szombat, december 21, 2024
Home Iphone Hiába rettegnek tőle sokan, ez lehet az új iPhone neve | 24.hu

Hiába rettegnek tőle sokan, ez lehet az új iPhone neve | 24.hu

Már több oldalról lehetett hallani, hogy az Apple ősszel érkező idei csúcsmobil-szériája az iPhone 13 név alatt fut majd, az egyes modellek pedig a „mini”, „Pro” és „Pro Max” utótagokat kapják.

Viszont az első hírek felröppenése után a felhasználók egy része nemtetszését fejezte ki a tizenhármas szám miatt (egyes kínai gyártók egyébként inkább át is ugorják a babonás számot). Az ellenérzést tükrözte a Sellcell júniusi közvélemény-kutatása is, mely szerint a megkérdezett Apple-felhasználók 74 százaléka jobban örülne annak, ha valami más lenne az idei almás mobilok neve, 18,3 százalék pedig ebből az okból kifolyólag inkább meg se venné a telefont. Ez is mutatja, hogy a triszkaidekafóbia (vagyis a 13-as szám miatti félelem) valós jelenség, és még a mobilgyártóknak sincs könnyű dolguk ilyen téren.

Az Economic Daily News beszállítói láncból származó forrásokra hivatkozva viszont azt írja, hogy az Apple-t ez különösen nem zavarja, és az iPhone 11, majd iPhone 12 modelleket követni fogja a sorban az iPhone 13.

Kapcsolódó

Péntek 13: a babona alapja

Talán még a legkevésbé babonás embert is szorongással tölti el, ha a naptár péntek 13-át mutat. A nyugati ember évszázados félelme ez. De vajon honnan ered?

Most Popular

Ezekkel az újdonságokkal tarolhat az iPhone 16 Pro

Egy neves elemző szerint a nagyobb kijelző és a periszkópkamera lesz a két nagy újdonság. Míg az iPhone 15 modellekhez új...

Apple Watch-a mentette meg egy nő életét

Az okosórákon elérhető esésészlelés funkciónak köszönheti egy nő az életét. A kezén lévő Apple Watch ugyanis még időben riasztotta a segélyhívót.   Számos módon...

ITB Today 05/19: Itt az adat, hol az adat?

Itt az adat, hol az adat? Mind több vállalat hallja és tudja, hogy kezdenie kellene valamit a nála felgyűlt vagy a külső forrásokból egyre könnyebben...

ChatGPT alkalmazást indít iOS-re az OpenAI

Az OpenAI egy olyan iOS-alkalmazást jelentett be, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy útközben is hozzáférjenek a vállalat népszerű AI chatbotjához. Ígéretük szerint...

Recent Comments