vasárnap, december 22, 2024
Home Apple hírek Ha a techóriások országok lennének, az Apple és a Microsoft a 10...

Ha a techóriások országok lennének, az Apple és a Microsoft a 10 leggazdagabb között volna

A brit Real Business Rescue pénzügyi szakértőcég a világ leggazdagabb vállalatainak piaci értékét az országok GDP-jéhez hasonlította, hogy megmutassa, milyen nagyok lettek ezek a cégek a világ többi részéhez képest.

Kiderült, az Apple – amely 2018-ban lett az első trillió dolláros vállalat – a nyolcadik helyen állna a világon, közvetlenül Franciaország mögött, míg a Microsoft a kilencedik helyre futna be, mert többet ér, mint Olaszország.

Az Amazon 1,71 billió dolláros piaci értékével többet ér, mint Kanada, míg az Alphabet 1,54 billió dolláros értékével a 15. helyet foglalná el. Valójában az öt technológiai óriás, az Apple, a Microsoft, az Amazon, a Meta és az Alphabet tudja magáénak a legmagasabb piaci kapitalizációját és többet érnek, mint a világ országainak több mint 90 százaléka.

Shaun Barton, a Real Business Rescue igazgatója szerint az elmúlt évtizedekben a közismert nevekké vált vállalatok globális szinten szemkápráztató növekedést értek el, olyannyira, hogy piaci kapitalizációjuk egész nemzetek GDP-je fölé nő. Bár a piaci tőke és a GDP különböző dolgokat jelent, az összehasonlítás segít szemléltetni e vállalkozások vagyonát és hatalmát.

Adataink azt mutatják, hogy ha az Apple, a Microsoft és az Amazon országok lennének, akkor a világ tíz leggazdagabb országa közé tartoznának, ami rávilágít arra, hogy a világ egyre inkább összekapcsolódik, és a globális cégek növekedésében a határ a csillagos ég. A vállalkozások nem csak gazdagabbak lehetnek, mint azok az országok, amelyekben alapították őket, hanem az országok 97 százalékának GDP-jét túlnőheti a gazdagságuk. A jövőben még nagyobb növekedést jósolnak nekik.

A rangsor felső végén olyan cégek is szerepelnek, mint az olajóriás Saudi Aramco, amelynek piaci értéke felette áll az országok 97 százaléka által felmutatott GDP-nek, a Samsung Electronics, amelynek 87 százalékot előz meg, a Johnson & Johnson 86 százalékkal, a Walmart (84 százalék), az LVMH (84 százalék), a Bank of America (80 százalék) és a Nestlé (80 százalék).

A Real Business Rescue oldalán tovább lehet böngészni a részleteket.

Hardverek, szoftverek, tesztek, érdekességek és színes hírek az IT világából ide kattintva!

Most Popular

Ezekkel az újdonságokkal tarolhat az iPhone 16 Pro

Egy neves elemző szerint a nagyobb kijelző és a periszkópkamera lesz a két nagy újdonság. Míg az iPhone 15 modellekhez új...

Apple Watch-a mentette meg egy nő életét

Az okosórákon elérhető esésészlelés funkciónak köszönheti egy nő az életét. A kezén lévő Apple Watch ugyanis még időben riasztotta a segélyhívót.   Számos módon...

ITB Today 05/19: Itt az adat, hol az adat?

Itt az adat, hol az adat? Mind több vállalat hallja és tudja, hogy kezdenie kellene valamit a nála felgyűlt vagy a külső forrásokból egyre könnyebben...

ChatGPT alkalmazást indít iOS-re az OpenAI

Az OpenAI egy olyan iOS-alkalmazást jelentett be, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy útközben is hozzáférjenek a vállalat népszerű AI chatbotjához. Ígéretük szerint...

Recent Comments