kedd, április 16, 2024
Home Apple hírek A Ferrarinál bukkan fel a legendás Apple tervező

A Ferrarinál bukkan fel a legendás Apple tervező

Bár a Ferrarinak van saját formatervező részlege, és hagyományosan a Pininfarinával is dolgoztat, úgy néz ki, most együttműködésbe kezd a LoveForm nevű formatervező közösséggel is, amelynek Jony Ive, az egykori Apple formatervező guru az alapítója és vezetője.

jony-ive

A szakember, aki a legfontosabb Apple termékek – az iMac, az iPod, az első iPhone generációk, sőt, az iOS felhasználói felület – tervezésében vállalt döntő részt, 2019-ben indította el saját stúdióját, amely most a Ferrarival kezd valamiféle együttműködésbe.

Úgy tudjuk, a LoveForm az Agnelli család üzleti ügyeit irányító John Elkannal fennálló személyes barátságán keresztül jutott ehhez a megbízáshoz, bár az egészen pontosan még nem körvonalazódott, hogy min dolgoznak majd. Annyi biztos, hogy a Ferrari mellett az Exor, az Agnelli vagyont kezelő vállalat is része a megállapodásnak, azaz a család más érdekeltségeinél – akár az Ivecónál vagy a Stellantisnál – is felbukkanhat a LoveForm, akár konzultánsként, akár formaterv-beszállítóként.

Úgy hallani, hogy a Ferrarinál egy új, elektromos modell tervezésében segédkezne a LoveForm, bár konkrétumok egyelőre nem hangzottak el.

Most Popular

Ezekkel az újdonságokkal tarolhat az iPhone 16 Pro

Egy neves elemző szerint a nagyobb kijelző és a periszkópkamera lesz a két nagy újdonság. Míg az iPhone 15 modellekhez új...

Apple Watch-a mentette meg egy nő életét

Az okosórákon elérhető esésészlelés funkciónak köszönheti egy nő az életét. A kezén lévő Apple Watch ugyanis még időben riasztotta a segélyhívót.   Számos módon...

ITB Today 05/19: Itt az adat, hol az adat?

Itt az adat, hol az adat? Mind több vállalat hallja és tudja, hogy kezdenie kellene valamit a nála felgyűlt vagy a külső forrásokból egyre könnyebben...

ChatGPT alkalmazást indít iOS-re az OpenAI

Az OpenAI egy olyan iOS-alkalmazást jelentett be, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy útközben is hozzáférjenek a vállalat népszerű AI chatbotjához. Ígéretük szerint...

Recent Comments