kedd, április 22, 2025
Home Iphone Apple iPhone 13 Pro Max - őnagysága

Apple iPhone 13 Pro Max – őnagysága

Hirdetés

Bevezető

Az idei iPhone-széria első ránézésre inkább óvatos frissítés, mint új generáció. Ettől függetlenül az összes modellhez ott piszkáltak hozzá, ahol arra leginkább szükség volt, miközben egyrészt megmaradt a kínálat minden darabja a minitől a csúcsmodellig bezárólag, másrészt nem emelkedtek az árak. És bár az Apple termékek általában nem olcsók, ezt mostanság mégis ki kell emelni, mert úgy elszálltak az okostelefonok árazásban, hogy ma már arcpirulás nélkül kerülnek rá a legerősebb modellekre 400 ezer forinti feletti árcetlik.


[+]

Ennek az idei szériának tehát sokkal jobb a visszhangja (nálunk is egyébként), mint a korábbinak, ráadásul tényleg egy csomó ponton történt előrelépés, még ha egyébként lehetünk morcosak a 2.0-s sebességen ragadt Ligthning csatlakozó, a hiányzó always-on kijelzés, vagy a sima modellek 60 Hz-en ragadt képfrissítése miatt. De hát jó Apple-szokás szerint hagyni kell valamit a következő évre is, amire majd el lehet mondani, hogy revolutionary, amit viszont átvesznek a többi gyártótól, azt viszont általában elég jó minőségben, sokszor egy kisebb csavarral megtoldva veszik át, ezzel is kvázi indokolva, hogy miért vártak ki a dologgal eddig.


[+]

Az iPhone 13 Pro Max elvileg mindent tud, amire az Apple képes, de ez abból a szempontból nem igaz, hogy egy dolgot még nem tud, viszont már beígérték: ez pedig a ProRes videofelvétel. De még az idén meg kéne érkezzen a frissítés, ami ki fogja tudni emelni az okostelefonok mezőnyéből a videózási képességeik kapcsán a terméket, ám tegyük azt is hozzá, hogy azért elég csekély azoknak a júzereknek a száma, akik egy mobilos videót elkezdenek utólag fényezni és olyan szinten editálni, ami túlmutat a klasszikus vágási alapfeladatokon. Persze a ProRes kivesézése nélkül is érdekes termék a Pro Max, ha már ez a legdrágább iPhone, akkor lehetnek bőven elvárásaink.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Most Popular

Sports Betting And Casino Online 100% Bonus Login

888starz Online Sports Betting And Casino Website In Bangladesh Login & Welcome BonusContent🦊 888starz Software For Android Suggestions And Summary🎰 888starz Casino ReviewHow To...

La Migliore Di Casinò On-line E Scommesse Sportive”

Mostbet ᐉ Bônus De Boas-vindas R$5555 ᐉ Formal Mostbet Casino BrContentCassino MostbetIosComo Fazer Um Depósito? How To Deposit In Mostbet PakistanPrograma De Afiliados Da...

Mostbet Bangladesh Account Subscription, Verification, Login

Mostbet Of India: Official Site, Sign Up, Bonus 25000 Login"ContentMostbet LoginAccount VerificationHow To Download And Install The Mostbet AppConvenient Cell Phone App For Google...

Легальные Букмекерские Конторы и России 2025 Топ 15

Легальные Букмекерские Конторы В европе 2025: Список Бк С Цупис только Лицензией Фнс российскойContentКто выдает Лицензию Букмекерам же РоссииОфициальные Букмекерские Конторы В европеЛицензионные Бк...

Recent Comments