vasárnap, július 13, 2025
Home Apple hírek Így szorítja maga mögé az Apple valamennyi földrész legértékesebb vállalatát

Így szorítja maga mögé az Apple valamennyi földrész legértékesebb vállalatát

Az Apple az idei év elején elérte a 3000 milliárd dolláros piaci értéket, és bár az elmúlt hetekben a kapitalizációja csökkent, az iPhone gyártója még így is kimagaslik a világ legértékesebb cégeinek rangsorában. Egy összesítés megvizsgálta, hogy aránylik az Apple értéke az egyes földrészek legértékesebb vállalatainak értékéhez.

A világ legnagyobb piaci értékével rendelkező vállalatainak listáját az észak-amerikai cégek vezetik, és az Apple értéke messze kimagaslik a rangsorból. A technológiai óriás az idei év elején már a 3000 milliárd dolláros álomhatárt is átlépte, ám az elmúlt hetekben csökkent némileg az értéke, visszacsúszva a 2850 milliárd dolláros szintre.

Ezzel azonban az iPhone gyártója továbbra is stabil globális éllovasnak számít. A Statista most azt is megvizsgálta, hogy az egyes földrészek legértékesebb vállalatai hogy állnak az Apple értékéhez viszonyítva.

Az egyetlen cég, amely egyáltalán meg tudja közelíteni az Apple értékét, a Saudi Aramco szaúdi állami olajóriás, 1980 milliárd dolláros piaci kapitalizációval. Ezt követően azonban már jelentős a leszakadás. Európa legértékesebb cége, az LVMH luxusóriás például csak 408 milliárd dolláros értékkel bír, ami az Apple kapitalizációjának mindössze 14,3 százaléka.

Az Apple piaci értéke, az egyes földrészek legértékesebb vállalatainak értékeivel összevetveForrás: Statista

Ausztrália és Óceánia legértékesebb cége, a BHP bányavállalat 240,7 milliárd dolláros értékkel áll a harmadik helyen, míg Dél-Amerikai legértékesebb társasága, a Petrobras 86,7 milliárd dolláros értékkel bír. A lista végén az afrikai éllovas, a Naspers kiadóvállalat áll, 34,3 milliárd dolláros piaci értékkel. Ez utóbbi az Apple értékének csupán 1,2 százaléka.

A fentiekből tehát jól látszik, hogy az Apple globális előnye egyelőre behozhatatlannak tűnik, legalábbis az Észak-Amerikán kívüli cégek számára.

Most Popular

Sterydy anaboliczne online – co warto wiedzieć?

W ostatnich latach obserwujemy rosnącą popularność sterydów anabolicznych, które są często stosowane w celu zwiększenia masy mięśniowej, poprawy wydolności oraz skrócenia czasu regeneracji. Jednak...

Mostbet ᐉ Bônus Sobre Boas-vindas R$5555 ᐉ Oficial Mostbet Gambling Establishment Br

Mostbet Brasil: Site Oficial, Inscrição, Bônus Fifteen 000r$ EntrarContentThe Safety And Reliability Associated With Mostbet In BangladeshComo Fazer Apostas Not Any Mostbet? Métodos Seguros...

„Logon Mostbet Guia

Mostbet Apostas Esportivas & CassinoContentFutebolAvaliações E Opiniões Sobre UsuáriosOpções Bancárias Na Mostbet"guia De Login MostbetConstrutor Sobre ApostasIosApostas Online Em Esportes Populares No BrasilAceite Operating...

فهم سياسات الخصوصية المتعلقة بتطبيق 1xbet apk

فهم سياسات الخصوصية المتعلقة بتطبيق 1xbet apkتعتمد سياسات الخصوصية في تطبيق 1xbet apk على كيفية جمع واستخدام وحماية بيانات المستخدمين. هذا الموضوع حيوي لأي...

Recent Comments