csütörtök, március 28, 2024
Home Iphone Új iPhone érkezik, de nem sokat hoz

Új iPhone érkezik, de nem sokat hoz

A fél technológiai világ újra az Apple-re figyel, hiszen a cupertinói óriás bő két hét múlva, március 8-án tartja szokásos nagy termékbejelentő konferenciáját. Persze azok az idők már régen elmúltak, amikor hosszú sorok álltak az Apple boltjai előtt, és a vágy nagy tárgyai voltak az új és még újabb készülékek.

Nemcsak a globális telefónia, de az Apple növekedésének a dinamikája is jelentősen lassult az utóbbi években. Az azért vitathatatlan, hogy a 2012-es 44 millióval szemben tavaly év végén már 116 millióan használtak világszerte iPhone-t, de a 2022-re várható kétmilliós bővülés – enyhén szólva – nagyon gyenge teljesítmény.

Ezen változtathatnak a szélesebb rétegeket célzó, olcsóbb készülékek. Már nem is annyira Kelet-Európáról, Észak-Afrikáról és a Közel-Keletről, sokkal inkább Közép- és Dél-Amerikáról, Afrika egészéről, valamint Kína és India meghódításáról van szó. Az itteni, tehetősebb rétegek számára egy ezerdolláros telefon nem reális alternatíva, de a 400 dollár körüli, „olcsó” Apple már a vágy reális tárgya lehet. Persze kétszer-háromszor még így is drágább az „olcsóbbított” iPhone, mint a hasonló tudású konkurensek, de hát a különleges ökoszisztémát és a megbízható működést meg kell fizetni. A fent felsorolt országok átlagfelhasználói sem most jöttek le a falvédőről, így nem ildomos őket a 2020 tavaszán érkezett előző SE-szériával (a második generációval) „etetni” túl hosszú ideig.

De mi az, ami leginkább hiányzott az SE-szériából? Leginkább az ötödik generációs mobilinternet (azaz az 5G)-támogatás és egy modernebb, gyorsabb, időtállóbb rendszercsip, amely nem veszíti el a gyártói támogatást 2-3 éven belül (erről még lesz szó). Pontosat persze nem tudni a most érkező harmadik generációs SE-széria kapcsán, de annyi bizonyos, hogy a fenti két kritériumot teljesíti.

Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

Ám ahogy ezt a gyártótól az utóbbi időben megszokhattuk, sokkal többre nem számíthatunk, talán még arra, hogy a hátlapi kamera szoftverét (és talán hardverét) is frissíti az amerikai óriás, így a hétköznapi feladatokra kiválóan megfelel a régi-új készülék, de semmi kiemelkedőt nem hoz.

Nem sok változik

De miért is nevezzük régi-újnak? Azért, mert a dizájnját tekintve várhatóan semmi nem változik, a 2017 őszén bemutatott iPhone 8-as generáció házába lesz ültetve az újabb hardver, igaz, megkapja a tizenegyes iPhone A13-as rendszercsipjét. A hírek szerint azonban az alapár mintegy tíz százalékkal, 440 dollárra emelkedik.

Annyi változik még, hogy a rendszermemória 4 gigabájtra nő, a legkisebb háttértár pedig 64-ről 128 gigára emelkedik – ez azt jeleni, hogy utolérik a belépő kategóriájú konkurenseket e téren, amelyek ma már feleekkora összegért is többet nyújtanak, mint egy iPhone.

Azt azonban el kell ismerni, hogy az iPhone iOS rendszere sokkal stabilabb, megbízhatóbb és védettebb a Google androidos megoldásainál. Ez pedig stabil működést és kiszámíthatóságot ígér, ami egy átlagos felhasználó számára messze a legfontosabb szempont. És persze ott van a presztízs is, hiszen mégsem egy gagyi gazdaságos, hanem egy márkás, egyedi készülék tulajdonosa lesz az, aki valamivel mélyebben nyúl a zsebébe, és megveszi az SE modellt.

Amint említettük, ennek van egy további előnye a használt iPhone-okhoz képest, mégpedig a terméktámogatás, amely a telefonok nagy kérdése. Mivel egy teljesen zárt rendszerről van szó, így az Apple döntésére van bízva, hogy mely évjáratú készülékekhez meddig ad terméktámogatást és operációsrendszer-frissítéseket. Egy ma használtan vásárolt vagy megörökölt 4-6 éves eszköznél már szinte évente kell imádkozni azért, hogy az Apple ne szüntesse meg az iOS-frissítések elérhetőséget. Igaz, akkor sincs óriási baj, ha lejár a támogatás, legalábbis egy ideig.

Ám az előző generációs operációs rendszerek használata sérülékenyebbé teszi a készülékeket, majd a működésük is egyre hektikusabb lesz, végül pedig levélnehezékként végzik. Hogy ez mikor következik be, azt nem lehet megmondani, de az bizonyos, hogy nagy kockázattal jár, ha valaki 5-6 éven túl is használni szeretne egy Apple telefont.

Persze egy andriodos készülékkel sem mindig járunk jobban, különösen, ha egy olcsóbb modellről van szó. Legfeljebb annyi a könnyebbség, hogy sok esetben egy informatikához értő tud egy kicsit varázsolni, variálni. Ez azt jelenti, hogy egy androidos csúcsmodell élettartama 2-3 évvel hosszabb lehet, mint egy iPhone-é, sőt, az alkatrészek is olcsóbbak, általában könnyebben cserélhetők, mint az amerikai telefonoknál.

Jó alternatíva

Annak, aki nem igényli évről évre a kicsivel jobb, picivel többet tudó masinák birtoklását, igen kevés választása van. Ilyen értelemben az SE félig elavult dizájnja, de viszonylag erős hardvere nagyon jó megoldás azoknak, akik mindennapi módon használják a telefonokat, és nem kívánnak 1-2, legfeljebb 3 esztendőn belül váltani. Mindeközben nem akarnak évente vagy két évente 300-400 ezer forintot telefonra költeni, vagy éppen drága csomagokkal elköteleződni a szolgáltatóknak, és a legújabb csúcsmodellek prémiumárát hónapról hónapra, részletekben fizetni.

A szolid, 120-150 ezer forint körüli alapárért az SE-vel egy öreges köntösbe öltöztetett, ám jó karban lévő „sportembert” kap a felhasználó, aki (amely) még 5-6 évig biztosan lépést tart a frissen érkező modellekkel.

Ezt pedig a fenti, korrekt összegért teszi, sőt, immár a gyorsabb 5G-s mobilinternetet is tudja, így az átlagfelhasználónak valóban kevés oka lesz az idő előtti telefoncserére.

Most Popular

Ezekkel az újdonságokkal tarolhat az iPhone 16 Pro

Egy neves elemző szerint a nagyobb kijelző és a periszkópkamera lesz a két nagy újdonság. Míg az iPhone 15 modellekhez új...

Apple Watch-a mentette meg egy nő életét

Az okosórákon elérhető esésészlelés funkciónak köszönheti egy nő az életét. A kezén lévő Apple Watch ugyanis még időben riasztotta a segélyhívót.   Számos módon...

ITB Today 05/19: Itt az adat, hol az adat?

Itt az adat, hol az adat? Mind több vállalat hallja és tudja, hogy kezdenie kellene valamit a nála felgyűlt vagy a külső forrásokból egyre könnyebben...

ChatGPT alkalmazást indít iOS-re az OpenAI

Az OpenAI egy olyan iOS-alkalmazást jelentett be, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy útközben is hozzáférjenek a vállalat népszerű AI chatbotjához. Ígéretük szerint...

Recent Comments