péntek, május 9, 2025
Home Macbook Már-már számítógépet csinál az iPadekből egy új frissítés

Már-már számítógépet csinál az iPadekből egy új frissítés

Közel négy hónapnyi tesztelés után hétfő este kiléptek a béta-fázisból az Apple legújabb operációs rendszerei, amelyek ugyan túl sok újítást nem hoznak a készülékekbe, egyetlen funkciónak köszönhetően mégis érdemes a frissítés mellett dönteni.

iPadOS

Évek óta meglehetősen fura az Apple és az iPad viszonya, mintha az látszódna ugyanis, hogy a gyártó nem feltétlenül tudja, mit kezdjen a csúcskategóriás kütyüvel. Hardveres szinten szó szerint minden megvan az iPadekben, ami a Macekben is – az új iPad Prókat és az iPad Airt is egyaránt az Apple M szériás lapkái hajtják –, így teljesítmény szempontjából semmi panasz nem lehet a gépekre, szoftveres szinten azonban hatalmas a korlátozás.

Bár túlzó kijelentésnek hangozhat, jelenleg alig van alkalmazás, amely kihasználná az iPadek teljes erejét, és bár az Apple az iPadOS 13 óta próbál egyre több funkciót belepakolni a rendszerbe, igazi áttörést még maguk sem tudtak elérni. Az új rendszerszoftver egyik, ha nem a legnagyobb újdonsága a Porondmester (Stage Manager) funkció, amely egy minden eddiginél átláthatóbb multitaskingélményt tesz elérhetővé, továbbá megnyitja az utat az átméretezhető és egymásra csúsztatható alkalmazásablakok előtt iPaden is.

Hátrány, hogy a Porondmester csak M1 és M2-es, valamint A12X és A12Z csippel szerelt iPad Air és Pro gépekben lesz elérhető. Ami azonban minden iPaden ott lesz, az az új Időjárás alkalmazás, amely 12 év várakozás után végre megérkezett az Apple tabletjeire is. Újdonság még, hogy ezentúl már referenciamódokat is beállíthatunk az iPad Prókon, illetve a kijelző felbontását is testre szabhatjuk, ezek mellett pedig természetesen minden más funkció is bekerült a szoftverbe, ami az iOS 16-os verziójába is – ezekről ide kattintva olvashat részletesebben.

macOS Ventura

Akárcsak az iPadOS, úgy az idei macOS-frissítés sem lett eget rengető. A Macekre szánt rendszer is megkapta a Porondmester funkciót, aminek ebben a környezetben sokkal kevesebb haszna van, mint iPaden, az Apple számítógépein ugyanis eddig sem volt probléma a multitasking, a többablakos munkavégzés – ha pedig egyszerre több lapcsoportot szerettünk volna létrehozni, ott voltak az elkülöníthető munkaablakok.

Mindenesetre a Porondmester itt is jelen van, amelyet bekapcsolni a Control Centeren belül tud. Újdonság a megújult Beállítások alkalmazás, amely ezúttal már egy sokkal ismerősebb formában tér vissza, legalábbis azok számára, akik iPhone-t vagy iPadet is használnak a mindennapok során. A korábbi ikonos elrendezést felváltotta egy, az iOS-es alkalmazáshoz sokkal inkább hasonló listás megoldás, ahol a bal oldali menüsorból választhatjuk ki a különböző menüpontokat, a megnyíló jobb oldali sávban pedig elvégezhetjük a módosításokat.

Akárcsak az iPadekre, Macre is megérkezett az Időjárás app, egy új funkciónak köszönhetően pedig iPhone-ja hátlapi kameráját ezentúl a Macen keresztüli FaceTime-hívásokhoz is használhatja, hogy sokkal élesebb és tisztább képet kapjon – az ultraszéles látószögű kamerának köszönhetően pedig egyszerre akár két képet is megoszthat: egyet magáról, egyet pedig arról, hogy épp mit lát maga előtt az asztalán.

