csütörtök, július 10, 2025
Home Apple hírek Hatalmas rekorddal kezdte az évet az Apple - Már mindenki a metaverzumra...

Hatalmas rekorddal kezdte az évet az Apple – Már mindenki a metaverzumra fogad?

Az év első kereskedési napján új mérföldkőhöz érkeztek a világ részvénypiacai, egy pillanatra volt egy 3000 milliárd dolláros piaci kapitalizációjú vállalat az amerikai tőzsdén. Az új rekord is az Apple nevéhez fűződik, mint annak idején az ezer milliárd dolláros érték átlépése 2018-ban, amit elsőként szintén az Apple ért el. A 2000 milliárd dollárt két évvel később, 2020. augusztusában ütötte meg az Apple piaci kapitalizációja (ebben a Saudi Aramco lekörözte, a világ első kétezer milliárd dolláros cége a közel-keleti olajvállalat lett).

Az Apple 2011-ben lett először a világ legértékesebb cége, akkor még csak 340 milliárd dollárral, az elmúlt egy évben pedig a Microsofttal váltották egymást a pozícióban. Mindössze három és fél évre volt szükség ahhoz, hogy az iPhone gyártója megháromszorozza a piaci értékét azután, hogy elérte az ezer milliárdot.

A pandémia egyik nyertese az Apple

Az Apple a pandémia időszakának nyertesei közé tartozott, a vállalat részvényei történelmi csúcsra emelkedtek 2022. első kereskedési napján és már a koronavírus-járvány előtti csúcsához képest is több mint kétszerezett az árfolyam A január 3-i kereskedést végül a napi maximumánál alacsonyabban, 2,5 százalékos pluszban fejezte be a részvény, amivel éppen hogy a 3000 milliárd dolláros szint alatt zárta a napot.

A cikkünk tartalmából

  • A világ első 3000 milliárd dolláros vállalata lett az Apple.
  • Mi hajtja az árfolyamot, milyenek a kilátások?
  • Elemzői vélemények, célárak, árazás.
  • Mik a legjelentősebb kockázatok most?

Most Popular

Site Oficial Da Mostbet País E Do Mundo Apostas Esportivas Electronic Cassino No Brasil

Mostbet Portugal Pt Gambling Establishment Revisão E Jogos De AzarContentBônus E Promoções Mostbet BrasilMostbet Login À Conta Pessoal: Conselhos Para Solucionar Inconveniencias De LoginPor...

Mostbet ᐉ Bônus Sobre Boas-vindas R$5555 ᐉ Oficial Mostbet Gambling Establishment Br

Faça Um Login E Jogue OnlineContentApp No AndroidProcesso De Verificação Da ContaAs Melhores Apostas Online"Apostar No CybersportPrós E Contras -- Aplicativo E SiteDicas Afin...

Site Estatal Da Mostbet Brasil Apostas Esportivas E Cassino No Brasil

Mostbet Brasil: Site Oficial, Inscrição, Bônus Fifteen 000r$ EntrarContentResultados E Estatísticas Da PartidaCassino Ao VivoMostbet IosComo Depositar" "Simply No Mostbet? CassinoSimplesOs Melhores Jogos Do...

Official Site

Site Oficial De Cassino Online E Apostas Zero BrasilContentApostas Ao VivoO Agente De Apostas Está Disponível Para Dispositivos Móveis? Bônus Mostbet E Ofertas PromocionaisCódigo...

Recent Comments