vasárnap, július 13, 2025
Home Macbook Megrogytak az iPhone-eladások, az Apple azt is elmondta, miért

Megrogytak az iPhone-eladások, az Apple azt is elmondta, miért

A negyedéves jelentés főbb pontjai:

  • 117,2 milliárd dollár bevételre tett szert az Apple a negyedik negyedévben, ami 5,5 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához képest.

    2019 óta először esett év/év alapon a cég bevétele, de akkor kisebb mértékben, ennél nagyobb csökkenésre 2016 negyedik negyedévében volt példa.

  • A negyedéves bevétel elmaradt a várakozásoktól, az elemzői konszenzus 121,1 milliárd dollár volt.
  • A PC-piac szenvedése a Macintoshok értékesítésein is látszik, a termékkategória bevétele közel 29 százalékkal zuhant az egy évvel ezelőttihez képest és jelentősen elmaradt a várakozásoktól.
  • Az Apple legnagyobb bevételű terméke, az iPhone értékesítései szintén csalódást okoztak, 8 százalékkal csökkentek az okostelefon-eladás bevételei és a várt 68,3 milliárd dollár helyett 65,8 milliárd dollár bevételt ért el a termékből az Apple.
  • A szolgáltatások szegmens bevétele a vártnak megfelelő mértékben, 6 százalékkal emelkedett.
  • Az iPad-bevételek közel 30 százalékkal ugrottak meg, ami viszont felülmúlta a piaci előrejelzéseket.
  • Az egyéb termékek bevétele 8 százalékkal visszaesett és szintén elmaradt a konszenzustól.
  • Az Apple negyedéves bruttó fedezeti szintje a vártnak megfelelően alakult, 43 százalékot ért el.
  • Az egy részvényre jutó eredmény 11 százalékkal esett, 1,88 dollárra, ami szintén csalódást okozott, ugyanis a Refinitiv konszenzusa szerint 1,94 dollárt prognosztizáltak az elemzők.

A menedzsment három fő tényezővel indokolta a gyenge negyedik negyedévi eredményeket: az erős dollár, a kínai gyártási problémák és az általános gazdasági környezet sem kedvezett a cégnek.

írja a CNBC. Az Apple menedzsmentje 2020 óta nem ad várakozásokat, akkor a járvány okozta bizonytalansággal indokolta. De ezen a szokásán most sem változtat, bár a negyedéves eredményeket bemutató tájékoztatón a vállalat pénzügyi igazgatója, Luca Maestri elmondta, hogy a márciussal végződő negyedévre hasonló csökkenő trendet várnak, mint a tavalyi negyedik negyedévre.

A negyedéves gyorsjelentésre 3 százalékot esett az Apple részvényeinek árfolyama a zárás utáni kereskedésben.

aaaplee

Source

Most Popular

Sterydy anaboliczne online – co warto wiedzieć?

W ostatnich latach obserwujemy rosnącą popularność sterydów anabolicznych, które są często stosowane w celu zwiększenia masy mięśniowej, poprawy wydolności oraz skrócenia czasu regeneracji. Jednak...

Mostbet ᐉ Bônus Sobre Boas-vindas R$5555 ᐉ Oficial Mostbet Gambling Establishment Br

Mostbet Brasil: Site Oficial, Inscrição, Bônus Fifteen 000r$ EntrarContentThe Safety And Reliability Associated With Mostbet In BangladeshComo Fazer Apostas Not Any Mostbet? Métodos Seguros...

„Logon Mostbet Guia

Mostbet Apostas Esportivas & CassinoContentFutebolAvaliações E Opiniões Sobre UsuáriosOpções Bancárias Na Mostbet"guia De Login MostbetConstrutor Sobre ApostasIosApostas Online Em Esportes Populares No BrasilAceite Operating...

فهم سياسات الخصوصية المتعلقة بتطبيق 1xbet apk

فهم سياسات الخصوصية المتعلقة بتطبيق 1xbet apkتعتمد سياسات الخصوصية في تطبيق 1xbet apk على كيفية جمع واستخدام وحماية بيانات المستخدمين. هذا الموضوع حيوي لأي...

Recent Comments