csütörtök, április 18, 2024
Home Apple hírek Olyan szintre jutott az Apple, amely még pár éve is elképzelhetetlen volt

Olyan szintre jutott az Apple, amely még pár éve is elképzelhetetlen volt

Néhány évvel ezelőtt még az ezer milliárd dolláros szint is egy szinte elképzelhetetlen csodának tűnt, hiszen 2018 nyarán az első 1000 milliárdos vállalatként az Apple érte el ezt a szintet, de rövid időn belül vissza is csúszott a lélektani határ alá. Igaz, rövid időn belül az Amazonnak is sikerült az áttörés, majd harmadikként a Microsoft ugrotta meg a haladó ember számára elképzelhetetlennek tűnő értéket. Összehasonlításként (bár valójában az almát a körtével mérjük össze) érdemes megjegyezni, hogy az 1000 milliárd dolláros szint is brutális. Magyarország GDP-je (2020-as érték) 155 milliárd dollárt tett ki.

Sikerült, megvan az újabb történelmi rekord (Forrás: Apple)Sikerült, megvan az újabb történelmi rekord (Forrás: Apple)

Csak néhány cég van az 1000 milliárdos elitklubban

Az első ezres szint elérése előtt egyébként az Apple mellett két másik vállalat is közel járt a szimbolikus értékhez, hiszen a mérföldkövet az Amazon és a Google is megközelítette, ám azt végül 2018. augusztus 2-án az iPhonokról ismert társaság törte át. Majd ahogy fent írtuk, az Apple után az Amazon, a Microsoft és negyedikként a Google, illetve akkor már annak anyavállalata az Alphabet (2020 januárjában) ugrotta ezt meg.

Ma már közismert, hogy a koronavírus globális terjedését követő tőzsdei krachot követően a technológiai részvények álltak talpra a leggyorsabban, és a fenti kvartett 2020 végére az év elejei árfolyamukat jócskán meghaladva zárt. Érdekesség ugyanakkor, hogy más technológiai vállalatok nem tudták áttörni az elitklub 1000 milliárdos mezsgyéjét.

Megfordítva a dolgot viszont elmondhatjuk, hogy az első szintet megugró Apple addigra már vette a második lépcsőfokot is, hiszen a tavalyi év elején a társaság kapitalizációja már a 2200 milliárd dollárt is meghaladta. A pozitív piaci hangulat alapján pedig sejthető volt a további árfolyamnövekedés. Az exponenciálisnak mondható gyorsulás persze kérdőjeleket is felvet, hiszen ez a növekedési ütem már nincs feltétlen összhangban az egyébként kedvezően alakuló vállalati eredményekkel. Az a tény, hogy alig 16 hónap alatt nőtt a vállalat kapitalizációja 1000 milliárd dollárral, szintén azt jelzi, hogy a piac talán túlságosan is optimista általában a technológiai vállalatok, így az Apple megítélésében is.

A Teslának is sikerült

2021 elején egyébként a Microsoft 1680 milliárd dolláros piaci értékkel indította az évet, az Amazon ettől hajszálnyival elmaradva 1630 milliárddal kezdett, míg az Alphabet tőlük 400 milliárd dollárnyi távolságban, 1190 milliárdról indult. Érdekesség, hogy akkor három olyan cég volt, amelyek belátható távolságra voltak az 1000 milliárdos lélektani szinttől: a Facebook, az Alibaba, illetve a Tencent. Míg az előbbinek 2021 nyarán sikerült felkapaszkodni a képzeletbeli csúcsra, addig az ázsiai cégek többek között az amerikai-kínai vetélkedés áldozataként gyengüléssel zárták a tavalyi évet, így ők csak távolodtak az 1000 milliárdos szinttől. Ha a mostani árfolyamokat nézzük, akkor a szaúdi olajóriás, a Saudi Aramco van még a gigacégek között, hiszen hasonlóan az Alphbet mellett ez a társaság is 2000 milliárd körüli értékkel bír. A már említett vállalatok közül az Amazon 1,7 milliárdot, míg a Microsoft pedig 2500 milliárdot.

