péntek, július 11, 2025
Home Apple hírek Nem sokat változott belül az új Apple Watch

Nem sokat változott belül az új Apple Watch

Az iFixit darabokra szedte az Apple Watch Series 7-et, a nemrég megjelent új okosórát.

Egy hónappal a bemutató után és több csúszással a termék megjelenésében, az Apple Watch Series 7 okosórát végül az iFixit szakértői is megvizsgálták, konkrétan darabokra szedték.

A korábban kiszivárgott specifikációs lista alapján nem sok újdonságot hozott belül az új modell, a mostani elemzés pedig ezt alátámasztja: az elődhöz képest belül kevés az eltérés.

Apple Watch Series 7Forrás: ifixit

Alapvetően a kisebb keretet lehet észrevenni a képernyő körül, továbbá eltüntettek egy szalagkábelt a kijelző alatt. Az érintést és a megjelenítést kezelő kábeleket egyesítették, így lehetett kisebb a káva, és állítólag ezért csúszott a megjelenés.

Diagnosztikai port többé nincs, az előző modell akkumulátora pedig érdekes módon befér az új modellbe, és működik is azzal. Az iFixit az Apple Watch Series 7 javíthatóságára összességében 10-ből 6 pontot adott, ami épp annyi, mint a tavalyi modellnél.

Most Popular

Alle Aktuell Boni Darüber Hinaus Promo Codes

Vulkan Las Vegas Bonus » Seven Codes & Gutschein Ohne EinzahlungContentWie Funktioniert Der Promo Code Bei Vulkan Vegas? Promo Requirements Sind Hilfreich – Schlagen...

Mostbet ᐉ Bônus De Boas-vindas R$5555 ᐉ Oficial Mostbet On Line Casino Br

Faça To Login E Jogue OnlineContentDetalhes Para Contato Do Suporte Da MostbetCadastro Through Redes SociaisBenefícios Exclusivos Para BrasileirosE-sports E Apostas Virtuais Na Casa Para...

Site Oficial Da Mostbet País E Do Mundo Apostas Esportivas Electronic Cassino No Brasil

Mostbet Portugal Pt Gambling Establishment Revisão E Jogos De AzarContentBônus E Promoções Mostbet BrasilMostbet Login À Conta Pessoal: Conselhos Para Solucionar Inconveniencias De LoginPor...

Mostbet ᐉ Bônus Sobre Boas-vindas R$5555 ᐉ Oficial Mostbet Gambling Establishment Br

Faça Um Login E Jogue OnlineContentApp No AndroidProcesso De Verificação Da ContaAs Melhores Apostas Online"Apostar No CybersportPrós E Contras -- Aplicativo E SiteDicas Afin...

Recent Comments