vasárnap, december 22, 2024
Home Iphone Virtuális Pixelt csinál az iPhone 13-ból a Google

Virtuális Pixelt csinál az iPhone 13-ból a Google

A Google megmutatta, hogy a saját szolgáltatásaival remekül használhatóak az iPhone-ok is.

Bár a Pixel 6 mobilokra még várni kell, és most minden az iPhone 13 széria körül forog, a Google egy blogbejegyzésben emlékeztette az iPhone-felhasználókat arra, hogy Google-központú élményben is lehet részük iOS alatt.

Virtuális Pixel, iPhone-onForrás: Google

Miközben kevés Apple szolgáltatás érhető el Androidon, addig a Google a legtöbb megoldását elérhetővé tette iPhone-on. Olyan képeket is mellékeltek, amelyekből kitűnik, hogy gyakorlatilag virtuális Pixel mobillá lehet alakítani az Apple mobilokat a Google-központú élmény érdekében. Ráadásul a legjobb iOS widgetek között vannak a Google sajátjai.

Ideális megoldás lehet ez azoknak is, akik iPhone-ról váltanának Androidra, de azoknak is, akik egyszerűen csak Apple hardvert akarnak, de szeretik a Google szolgáltatásait.

Most Popular

Ezekkel az újdonságokkal tarolhat az iPhone 16 Pro

Egy neves elemző szerint a nagyobb kijelző és a periszkópkamera lesz a két nagy újdonság. Míg az iPhone 15 modellekhez új...

Apple Watch-a mentette meg egy nő életét

Az okosórákon elérhető esésészlelés funkciónak köszönheti egy nő az életét. A kezén lévő Apple Watch ugyanis még időben riasztotta a segélyhívót.   Számos módon...

ITB Today 05/19: Itt az adat, hol az adat?

Itt az adat, hol az adat? Mind több vállalat hallja és tudja, hogy kezdenie kellene valamit a nála felgyűlt vagy a külső forrásokból egyre könnyebben...

ChatGPT alkalmazást indít iOS-re az OpenAI

Az OpenAI egy olyan iOS-alkalmazást jelentett be, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy útközben is hozzáférjenek a vállalat népszerű AI chatbotjához. Ígéretük szerint...

Recent Comments