Egyre nagyobb hangsúly a gamingen

Néhány évvel ezelőtt még mindenki nevetésben tört ki, ha valaki felhozta, hogy Mac számítógépen játszani szokott, hiszen akkoriban valóban alkalmatlanok voltak ezek a gépek a gaming bármilyen formájára. Az Apple saját fejlesztésű csipjeinek bevezetése óta azonban egyre nagyobb figyelmet fordít az almás cég a játékosokra is – és ugyan a helyzet még közel sem fényes, már most sokkal jobb, mint az inteles korszakban.

A macOS Venturában ráadásul bemutatkozott a Metal 3 is, az Apple saját fejlesztésű API-ja, amelyhez kifejezetten nagy reményeket fűz a gyártó.

Az Apple-csipek jóvoltából minden új Mac-modellen gond nélkül futtathatod a nagyobb gépigényű játékokat is, a fejlesztők pedig új szintre emelhetik játékaikat a Metal 3 komoly funkcióival. A MetalFX Upscaling technológia lehetővé teszi az összetett jelenetek nagyobb képkocka­sebességgel történő renderelését, amitől a játékok rendkívül gyorsak és elképesztően látványosak lesznek. A Metal 3 emellett egy erőforrás-betöltést meggyorsító új API-t is kínál, amellyel lerövidíthető a játékok betöltési ideje

– fogalmaz az Apple az új fejlesztés kapcsán, a vásár azonban kettőn áll. Az Apple ugyanis megadta a platformot, ahhoz azonban, hogy a játékok mindezt megfelelően ki is tudják használni, a fejlesztők erőbefektetése is kell.

Mint írtuk, az iPadOS és a macOS új verziói már hétfő este óta elérhetők, így frissíteni akár már most is tud. Ehhez iPaden lépjen be a Beállításokba, majd koppintson az Általános és Szoftverfrissítés menüpontra, míg Macen egyszerűen csak kattintson a Beállításokon belül a Szoftverfrissítés opcióra.

Az iPadOS 16 a következő tabletekre tölthető le:

  • iPad Pro (minden modell)
  • 3. generációs vagy újabb iPad Air
  • 5. generációs vagy újabb iPad
  • 5. generációs vagy újabb iPad mini

A macOS Venturát pedig ezek a gépek támogatják:

  • 2017-es és újabb iMac
  • 2019-es és újabb Mac Pro
  • 2017-es iMac Pro
  • 2022-es Mac Studio
  • 2018-as és újabb Mac mini
  • 2018-as és újabb MacBook Air
  • 2017-es és újabb MacBook
  • 2017-es és újabb MacBook Pro

(Borítókép: Craig Federighi, az Apple szoftverfejlesztésért felelős vezető alelnöke bemutatja az iPadOS 16 újdonságait. Fotó: Apple)

Index.hu logo

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!

Source

Most Popular

Aviator Game ️ Perform Online Around The Official Website In India

"Perform Aviator Game Around The Official WebsiteContentAviator Game Features OfferedWhy Has Spribe, The Organization Behind The Aviator, Been So Effective? How To Experience The...

Bahis Şirketi Online Spor Bahisleri Bahis Şirketi 1xbet Com

1xbet Türkiye 1xbet Sah Sitesi Ve 1xbet Tr Ile Spor Bahisleri"ContentBet’te Bonus Almak Için Minimal Yatırım Tutarı Nedir? Bet Canlı Bahis SeçenekleriBet Mobil Uygulaması Nasıl...

Mostbet Casino Cz Oficiální Stránky Přihlášení Some Sort Of Sázky Online

A Melhor Plataforma De Apostas E Casino OnlineContentAceite Os Bônus Mostbet AgoraIosO Agente De Apostas Está Disponível Em Virtude De Dispositivos Móveis? Mobile CasinoTotalizadorInformações...

Apostas Desportivas Site De Apostas Vave Online Bónus

"Login Mostbet GuiaContentMostbet Para DispositivosAs Melhores Apostas OnlineComo Fazer O Tiro No Mostbet Through Pix? Mostbet Iphone App: Como Fazer Down Load No Android...

Recent Comments