péntek, július 11, 2025
Home Apple hírek Vesztegetéssel vádolják az Apple biztonsági főnökét

Vesztegetéssel vádolják az Apple biztonsági főnökét

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.

Megveszem

Az Apple biztonsági főnökét, Thomas Moyert azzal vádolják, hogy egy seriffhivatal vezetőit próbálta megvesztegetni 200 darab, 70 ezer dollárnyi értékű iPaddel, hogy cserébe fegyvertartási engedélyt biztosítsanak az Apple biztonsági embereinek.

Az ügy két főgyanúsítottja viszont két rendőr, mert mint kiderült, Moyer nem magától találta ki, hogy megvesztegetné őket. A kerületi ügyész azt mondta, a helyi seriff és helyettese tették meg az első lépést azzal, hogy visszatartották a fegyverviselési engedélyeket, rákényszerítve ezzel Moyert arra, hogy iPadeket ajánljon fel nekik. A tabletek nemcsak hozzájuk kerültek volna, hanem a Santa Clara-i seriffhivatal eszközparkjához.

A tableteket Moyer soha nem adta át, a cserét leállították, miután a hivatalban megtudták, hogy az ügyészség vizsgálódik utánuk.

Moyer tizennégy éve dolgozik az Apple-nek, a cég egyelőre nem kommentálta a történteket.

(BBC)

Amikor az ország járványellenes intézkedésekre vár, a kormány saját
hatalmának bebetonozását tartja a legfontosabbnak. Ezermilliárdos
közvagyon ellopásának legalizálása, ideológiai hadviselés a szexuális
kisebbségekkel szemben, a választási törvény sokadik
megváltoztatása, az ellenzéki együttműködést megakadályozandó… és
lesz itt még ötlet. Tavasszal a rendkívüli intézkedések bevezetésének
napján megszállták az Indexet. Most mi következik? Addig támogasd a
szabad sajtót, amíg lehet!
Lépj be a Körbe, vagy
támogasd bármekkora összeggel
a 444 szerkesztőségét!

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Site Oficial Da Mostbet País E Do Mundo Apostas Esportivas Electronic Cassino No Brasil

Mostbet Portugal Pt Gambling Establishment Revisão E Jogos De AzarContentBônus E Promoções Mostbet BrasilMostbet Login À Conta Pessoal: Conselhos Para Solucionar Inconveniencias De LoginPor...

Mostbet ᐉ Bônus Sobre Boas-vindas R$5555 ᐉ Oficial Mostbet Gambling Establishment Br

Faça Um Login E Jogue OnlineContentApp No AndroidProcesso De Verificação Da ContaAs Melhores Apostas Online"Apostar No CybersportPrós E Contras -- Aplicativo E SiteDicas Afin...

Site Estatal Da Mostbet Brasil Apostas Esportivas E Cassino No Brasil

Mostbet Brasil: Site Oficial, Inscrição, Bônus Fifteen 000r$ EntrarContentResultados E Estatísticas Da PartidaCassino Ao VivoMostbet IosComo Depositar" "Simply No Mostbet? CassinoSimplesOs Melhores Jogos Do...

Official Site

Site Oficial De Cassino Online E Apostas Zero BrasilContentApostas Ao VivoO Agente De Apostas Está Disponível Para Dispositivos Móveis? Bônus Mostbet E Ofertas PromocionaisCódigo...

Recent Comments