csütörtök, július 10, 2025
Home Apple hírek Nem szexista az Apple Card

Nem szexista az Apple Card

Forrás: Apple

Végzett az Apple Card és a Goldman Sachs vizsgálatával New York állam pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó kormányszerve, a Pénzügyi Szolgáltatások Minisztériuma (DFS). A minisztérium azután kezdett vizsgálódni, hogy David Heinemeier Hansson, a Basecamp dizájnere és Steve Wozniak, az Apple társalapítója panaszt tettek, mert a gyanújuk szerint partnereik csupán azért kaptak alacsonyabb hitelkeretet, mert nők. A nyomozás nem tudta bizonyítani ezt a vádat – írja a The Verge.

A DFS négyszázezer New York-i kártyaigénylő adatait elemezte. Eszerint a Goldman Sachs algoritmusa nem mérlegel olyan védett kategóriák alapján, mint az igénylő neme. A szabályozó szerint az sem szokatlan, hogy a házastársak, élettársak más hitelbesorolást kapjanak. A besorolást a korábbi hitelfizetés vagy a törlesztetlen hitelek befolyásolják, nem pedig a házastárs hitelkerete.

A DFS szerint minden panaszosnak személyre szóló eligazítást tudott nyújtani a Goldman Sachs arról, miért kapott kedvezőbb vagy kedvezőtlenebb besorolást illetve nagyobb vagy kisebb hitelkeretet. A kreditpontok mellett a hitelek nagysága, bevétel, a keret kihasználtsága, a törlesztési késedelmek és más korábbi adatok is befolyásolhatták z értékelést.

A DFS egy ok miatt rótta meg a Goldman Sachsot. A pénzintézet jobban felkészülhetett volna az ügyfelek tájékoztatására, felépíthetett volna egy jobban és egyszerűbben működtethető fellebbezési folyamatot. A bank, mivel sietett, hogy az Apple Card minél gyorsabban elérhető legyen, egyik feladatot sem oldotta meg megfelelően.

Most Popular

Site Oficial Da Mostbet País E Do Mundo Apostas Esportivas Electronic Cassino No Brasil

Mostbet Portugal Pt Gambling Establishment Revisão E Jogos De AzarContentBônus E Promoções Mostbet BrasilMostbet Login À Conta Pessoal: Conselhos Para Solucionar Inconveniencias De LoginPor...

Mostbet ᐉ Bônus Sobre Boas-vindas R$5555 ᐉ Oficial Mostbet Gambling Establishment Br

Faça Um Login E Jogue OnlineContentApp No AndroidProcesso De Verificação Da ContaAs Melhores Apostas Online"Apostar No CybersportPrós E Contras -- Aplicativo E SiteDicas Afin...

Site Estatal Da Mostbet Brasil Apostas Esportivas E Cassino No Brasil

Mostbet Brasil: Site Oficial, Inscrição, Bônus Fifteen 000r$ EntrarContentResultados E Estatísticas Da PartidaCassino Ao VivoMostbet IosComo Depositar" "Simply No Mostbet? CassinoSimplesOs Melhores Jogos Do...

Official Site

Site Oficial De Cassino Online E Apostas Zero BrasilContentApostas Ao VivoO Agente De Apostas Está Disponível Para Dispositivos Móveis? Bônus Mostbet E Ofertas PromocionaisCódigo...

Recent Comments