

Ettől félt az Apple: az EU-ban kötelező lesz az USB-C a mobilokon | 24

Az Európai Bizottság sajtóközleményben jelentette be, hogy előterjesztik azt az új jogszabályt, ami megszabná a telefongyártók számára, hogy egységesen USB-C töltőporttal lássák el az EU-ban forgalomba kerülő telefonokat. A jogszabály a gyártók közül főleg az Apple-t érinti, hiszen minden más cég már egy ideje szinte kizárólag USB-C csatlakozóval dob piacra mobilokat, ezzel szemben a cupertinói vállalat továbbra is ragaszkodik a saját, Lightning névre hallgató megoldásához.

Az Európai Parlament még 2020 januárjában, fölényes többséggel, 582 igen és 40 nem szavazattal döntött úgy, hogy előírják az elektronikus eszközök gyártói számára az egységes töltőkábelek használatát. Az EP akkor ugyan nem szabta meg, hogy a gyártóknak az USB-C szabványt kell használni, de a frissen bejelentett jogszabályban már ez a technológia szerepel, és az is kiderült, hogy az elfogadást követően a gyártóknak 24 hónap áll majd rendelkezésre, hogy megfeleljenek ennek az előírásnak – a rendelet ugyanakkor nemcsak a telefonokra vonatkozik, de tabletekre, kamerákra, fülhallgatókra, hangszórókra és játékkonzolokra is.

A jogszabály emellett kimondja, hogy a gyártóknak biztosítani kell, hogy a felhasználók akár töltő nélkül is vásárolhassanak készülékeket, továbbá a gyorstöltés is sztenderdé válik, tehát a cégek nem limitálhatják az USB-C porton keresztül történő töltési sebességet.

Arról még nincs információ, hogy az Európai Parlament mikor szavazhat az ügyben, de figyelembe véve, hogy korábban mekkora többséggel támogatták az egységes töltőkábelek használatát, a jogszabály elfogadása aligha lehet kérdéses. Amennyiben ez bekövetkezik, onnantól számítva az Apple-nek két éve lesz, hogy kitalálja, milyen módon feleljen meg az új előírásnak: minden telefonján átálljon az USB-C-re, az EU piacra külön gyártson olyan modelleket, amikre ilyen csatlakozók kerülnek, esetleg két különböz porttal dobja piacra a telefonjait.

Az új jogszabály alapvetően az elektronikus hulladékok visszaszorítását szolgálja, az Európai Bizottság abban bízik, hogy az egységesített töltési megoldással visszaszorul az extra kiegészítők vásárlása, és évi több ezer tonna elektronikus szemét keletkezése előzhető meg.

Most Popular

Site Oficial Da Mostbet País E Do Mundo Apostas Esportivas Electronic Cassino No Brasil

Mostbet Portugal Pt Gambling Establishment Revisão E Jogos De AzarContentBônus E Promoções Mostbet BrasilMostbet Login À Conta Pessoal: Conselhos Para Solucionar Inconveniencias De LoginPor...

Mostbet ᐉ Bônus Sobre Boas-vindas R$5555 ᐉ Oficial Mostbet Gambling Establishment Br

Faça Um Login E Jogue OnlineContentApp No AndroidProcesso De Verificação Da ContaAs Melhores Apostas Online"Apostar No CybersportPrós E Contras -- Aplicativo E SiteDicas Afin...

Site Estatal Da Mostbet Brasil Apostas Esportivas E Cassino No Brasil

Mostbet Brasil: Site Oficial, Inscrição, Bônus Fifteen 000r$ EntrarContentResultados E Estatísticas Da PartidaCassino Ao VivoMostbet IosComo Depositar" "Simply No Mostbet? CassinoSimplesOs Melhores Jogos Do...

Official Site

Site Oficial De Cassino Online E Apostas Zero BrasilContentApostas Ao VivoO Agente De Apostas Está Disponível Para Dispositivos Móveis? Bônus Mostbet E Ofertas PromocionaisCódigo...

Recent Comments