Home Apple hírek 5G-képes, nagyon erős iPhone-okkal újított az Apple | Világgazdaság

5G-képes, nagyon erős iPhone-okkal újított az Apple | Világgazdaság

5G-képesség, új formavilág, felturbózott fotózási lehetőségek és igencsak borsos ár: egyebek között ezek jellemzik az Apple legújabb, a héten bemutatott okosmobiljait.

Több szempontból is különleges volt idén a legújabb iPhone modellek bemutatója. Az általában több ezer újságíró és szakember előtt megtartott esemény a virtuális térbe költözött, és a szokásos szeptember eleji időpont helyett október 13-án tartották meg – mindkét változtatást a koronavírus-járvány tette szükségessé. De nemcsak ezekben tért el az idei bemutató, hanem abban is, hogy az elmúlt évek kissé talán halványabb felhozatala után ezúttal több igazi újdonsággal is meglepte híveit az Apple. Az ma már természetes, hogy a felső kategóriás és lassan a középréteget képviselő eszközökben is megtaláljuk az 5G-képességet, és végre az amerikai gyártó is felült erre a vonatra: mind a négy iPhone 12 modell alkalmas arra, hogy használja az új generációs hálózatot. A formavilágot tekintve is változtak az új eszközök, ugyanis

az utoljára az iPhone 4-re és 5-re jellemző, kicsit szögletesebb formavilág tér vissza, és öt színben lehet majd kapni a készülékeket.

Maradva a külsőnél, fontos változások történtek a képernyő kapcsán is. A tavaly az iPhone 11 Próval debütáló Super Retina XDR OLED-kijelzőt most mindegyik modell megkapta, ráadásul egy érdekes új fejlesztéssel. A képernyő üvegét egy speciális eljárással megerősítették – az Apple Ceramic Shieldnek nevezte el a megoldást –, a gyártó szerint ez a legellenállóbb üveg a piacon, és ha a tulajdonosa leejti a telefont, a többi készülékhez viszonyítva negyede a valószínűsége, hogy összetörik a kijelzője.

Az Apple már a szeptemberi eseményen megmutatta a processzorai új generációját, a Bionic A14-et, amely a gyártó szerint 50 százalékkal nagyobb teljesítményre képes, mint a riválisok. Ezt demonstrálták is egy online sokszereplős játékkal, a League of Legends: Wild Rifttel, és tényleg meggyőző játékmenetet produkált az iPhone 12, ráadásul az is kiderült, hogy nemcsak a bemutató kedvéért vették elő ezt a játékot, hanem hamarosan érkezik iOS-re.

Fotó: Brooks KRAFT / AFP/Apple Inc.

Négy modellt mutattak be az új szériából, az iPhone 12 és a 12 Mini egyaránt 4 gigabyte RAM-mal kerül forgalomba, míg a két nagyobb tudású eszköz, a 12 Pro és 12 Pro Max 6-6 gigabyte RAM-ot kapott. Tárhelyből igen nagy a választék, a két kisebb készülék 64 gigabyte-ról indul, és 256 gigabyte a felső plafon, a Pro és Pro Max viszont akár 512 gigabyte-os tárolási kapacitással is elérhető lesz.

Az iPhone 12 és a 12 Mini egyaránt két hátlapi szenzorral érkezik, ezek közül az egyik 12 megapixeles széles látószögű, míg a másik szintén 12 megapixeles ultraszéles látószögű, ugyanakkor a korábbi modellnél nagyobb rekesszel rendelkezik, ami azt eredményezi, hogy 20 százalékkal jobb teljesítményt nyújt még rossz fényviszonyok esetében is, mint például az iPhone 11. A két másik modell már három-három kamerát kapott, egy 12 megapixeles telefotószenzorral egészült ki a konstrukció, ráadásul a Pro Max esetében még egy LIDAR szkenner is felkerült a hátlapra, amely szintén támogatja a gyenge vagy rossz fényviszonyok melletti fotózást, és jól jöhet akkor is, ha kiterjesztett valóságot szeretne megjeleníteni az eszköz tulajdonosa.

Ahogyan azt megszokhattuk, az új Apple készülékek árukban is a felső kategóriát képviselik, a legolcsóbb is majdnem 300 ezer forintba kerül, a Pro Max alapverziója viszont már közelít a 480 ezerhez, az 512 gigabyte-os tárhellyel kapható változat pedig átlépett egy újabb lélektani határt, majdnem 612 ezer forint lesz.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

113 milliót fizet az Apple a lassított iPhone-ok miatt | 24.hu

Még 2017 végén robbant a hír, hogy az Apple szoftveresen visszafogja azon telefonok teljesítményét, amelyeknek elöregedett, hideg, vagy lemerülés közeli állapotba került az akkumulátora, ezzel elkerülve,...

Egyelőre nem lesz újabb olcsó iPhone

Csalódottak lehetnek azok, akik vártak, mert úgy gondolták, újabb „jóárasított’ iPhone, az iPhone SE érkezhet a jövő év első felében. A neves Apple-elemző...

Szétszedték az eddigi legjobb iPhone-t – íme az akkuja

Arról eddig nem sokat lehetett hallani, hogy az idei év legerősebb iPhone-jában, az iPhone 12 Pro Maxban mekkora akkumulátor lapul. Kiderült, a júliusban...

113 millió dollárt fizet az Apple, mert lassította a régebbi Iphone készülékeit

Három év jogi vita után az Apple úgy döntött, hogy inkább fizet, csak ne folytatódjon több mint 30 USA tagállam ellene indított pere. A...

Recent Comments