péntek, július 11, 2025
Home Iphone Már 2023-ban USB-C kerülhet az iPhone mobilokra Európában | 24.hu

Már 2023-ban USB-C kerülhet az iPhone mobilokra Európában | 24.hu

Akár már idén megszülethet a végleges törvény az Európai Unióban forgalomba kerülő mobilkészülékek töltéséhez használ eszközök egységesítéséről, ami többek között azzal járhat, hogy az Apple már 2023-ban kénytelen lesz olyan iPhone mobilokat forgalmazni, amiken USB-C csatlakozó található (a Lightning port helyett). Az Európai Bizottság még 2021 őszén jelentette be, hogy előterjesztik azt az új jogszabályt, ami megszabná a telefongyártók számára, hogy egységesen USB-C töltőporttal lássák el az EU-ban forgalomba kerülő telefonokat.

Beata Zawrzel / NurPhoto / NurPhoto via AFP A jogszabály az Apple-t érinti a legérzékenyebben.

A Reuters információ szerint a törvényjavaslatról már májusban szavazhat az illetékes parlamenti bizottság, és ezt követően kezdődhet meg a tagállami konzultáció, ami a várakozások szerint még az év vége előtt lezárulhat. Ha ez tényleg megtörténik, a jogszabályt akár már 2022 végén, vagy 2023 elején elfogadhatják, sőt, az sem elképzelhetetlen, hogy nem a ratifikálásától számított két éven belül lép hatályba az új szabály, hanem annál jóval korábban, akár már a jövő év közepén.

Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy a hagyományosan ősszel leleplezett iPhone modellek (esetünkben az iPhone 15 széria) csak akkor kerülhetnének forgalomba az EU-n belül, ha nem az Apple saját, egyedi csatlakozójával, hanem USB-C porttal kerülnek forgalomba.

Az Európai Parlament még 2020-ban, fölényes többséggel, 582 igen és 40 nem szavazattal döntött úgy, hogy előírják az elektronikus eszközök gyártói számára az egységes töltőkábelek használatát. Az EP ekkor ugyan még nem szabta meg, hogy a gyártóknak az USB-C szabványt kell használni, de a jogszabályban már ez a technológia szerepel, ráadásul a rendelet nemcsak a telefonokra vonatkozik, de tabletekre, kamerákra, fülhallgatókra, hangszórókra és játékkonzolokra is.

Az új jogszabály alapvetően az elektronikus hulladékok visszaszorítását szolgálja, az Európai Bizottság abban bízik, hogy az egységesített töltési megoldással visszaszorul az extra kiegészítők vásárlása, és évi több ezer tonna elektronikus szemét keletkezése előzhető meg.

Most Popular

Alle Aktuell Boni Darüber Hinaus Promo Codes

Vulkan Las Vegas Bonus » Seven Codes & Gutschein Ohne EinzahlungContentWie Funktioniert Der Promo Code Bei Vulkan Vegas? Promo Requirements Sind Hilfreich – Schlagen...

Mostbet ᐉ Bônus De Boas-vindas R$5555 ᐉ Oficial Mostbet On Line Casino Br

Faça To Login E Jogue OnlineContentDetalhes Para Contato Do Suporte Da MostbetCadastro Through Redes SociaisBenefícios Exclusivos Para BrasileirosE-sports E Apostas Virtuais Na Casa Para...

Faça O Login E Jogue Online

Mostbet ᐉ Bônus Para Boas-vindas R$5555 ᐉ Oficial Mostbet Gambling Establishment BrContentComo Superar Dinheiro? Como Posso Fazer Um Depósito? Como Se Cadastrar E Produzir...

Site Oficial Da Mostbet País E Do Mundo Apostas Esportivas Electronic Cassino No Brasil

Mostbet Portugal Pt Gambling Establishment Revisão E Jogos De AzarContentBônus E Promoções Mostbet BrasilMostbet Login À Conta Pessoal: Conselhos Para Solucionar Inconveniencias De LoginPor...

Recent Comments