szerda, március 26, 2025
Home Apple hírek Dobta az Apple-t, a Microsoftot és az Intelt a nagy kanadai alap...

Dobta az Apple-t, a Microsoftot és az Intelt a nagy kanadai alap – ezt veszik helyette!

Ezektől a részvényektől szabadult az alap

Ahogy arról az amerikai tőzsdefelügyeletnek küldött dokumentum is tanúskodik, jelentős mennyiségű Microsoft, Apple és Intel részvényt adott el a negyedik negyedévben a montreali központú Hexavest, miközben a 2,65 milliárd dolláros nettó eszközértékkel rendelkező, 6,1 milliárd dollárt kezelő kanadai alap emellett jelentősebb érdekeltséget szerzett a kínai elektromosautó-gyártó vállalatban, a Nio-ban.

Apple

A Hexavest az Apple részvényeinek közel harmadát adta el 2020 utolsó negyedévében – egészen pontosan 276 772 papírtól váltak meg a kanadai befektetési alapnál, így december végén 588 080 papírjuk maradt az okostelefongyártó-óriásban. Az Applenak a tőzsdén egyébként elképesztően jó éve volt a 2020-as, tavaly több, mint 80 százalékkal tudott feljebb kerülni a papír jegyzése, ezzel

Miről szól még a cikk?

  • Erősen szabadult a 2020-as év sztárbefektetéseinek számító tech papíroktól a montreali alap.
  • Megnézzük, mi a helyzet a „kegyvesztett óriások” háza táján, illetve azt is, hogy többek között milyen papírt vettek az alapnál.
  • Cikkünkben megnézzük, hogy az elemzők szerint is jó befektetés lehet-e most a kínai elektromosautó-gyártó részvénye.

Most Popular

Error Code: 502

Error Code: 502ContentError Code: 502 Error Code: 502 Error Code: 502Error Code: 502 Error Code: 502 Error Code: 502Error Code: 502 Error Code: 502...

Resmi Web-site Para Için Oyna Çok Oyunculu X5000

Sugar Rush: Sezon A Single"ContentOyunun VideosuAndroidSugar Rush Oyun Kuralları Sugar Hurry – Bonus Oyunu Sugar Dash – Ne Tür Bir Oyun Bu? Sugar Rush...

Bankobet Güncel Adres Bilgisi

Bankobet Güncel Giriş Adresi"ContentBankobet Şikayet Ve Sorunlara Hızlı Çözüm! Bankobet Yatırım Bonusları Ne Kadar? Banko Bedava Bahis Kazancı Nasıl Çekilir? Bankobet Canlı BahislerBankobet Canlı...

„jouez À Plinko Serve De L’argent 2023

Plinko: Descubre El Juego Online Con Gana Dinero Actual FácilContentApplication Mobile PlinkoCaracterísticas Del Plinko OnlineCasino En Hachure PlinkoFaq Sur Le Jeu PlinkoPlinko Gambling: Estrategia,...

Recent Comments