szombat, december 21, 2024
Home Apple hírek Lézerekkel foglalkozó cégnek adott 410 millió dollárt az Apple

Lézerekkel foglalkozó cégnek adott 410 millió dollárt az Apple

A tippek szerint a kiterjesztett valóság fejlesztése érdekében kap 410 millió dollárt az optikai technológiákkal foglalkozó II-VI.

Az Apple a haladó gyártásra fenntartott alapjából 410 millió dollárt irányít át az optikai technológiákkal foglalkozó II-VI vállalat számára. Tim Cook ügyvezető szerint a cég technológiája révén működik például a Face ID, a Memoji és a portrémód. Ez a cég gyártja továbbá a LiDAR-szkennerekhez a lézereket, amelyek az iPhone 12 Pro és iPad Pro modellekbe kerülnek.

Forrás: apple

A II-VI által felvásárolt Finisar egyébként ilyen célra már kapott 390 millió dollárt 2017-ben az Apple-től. A szakemberek szerint az Apple befektetésének célja az, hogy a Face ID tovább fejlődjön, továbbá a kiterjesztett valóságra építhessen újabb és jobb megoldásokat az Apple.

Tim Cook több alkalommal hangoztatta már, hogy a kiterjesztett valóságot mennyire fontosnak tartják az Apple-nél. A fejlesztéseket bevethetik továbbá egy kevert valóságra építő headsetnél is, ennek érkezéséről régóta pletykálnak.

Most Popular

Ezekkel az újdonságokkal tarolhat az iPhone 16 Pro

Egy neves elemző szerint a nagyobb kijelző és a periszkópkamera lesz a két nagy újdonság. Míg az iPhone 15 modellekhez új...

Apple Watch-a mentette meg egy nő életét

Az okosórákon elérhető esésészlelés funkciónak köszönheti egy nő az életét. A kezén lévő Apple Watch ugyanis még időben riasztotta a segélyhívót.   Számos módon...

ITB Today 05/19: Itt az adat, hol az adat?

Itt az adat, hol az adat? Mind több vállalat hallja és tudja, hogy kezdenie kellene valamit a nála felgyűlt vagy a külső forrásokból egyre könnyebben...

ChatGPT alkalmazást indít iOS-re az OpenAI

Az OpenAI egy olyan iOS-alkalmazást jelentett be, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy útközben is hozzáférjenek a vállalat népszerű AI chatbotjához. Ígéretük szerint...

Recent Comments