A 2021 januári szinteket nézve viszont nagyon messziről érkezett meg az elitklubba a Tesla, amely bár autókat gyárt, az ikonikus cégvezér, Elon Musk a kommunikációjában egyfajta technológiai cégként van eladva, ami a részvények árazásában is tükröződik.

Érdekesség, hogy miközben a Tesla elektromos autókat gyárt, magát mégis technológiai cégként próbálja eladni. Ellenben az Apple technológiai vállalatként jó ideje kacérkodik az autógyártással. Tavaly év elején olyan információk láttak napvilágot, hogy az önvezető járműfejlesztési projektjüket magasabb fokozatba kapcsolták. Mindenesetre a Tesla szárnyalása és az Apple autópiaci ambíciói is pozitívan hatottak utóbbi árfolyamára. Annak ellenére, hogy a helyzet némileg paradoxon, hiszen, ha az Apple az autópiacon is sikeres lesz, az komolyan árthat a versenytársnak, ha pedig a Tesla marad a „király”, akkor az azt jelenti, hogy az iPhone gyártójának a tervei nem valósultak meg maradéktalanul.

Nehéz örökséget vitt tovább Tim Cook

Az Apple kapcsán az autógyártáson túl is felmerül időnként, hogy új területekre lépne be a vállalat, ugyanakkor a példa azt mutatja, hogy a Tim Cook vezette cég így is végtelenül sikeres. A forgalmuk évről-évre növekszik, miközben a vállalat árrése is kimagasló. Ezek értelemszerűen mind közrejátszottak abban, hogy csak a tavalyi évben 30 százalékkal ugrott meg az Apple részvényeinek árfolyama.

Pedig egy évtizede, amikor a társaság legendás alapítója, Steve Jobs a később végzetesnek bizonyuló betegsége miatt átadta a kormányrudat, sokan kételkedtek abban, hogy Tim Cook hasonlóan sikeres pályán viszi majd tovább a társaságot, ahogy azt az ikonikus elődje tette. A számok viszont őt igazolják, hiszen vezetése alatt a társaság értéke 2700 milliárd dollárral nőtt!

Az Apple tőzsdei kapitalizációja egyre gyorsabb mértékben növekszikAz Apple tőzsdei kapitalizációja egyre gyorsabb mértékben növekszik

Az elemzők szerint Tim Cook legnagyobb sikere nem a bámulatos termékfejlesztésben rejlik, hiszen a társaság vezető produktumai, legyen szó az iPhone telefonokról, az iPadről vag éppen a Mac gépekről mind a regnálása előtt indultak. Így ő nem a nagy víziókkal megáldott Steve Jobs útját követte. Ellenben javára szól, hogy egy méretéhez képest hihetetlen hatékony szervezetet épített, amely képes kezelni az ellátási láncok okozta kihívásokat és hatalmas mennyiségben tud értékesíteni termékeket. Többek között az iPhone franchise-t a történelem legjövedelmezőbb fogyasztói elektronikai cikkévé tette. Ezalatt pedig a vállalat hajóját olyan zátonyok között kormányozza sikeresen, mint a szabályozási- és politikai fenyegetések amelyek folyamatosan érik az Apple-t hol Washington, hol Brüsszelben, hol pedig Peking részéről.

Most Popular

Ezekkel az újdonságokkal tarolhat az iPhone 16 Pro

Egy neves elemző szerint a nagyobb kijelző és a periszkópkamera lesz a két nagy újdonság. Míg az iPhone 15 modellekhez új...

Apple Watch-a mentette meg egy nő életét

Az okosórákon elérhető esésészlelés funkciónak köszönheti egy nő az életét. A kezén lévő Apple Watch ugyanis még időben riasztotta a segélyhívót.   Számos módon...

ITB Today 05/19: Itt az adat, hol az adat?

Itt az adat, hol az adat? Mind több vállalat hallja és tudja, hogy kezdenie kellene valamit a nála felgyűlt vagy a külső forrásokból egyre könnyebben...

ChatGPT alkalmazást indít iOS-re az OpenAI

Az OpenAI egy olyan iOS-alkalmazást jelentett be, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy útközben is hozzáférjenek a vállalat népszerű AI chatbotjához. Ígéretük szerint...

Recent Comments