szombat, július 12, 2025
Home Apple hírek Veszélyben van az Apple Watch

Veszélyben van az Apple Watch

Importtilalmart vezetetett be (de felfüggesztve) az Apple Watch ellen az amerikai ITC, amit a Biden-kormány nem bírál felül.

Az amerikai ITC (Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság) korábbi döntése értelmében blokkolják az Apple Watch okosórák importját, amiért azok megszegik az AliveCor szabadalmait a pulzusfigyeléssel kapcsolatban (a cég szerint lemásolták a technológiájukat, majd kiszorították őket a piacról). A héten pedig közölték a hatóságok, hogy a Biden-kormány nem bírálja felül a döntést.

A tiltás egyébként fel van függesztve, amíg az Apple és az AliveCor tovább vitáznak a szabadalmakról. Ezeket egyébként korábban érvénytelennek találta a helyi szabadalmi hivatal, az AliveCor fellebbez. Az ITC döntése ellen pedig az Apple fellebbez, mert a cég szerint az negatív hatással lenne a közegészségre.

Apple Watch Series 7Forrás: cnet

Az amerikai Fehér Háznak 60 napja van megvétózni az ITC december 22-i döntését, de ilyen lépésre csak ritkán volt példa (az Obama-kormány avatkozott be az Apple és a Samsung 2013-as, iPhone- és iPad-szabadalmakkal kapcsolatos vitájába, mert az rossz hatással lett volna a fogyasztókra és a gazdasági versenyre).

Az AliveCor egyébként beperelte azért is az Apple-t, mert monopolhelyzetet teremtett a pulzusmérős Apple Watch appok amerikai piacán, továbbá szabadalomsértés miatt is indított pert. Az Apple utóbbi miatt szintén beperelte az AliveCort.

Source

Most Popular

Alle Aktuell Boni Darüber Hinaus Promo Codes

Vulkan Las Vegas Bonus » Seven Codes & Gutschein Ohne EinzahlungContentWie Funktioniert Der Promo Code Bei Vulkan Vegas? Promo Requirements Sind Hilfreich – Schlagen...

Mostbet ᐉ Bônus De Boas-vindas R$5555 ᐉ Oficial Mostbet On Line Casino Br

Faça To Login E Jogue OnlineContentDetalhes Para Contato Do Suporte Da MostbetCadastro Through Redes SociaisBenefícios Exclusivos Para BrasileirosE-sports E Apostas Virtuais Na Casa Para...

Faça O Login E Jogue Online

Mostbet ᐉ Bônus Para Boas-vindas R$5555 ᐉ Oficial Mostbet Gambling Establishment BrContentComo Superar Dinheiro? Como Posso Fazer Um Depósito? Como Se Cadastrar E Produzir...

Site Oficial Da Mostbet País E Do Mundo Apostas Esportivas Electronic Cassino No Brasil

Mostbet Portugal Pt Gambling Establishment Revisão E Jogos De AzarContentBônus E Promoções Mostbet BrasilMostbet Login À Conta Pessoal: Conselhos Para Solucionar Inconveniencias De LoginPor...

Recent Comments