péntek, július 11, 2025
Home Apple hírek Hatalmas jutalmat kapott az Apple vezérigazgatója, regnálása alatt szárnyalnak a részvények

Hatalmas jutalmat kapott az Apple vezérigazgatója, regnálása alatt szárnyalnak a részvények

A részvénycsomag még annak az ügyletnek a része volt, amit Tim Cook azután kötött a céggel, hogy átvette a stafétabotot Steve Jobstól. A jutalom kifizetése pedig részben attól függött, hogy hogyan teljesítenek az Apple részvényei az S&P 500 más vállalataival szemben.

Az Apple részvényei mintegy 1200 százalékkal emelkedtek mióta Tim Cookot kinevezték vezérigazgatónak 2011. augusztus 24-én.

Az elmúlt három évben pedig több mint 190 százalékot raliztak a technológiai óriás papírjai, így a remek teljesítménynek köszönhetően jogosultságot szerzett a vezető további részvényekre.

Ezzel pedig a társaság piaci kapitalizációja elérte a 2,5 ezer milliárd dollárt.

Tim Cook még 2015-ben azt mondta, hogy minden vagyonát eladományozza majd halála előtt. A vezető egyébként is arról ismert, hogy gyakran adományoz több tízmillió dollárnyi összegeket alapítványoknak. Jelenlegi vagyonát mintegy 1,5 milliárd dollárra becsüli a Bloomberg.

Az Apple árfolyama tegnap 0,55 százalékkal került lejjebb, míg év eleje óta több mint 10 százalékos pluszban állnak a részvények.

(BBC)

Címlapkép: Justin Sullivan/Getty Images

Most Popular

Alle Aktuell Boni Darüber Hinaus Promo Codes

Vulkan Las Vegas Bonus » Seven Codes & Gutschein Ohne EinzahlungContentWie Funktioniert Der Promo Code Bei Vulkan Vegas? Promo Requirements Sind Hilfreich – Schlagen...

Mostbet ᐉ Bônus De Boas-vindas R$5555 ᐉ Oficial Mostbet On Line Casino Br

Faça To Login E Jogue OnlineContentDetalhes Para Contato Do Suporte Da MostbetCadastro Through Redes SociaisBenefícios Exclusivos Para BrasileirosE-sports E Apostas Virtuais Na Casa Para...

Faça O Login E Jogue Online

Mostbet ᐉ Bônus Para Boas-vindas R$5555 ᐉ Oficial Mostbet Gambling Establishment BrContentComo Superar Dinheiro? Como Posso Fazer Um Depósito? Como Se Cadastrar E Produzir...

Site Oficial Da Mostbet País E Do Mundo Apostas Esportivas Electronic Cassino No Brasil

Mostbet Portugal Pt Gambling Establishment Revisão E Jogos De AzarContentBônus E Promoções Mostbet BrasilMostbet Login À Conta Pessoal: Conselhos Para Solucionar Inconveniencias De LoginPor...

Recent Comments