péntek, április 19, 2024
Home Iphone Akár másfél hónapot is várakoznunk kell az új iPhone-okra

Akár másfél hónapot is várakoznunk kell az új iPhone-okra

Az Apple az idén is több új eszközt mutatott be az online eseményén – az új iPad Minit, az Apple Watch hetedik generációját és az iPhone 13-as mobilokat –, azonban a telefonok kézhezvételéhez több idő kell, mint ahogyan azt korábban meg lehetett szokni. A Bloomberg Inteligence Radio adásában elhangzott, hogy az informatikai vállalat a gyártási kapacitásokat bővíteni akarja Kínán kívül – amely megtörtént Vietnámban –, mivel az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háború, a koronavírus-járvány és a nyersanyagbeszerzés is kiszolgáltatottá tette a céget. 

Ahhoz, hogy a legtöbb vásárló kézbe vehesse az új mobilját, átlagosan egy-másfél hónap kell hozzá

 – magyarázta Anurag Rana, a Bloomberg vezető elemzője. Hozzátette azonban, hogy a globális gazdaság talpra állása – amelyhez a Covid elleni vakcinák elterjedése is hozzájárult – az iPhone előrendeléseiben is megmutatkozott, továbbá a vásárlási kedvet több beharangozott újítás is meghozta. Az elemző példának említi meg az új kamerarendszert: a telefon hátoldalán két kamera van, 12-12 megapixeles felbontással, normál és ultraszéles látószögekkel. Ugyanilyen újítás az 5G-s kapacitása is, amely lényegében a készülék már a világ bármely pontján képes az 5G-s hálózatokra csatlakozni, függetlenül attól, hogy azok milyen frekvenciasávban üzemelnek. A kiterjesztett hálózati kapacitás pedig mind a streamingszolgáltatások, mind pedig a letöltések gyorsaságát is jelentősen megnöveli. 

Fotó: Naoya Azuma / Yomiuri / The Yomiuri Shimbun / AFP

A Nikkei Asia lap értesülései szerint is a megszokottnál tovább kell várni az új iPhone modellekre – iPhone 13, Pro, Pro Max, Mini –, mert igaz, hogy az új kamerarendszer jelentős részét Vietnámban szerelik össze, azonban még jóval kisebb kapacitásban, mint ahogyan Kínában zajlik a termelés. A cég mind a négy típusnál már kiterjesztette az optikai képstabilizálást (OIS), az ázsiai lap szerint pedig ez a technológiai újítás a beszállítókat abba a helyzetbe hozta, hogy a termelésnövekedést minőségromlás nélkül kell elérniük  – hiszen egy prémiumkapacitásról van szó  – , annak ellenére is, hogy a Covid súlyos korlátozásokat okozott a gyártásban is. 

A gyári munkások továbbra is elő tudják állítani az új iPhone-okat, de van egy termelői hiányosság, ami miatt a kameramodulok készletei fogyóban vannak

– mondta egy forrás a lapnak.

Nincs más teendőnk, mint mindennap figyelemmel kísérni a vietnámi helyzetet, és várni, hogy felgyorsítsák a kapacitásukat

– tette hozzá. A forrás azt is elmondta, hogy  október közepén javulhat a helyzet, mivel a dél-vietnámi iPhone-kamerák egyik fő gyártóüzemének működése a napokban fokozatosan újraindult több hónapos leállás után.

Az 512 gigabyte tárhellyel rendelkező kék színű (Sierra Blue) iPhone 13 Pro jelenlegi várakozási ideje akár öt hét is lehet Kínában – amely Apple harmadik legnagyobb piaca – ugyanez a modell várakozási ideje Japánban szintén öt hét, az Egyesült Államokban pedig négy hét. Még az iPhone 13 Minire is – amely a négy új iPhone legkisebb mobilja – hét-tíz napot kell várni Kínában és az Egyesült Államokban, míg Japánban akár 15 nap is lehet a várakozási idő.

Az Apple szeptember végén kezdte meg az iPhone 13 értékesítését, majd nem sokkal később az új készüléken már egy hibát is javítani kellett, amely megakadályozta, hogy az eszközt feloldhassák az Apple Watch segítségével. 

Az Apple ezt a funkciót az év elején adta hozzá az iPhone-hoz és az Apple Watchhoz, hogy a koronavírus-járvány idején ezzel is megkönnyítsék a maszkot viselők életét, mivel a telefon feloldásához a teljes arcfelismerés szükséges. Az új funkció azonban számos iPhone 13-at vásárolt ügyfélnél egyáltalán működött.

Fotó: Naoya Azuma / Yomiuri / The Yomiuri Shimbun /AFP

A cég hivatalos közlése szerint az Apple egy olyan problémát azonosított, amelynél 

„nem lehetséges a kommunikáció az Apple Watchcsal” üzenet jelenhet meg, ha a felhasználók arcmaszk viselése közben próbálják feloldani az iPhone-jukat, vagy előfordulhat, hogy nem tudják beállítani „a telefon feloldása az Apple Watch segítségével” funkciót. A javítás az iOS 15.0.1 szoftverfrissítés formájában történt meg.

A Bloomberg vezetőelemzője szerint az Apple sikere a fennakadások és a hibák ellenére továbbra is töretlen lesz, mivel világszerte a viszonteladók eredményesen ösztönzik az embereket az újabb és újabb modellek megvásárlására. Elmondta, hogy az amerikai fogyasztók átlagosan három és fél év után cserélik le az iPhone-jukat, az Apple pedig fő célkitűzésként fogalmazta meg, hogy a vásárlók a termékeiket jóval rövidebb idő alatt cseréljék le újabbra, ezért a cégnek csábító eszközöket kell előállítania, hogy az elkövetkező években is stabil fogyasztóbázissal rendelkezzen.

Most Popular

Ezekkel az újdonságokkal tarolhat az iPhone 16 Pro

Egy neves elemző szerint a nagyobb kijelző és a periszkópkamera lesz a két nagy újdonság. Míg az iPhone 15 modellekhez új...

Apple Watch-a mentette meg egy nő életét

Az okosórákon elérhető esésészlelés funkciónak köszönheti egy nő az életét. A kezén lévő Apple Watch ugyanis még időben riasztotta a segélyhívót.   Számos módon...

ITB Today 05/19: Itt az adat, hol az adat?

Itt az adat, hol az adat? Mind több vállalat hallja és tudja, hogy kezdenie kellene valamit a nála felgyűlt vagy a külső forrásokból egyre könnyebben...

ChatGPT alkalmazást indít iOS-re az OpenAI

Az OpenAI egy olyan iOS-alkalmazást jelentett be, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy útközben is hozzáférjenek a vállalat népszerű AI chatbotjához. Ígéretük szerint...

Recent Comments