vasárnap, december 22, 2024
Home Iphone Hamarosan kiderülhet, mikortól kell USB-C csatlakozó az iPhone-okra |

Hamarosan kiderülhet, mikortól kell USB-C csatlakozó az iPhone-okra |

Az Európai Bizottság várhatóan szeptemberben terjeszti elő azt a jogszabályt, ami megszabná a telefongyártók számára, hogy egységes töltőporttal lássák el az EU-ban forgalomba kerülő telefonokat – írja a Reuters. A jogszabály a gyártók közül főleg az Apple-t érinti, hiszen minden más cég már egy ideje szinte kizárólag USB-C csatlakozóval dob piacra mobilokat, ezzel szemben a cupertinói vállalat továbbra is ragaszkodik a saját, Lightning névre hallgató megoldásához.

Az Európai Parlament még 2020 januárjában, fölényes többséggel, 582 igen és 40 nem szavazattal döntött úgy, hogy előírják az elektronikus eszközök gyártói számára az egységes töltőkábelek használatát. Az EP akkor ugyan nem szabta meg, hogy a gyártóknak az USB-C szabványt kell használni, de figyelembe véve, hogy napjainkban már ez számít a legelterjedtebb megoldásnak, a szeptemberben előterjeszteni kívánt jogszabályban jó eséllyel már ezt a technológia fog szerepelni, ahogy az is kiderülhet, hogy a gyártóknak mikortól kell megfelelni ennek az előírásnak.

Amennyiben a jogszabályt elfogadják, és abban az USB-C szabvány szerepel egységes megoldásként, akkor az Apple csak akkor forgalmazhatja a telefonjait az Európai Unió országaiban, ha ilyen port kerül a készülékeire. Az idén esedékes iPhone 13 modelleket ez még biztos, nem fogja érinteni, az ugyanakkor nem kizárható, hogy jövőre már ezt a megoldást kell alkalmaznia a gyártónak – persze egy későbbi, 2023-ban vagy 2024-ben érvénybe lépő határidő is lehetséges.

Korábban ugyan voltak pletykák azt illetően, hogy az almás vállalat ennek elkerülése érdekében teljesen leszámol a vezetékes töltés lehetőségével, ugyanakkor jóval valószínűbb, hogy a cég eleget fog tenni a jogszabályokban előírtaknak. Nem ez lenne az első eset, hiszen például amíg más országokban már nem volt fülhallgató és töltő az iPhone 12 mellett, addig Franciaországban a helyi törvényeknek megfelelően a gyártó továbbra is ad ilyen kiegészítőt az eszközei mellé.

Most Popular

Ezekkel az újdonságokkal tarolhat az iPhone 16 Pro

Egy neves elemző szerint a nagyobb kijelző és a periszkópkamera lesz a két nagy újdonság. Míg az iPhone 15 modellekhez új...

Apple Watch-a mentette meg egy nő életét

Az okosórákon elérhető esésészlelés funkciónak köszönheti egy nő az életét. A kezén lévő Apple Watch ugyanis még időben riasztotta a segélyhívót.   Számos módon...

ITB Today 05/19: Itt az adat, hol az adat?

Itt az adat, hol az adat? Mind több vállalat hallja és tudja, hogy kezdenie kellene valamit a nála felgyűlt vagy a külső forrásokból egyre könnyebben...

ChatGPT alkalmazást indít iOS-re az OpenAI

Az OpenAI egy olyan iOS-alkalmazást jelentett be, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy útközben is hozzáférjenek a vállalat népszerű AI chatbotjához. Ígéretük szerint...

Recent Comments