csütörtök, március 27, 2025
Home Apple hírek A Facebook fontolgatja, hogy bíróságon megy neki az Apple-nek | 24.hu

A Facebook fontolgatja, hogy bíróságon megy neki az Apple-nek | 24.hu

A Facebook antitröszt-pert indíthat az Apple ellen – írja a The Information közeli forrásokra hivatkozva. Zuckerbergék egy külsős jogi tanácsadóval egyeztetnek a benyújtani tervezett panasszal kapcsolatban, amiben azt kifogásolnák, hogy az Apple visszaél az okostelefonpiacon szerzett fölényével, és olyan szabályokat szab az appfejlesztőknek, melyek alól kivételt képeznek a saját alkalmazásai. Kártérítési igényt nem fogalmaznának meg, a cél az App Store és a fejlesztői irányvonalak megváltozásának kiharcolása.

A két cég közti pörlekedés jogi útra terelése meglehetősen komoly lépés lenne, és más források azt is megjegyzik, hogy szerintük a Facebook végül nem megy ilyen messzire, és nem adják be a panaszt, mert a cégen belül többen is ellenzik, hogy ilyen komoly harc induljon a cupertinóiak ellen.

Ugyan a pereskedés elsősorban az appon belüli vásárlásokra irányulna, de a sértettségben vélhetően szerepet játszik az is, hogy a közösségi óriásnál kiverte a biztosítékot, hogy az Apple kötelezővé tette a fejlesztők számára, hogy az App Store-ban közzétett alkalmazásaik mellett tüntessék fel, milyen típusú adatokat gyűjtenek be a felhasználókról. A címkék megjelenítése mellett 2021-től azt is tervezik bevezetni, hogy a felhasználóknak beleegyezésüket kelljen adniuk egyes alkalmazásoknak ahhoz, hogy hirdetési célokból kövessék az aktivitásaikat.

A közösségi óriás korábban egy teljes oldalas újsághirdetést is megjelentetett a Washington Postban, New York Timesban és a The Wall Street Journalban, amiben azt üzenték, hogy a kisebb fejlesztőket kifejezetten hátrányosan érinthetik az új feltételek, hiszen ők a hirdetésekből tudnak bevételt szerezni (ehhez pedig adatok kellenek), máskülönben fizetőssé kell tenniük a szolgáltatásukat, ez pedig a felhasználóknak is „rossz”.

Most Popular

Casibom 859 ️ Casibom859 ️ Casibom Güncel Giriş 859 Casibom 859 » Türkiye’nin Casibom’u En Çok Kazandıran Casino Sitesi Casibom859 Com 6 Mart 2025

En İyi Türkiye Online Casinolar 2025-top Çevrimiçi Casino RehberiContentVevobahis Güncel Adrese Hızlı UlaşımOnline Casino Türkiye’de Yasal Mı? Lordbahis 574 Giriş – Lordbahis574 Com Yeni...

Aviator Giriş: Küresel Havacılık Politikaları Perspektifinden Bir Bakış

Aviator Giriş: Küresel Havacılık Politikaları Perspektifinden Bir BakışHer geçen gün daha da küreselleşen dünyamızda, havacılık sektörünün rolü giderek önem kazanmaktadır. Bu alanda ön plana...

Mostbet Com’da Oynamak Mı Istiyorsunuz? Buradan Giriş Yapın

Türkiye'nin En İyi Bahis Şirketi Ve Online CasinoContentKişisel Hesabınıza Para Yatırma YöntemleriMostbet Promosyon Kodu BilgileriMostbet Promosyon KoduPara Yatırma SeçenekleriMostbet Bahisçisinin Karlı Promosyonlarını Kaçırmayın: Mostbet...

Book Associated With Ra Kostenlos Darüber Hinaus Im Novoline Gambling Establishment Online Spielen

Book Associated With Ra Classic Demo ️ Spielen Sie Kostenlos Ohne AnmeldungContentÜber Das Publication Of Ra SpielKann Ich Book Of Ra Kostenlos Und Weniger...

Recent Comments