szombat, július 12, 2025
Home Apple hírek Szabadalmi jogsértés miatt kell 308,5 millió dollárt fizetnie az Apple-nek

Szabadalmi jogsértés miatt kell 308,5 millió dollárt fizetnie az Apple-nek

A vád szerint a PMC technológiáját másolja az Apple Music, az App Store és az iTunes.

Az Apple szerzői jogvédelmi technológiája igen sokba kerül most a vállalatnak. A Bloomberg jelentése szerint ugyanis egy texasi bíróság arra kötelezte az Apple-t, hogy szabadalmi jogsértés miatt fizessen 308,5 millió dollárt a PMC-nek.

Forrás: apple

A PMC vádja szerint DRM-szabadalmakat sértett meg az Apple, amely a PMC technológiáját használja az Apple Music, az App Store és az iTunes megoldásokban is. A szabadalmi hivatal eredetileg az Apple mellé állt az ügyben (és a Google is ki tudta védeni a PMC hasonló támadását), de a PMC végül sikeresen fellebbezett – és hasonló jogi csatában áll a Netflix céggel is.

A jelentések szerint a PMC alapvetően szabadalmi perekkel foglalkozik, sok helyen szabadalmi trollként hivatkoznak rá. Az Apple állásfoglalásában úgy fogalmazott, hogy az ilyen cégek visszafogják az innovációt és ártanak a fogyasztóknak is. Az Apple az ügy kapcsán fellebbezést tervez, várhatóan azonban sok ilyen per várható még a következő években.

Most Popular

Alle Aktuell Boni Darüber Hinaus Promo Codes

Vulkan Las Vegas Bonus » Seven Codes & Gutschein Ohne EinzahlungContentWie Funktioniert Der Promo Code Bei Vulkan Vegas? Promo Requirements Sind Hilfreich – Schlagen...

Mostbet ᐉ Bônus De Boas-vindas R$5555 ᐉ Oficial Mostbet On Line Casino Br

Faça To Login E Jogue OnlineContentDetalhes Para Contato Do Suporte Da MostbetCadastro Through Redes SociaisBenefícios Exclusivos Para BrasileirosE-sports E Apostas Virtuais Na Casa Para...

Faça O Login E Jogue Online

Mostbet ᐉ Bônus Para Boas-vindas R$5555 ᐉ Oficial Mostbet Gambling Establishment BrContentComo Superar Dinheiro? Como Posso Fazer Um Depósito? Como Se Cadastrar E Produzir...

Site Oficial Da Mostbet País E Do Mundo Apostas Esportivas Electronic Cassino No Brasil

Mostbet Portugal Pt Gambling Establishment Revisão E Jogos De AzarContentBônus E Promoções Mostbet BrasilMostbet Login À Conta Pessoal: Conselhos Para Solucionar Inconveniencias De LoginPor...

Recent Comments